Sopron vármegye (németül : Komitat Ödenburg , latinul : Comitatus Soproniensis ) közigazgatási egység volt a Magyar Királyság dunántúli részében. Területét Magyarország és Ausztria között osztották fel. Központja Sopron volt.
Földrajz
A vármegye területének nyugati része hegység, déli része teljesen síkság volt. Nyugaton az Alpok kiagázasa, valamint az Alpokaljához tartozó Lajta-hegység feküdt, keleten a Kisalföld terült el. A vármegye folyóvizekben igen gazdag volt: az Öreg-Rába , a Kis-Rába , valamint a Répce is a vármegye folyói közé tartozott.
Északról Moson vármegye , keletről Győr vármegye , délkeletről Veszprém vármegye , délről Vas vármegye , nyugatról pedig Ausztria határolta.
Történelem
A vármegyét Szent István király hozta létre az államalapítás és a királyi vármegyerendszer megszervezése idején Sopronvár központtal, az Osl nemzetség birtokainak területén.[1]
1920 -ban a vármegye nyugati részét Ausztria területéhez csatolták, 1921 -ben szavazás döntött arról, hogy Sopron Magyarországon maradjon ("Leghűségesebb Város" - Civitas Fidelissima). A második világháború után a szintén csonka Győr és Moson vármegyékkel együtt megalakították Győr-Moson-Sopron megyét . 1950 -ben Győr-Sopron megye déli része Vas megye területéhez csatolódott.
Lakosság
1891 -ben a vármegye összlakossága 259 602 volt, ebből:
Közigazgatás
A vármegye a következő járásokra volt felosztva:
Jegyzetek