Nevét egykori templomának védőszentjéről kapta. Előtagja a délnyugatra levő Nagymartontól (németülMattersburg) különbözteti meg. Német és horvát neve vasvárost jelent és az egykori virágzó vaskereskedelemre emlékeztet.
Története
Kismarton 1698-banA kismartoni Városháza
Területe már ősidők óta lakott, határában őskori barlanglakások voltak. A Burgstallon a hallstatt korban település állt. A római korból település és egy 5. századigót temető került elő. A római település a mai laktanyánál feküdt, ahol számos figyelemre méltó leletet találtak. A Karoling-korban bajor település volt itt, a hallstatt-kori település helyén pedig a kora középkorban földvár állt. Ez 1118-ban „castrum ferreum” néven szerepel az évkönyvekben, amikor III. Lipót babenbergi őrgróf csapatai lerombolták. A település egykori vaslelőhely és vaskereskedelmi központ. A 12. században az óbudai káptalan birtokában volt, majd tőlük vette meg III. Béla király. Imre király 1202-ben Korláth Benedek vajdának ajándékozta. II. András király Korláthot száműzte és a város újra királyi kézbe került. 1241-ben a tatárok pusztították el.
Írott forrásban 1264-ben „Capella Sancti Martini” néven egy Szent Márton tiszteletére szentelt kápolnájával kapcsolatban említik először. Később németül „Mertesdorff”nak is hívták, de akkoriban még jelentéktelen falu volt ahol a kápolnán kívül csak néhány ház állt. A középkorban „Mortunzzabou (1296), Zabemortun (1300) Zabamartum (1371)” is volt a neve. A „Zaba”, „Zabou” előnév arra enged következtetni, hogy a település már ekkor rendelkezett bizonyos szabadságjogokkal. A 13. század végétől a 14. század közepéig a Gutkeled nemzetség birtoka. 1371-ben kiépült a várost övező védőfal, I. Lajos királynak ez évben kelt oklevele szerint a település Szarvkő várának tartozéka, a Kanizsai család birtoka. 1388 és 1392 között ők építtettek várat a mai kastély helyén, amely egyszersmind későbbi fejlődését is elősegítette. A hagyomány szerint lakói várának erős falairól kezdték a várat, majd a települést „Eherne” vagy „Eiserne” (azaz vasból való) néven hívni. Ebből alakult ki a város mai német neve.
1373-ban Nagy Lajostól mezővárosi, 1388-ban Luxemburgi Zsigmondtól vásártartási jogot kapott. A 15. században a Kanizsaiak ferences szerzeteseket hívtak ide, aki felépítették Szent János evangélista tiszteletére szentelt gótikus templomukat. 1405-ben Vilmos osztrák herceg foglalta el. 1440-ben Albert osztrák hercegnek zálogosították el. 1464-ben Mátyás lemondott róla III. Frigyes javára a korona fejében. Frigyes az akkor Ausztriában virágzó Szent György-rend lovagjainak ajándékozta. 1482-ben Mátyás haddal foglalta vissza, majd 1490-ben I. Miksa német-római császár ismét elfoglalta és csak 1622-ben került vissza Magyarországhoz. Közben osztrák nemes családok zálogbirtoka volt.
1529-ben és 1532-ben feldúlta a Bécs falai ellen vonuló török had. Ezt követően falait megerősítették és bástyákkal látták el. A 16. század közepén lakóinak nagy része a reformáció hatására evangélikus lett. 1585-ben az ellenreformáció hatására lakói újra katolikusok lettek. 1589-ben tűzvész pusztította. 1622-ben Fraknó várával együtt császári adományként Eszterházy Miklós kapta meg. Ezután több mint 300 évig a család birtoka volt. 1648-ban 16 000 arany és 3000 mérő bor ellenében megváltotta szabadságát és szabad királyi város lett. 1671-ben az Alsóhegyen zsidó telep létesült, amely önálló községet alkotott. 1683-ban Kismartont a Bécs ellen vonuló török támadta meg. 1674-ben felépült a város első kórháza, 1701-ben pedig a Hegyi templom. A hercegi család hívására számos hivatalnok és művész telepedett le itt megalapítva Felsőhegy községet.
1704-ben falai alatt szenvedett vereséget Károlyi Sándorkuruc serege a császáriaktól. 1713-ban pestisjárvány dúlt, amelynek számos lakos esett áldozatul, köztük Esterházy Pál herceg is. 1768-ban és 1776-ban tűzvész pusztított, amelyek után az egész városközpontot újjáépítették. Lényegében ekkor alakult ki a mai belváros képe. A virágzó polgári kultúra tükröződött a többemeletes épületek megjelenésében. Részben még késő gótikus boltozatok és a barokk homlokzatok formájában. De középkori elemek is megfigyelhetők, a városfal és a lőportorony esetében.
1761-ben lett Joseph Haydn az Esterházyak udvari zenekarának vezető helyettese. Ideérkezése Kismartont az európai zenekultúra egyik központjává tette. A város I. és II. Miklós hercegek alatt élte virágkorát. 1809-ben francia seregek szállták meg. A virágzásnak 1813-ban lett vége, amikor a hercegi udvar súlyos adósságai miatt takarékossági intézkedésekre kényszerült. A híres énekkart feloszlatták és a fényes hercegi udvartartást is fel kellett adni. 1853-ban a város szélén felépült a kadétiskola. 1876-ban a magyar alkotmányreform során Kismarton elveszítette szabad királyi városi státusát és Sopron vármegye része lett. 1897. december 18-án megépült a vasúti összeköttetés Sopron és Pozsony irányában.
1910-ben 3073 lakosából 2074 német, 834 magyar és 101 horvát volt. A trianoni békeszerződésigSopron vármegyeKismartoni járásának székhelye volt.
1921-től Ausztria része, 1925. október 19[2]-től Burgenland tartomány székhelye (előtte átmenetileg Savanyúkút/Bad Sauerbrunn volt a székhely). A város a tartományi székhely alkotmányos rangját azonban csak 1981-ben kapta meg.[2] 1944. május 10-én súlyos bombatámadás érte, majd 1945-ben a Vörös Hadsereg egységei szállták meg. A szovjetek csak 1955-ben az osztrák államszerződés aláírása után távoztak. 1960-tól Kismarton katolikus püspökség és evangélikus szuperintendátus székhelye lett. A fejlődéssel együtt városképe fokozatosan változik. 2001-ben 11 334 lakosából 9960 német, 533 horvát, 373 magyar, 44 szlovák, 25 cseh, 17 szlovén volt.
Nevezetességei
A HegytemplomHaydn sírja
Az Esterházy-kastély 1388 és 1392 között épült vízivárnak, 1663 és 1672 közt kastéllyá építették ki, kerti szárnya 1794 és 1805 között épült át. A kastélyba építették be a kontinens első felvonóját, amit Angliából hozott Eszterházy.[3]
A kastély kápolnájának kegyszobra a boldogasszonyi kegytemplom szobrának másolata.
A Haydn-házban élt 1766 és 1778 között Joseph Haydn, ma múzeum.
Ferences temploma és kolostora 1629-ben épült a régi helyén. Az építés előzménye gróf Esterházy Miklós fogadalma, aki a lakompaki csata előtt megfogadta, hogy ha megmenekül a csatában Szent Mihály tiszteletére templomot és kolostort épít ide. A templomban helyezte el azt a kegyképet, amelyet egy ferences barát hozott Itáliából. Az egykorú beszámolók szerint a kegykép előtt számos csoda történt és híres zarándokhely lett. A templom 1768-ban leégett, de 1772-re újjáépítették. A kolostorban sírboltban nyugszanak az Esterházy család tagjai.
A Szent Márton-dóm elődje a 13. században épült, a mai formájában 1460-ban kezdték el építeni és 1522-ben fejezték be. 1589-ben leégett, 1610 és 1629 között barokk stílusban építették újjá. 1904-ben neogótikus stílusban helyreállították. Kora barokk stallumai a hagyomány szerint a győri székesegyházból valók
A Hegytemplom (Bergkirche) legrégibb része az a kápolnarendszer, amit Nierinck Felix ferences szerzetes építtetett Esterházy Pál herceg megbízásából 1701 és 1711 között. A folyosókkal összekötött kápolnákban életnagyságú szobrok jelenítik meg Krisztus szenvedéseit. A Hegytemplom központi részét a Sarlós-Boldogasszony templomot 1803-ban építették. A templomból nyíló 1923-ban épített mauzóleumban van eltemetve Joseph Haydn zeneszerző.