Albert Dusch

Albert Dusch
Személyes adatok
Teljes névAlbert Dusch
Születési dátum1912. december 6.
Születési helyKaiserslautern, Németország
Halálozási dátum2002. október 27. (89 évesen)
Halálozási helyKaiserslautern, Németország
Egyéb foglalkozásvarrógépszerelő
Nemzeti játékvezetés
ÉvekBajnokságStátusz
19511962Bundesligajátékvezető
Nemzetközi játékvezetés
ÉvekKonföderációStátusz
19511962FIFAjátékvezető
SablonWikidataSegítség

Albert Dusch (Kaiserslautern, 1912. december 6.2002. október 27.) német nemzetközi labdarúgó-játékvezető. Polgári foglalkozása varrógépszerelő.

Pályafutása

Labdarúgóként

Fiatal korában ismerkedett meg a labdarúgással, 1935-ig az 1. FC Kaiserslautern kapuját védte. Nehezen tudta feldolgozni, hogy csapata veresége miatt rendre felelősségre vonták. Három hónapig nem játszott, ekkor kezdett érdeklődni a játékvezetés iránt.

Nemzeti játékvezetés

A játékvezetésből 1937-ben Kaiserslauternben vizsgázott. Vizsgáját követően a Rajna-vidék-Pfalz Labdarúgó-szövetsége által üzemeltetett labdarúgó bajnokságokban kezdte sportszolgálatát. A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) Játékvezető Bizottságának (JB) minősítésével 1951-től a Bundesliga játékvezetője. Küldési gyakorlat szerint rendszeres partbírói szolgálatot is végzett. A nemzeti játékvezetéstől 1962-ben visszavonult. Visszavonulást követően úttörő- és ifjúsági mérkőzéseket vezetett.

A német labdarúgó bajnoki címet eldöntő mérkőzések:

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1956. június 24. Olimpiai Stadion, Berlin német bajnoki döntő Borussia DortmundKarlsruher SC 4 – 2 75 000
1957. június 23. HDI-Arena, Hannover német bajnoki döntő Borussia Dortmund–Hamburger SV 4 – 1 76 000
1958. május 18. HDI-Arena, Hannover német bajnoki döntő FC Schalke 04Hamburger SV 3 – 0 81 000

Nemzeti kupamérkőzés

Vezetett kupadöntők száma: 3

Rajta kívül Gerhard Schulenburgnak és Werner Treichelnek jutott az a megtiszteltetés, hogy három kupadöntőt koordinálhatott.

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1954. április 17. Südweststadion, Ludwigshafen döntő VfB Stuttgart1. FC Köln 1 – 0 60 000
1957. december 29. Rosenau Stadion, Augsburg döntő FC Bayern MünchenFortuna Düsseldorf 1 – 0 42 000
1960. október 5. Rheins Stadion, Düsseldorf döntő Borussia Mönchengladbach–Karlsruher SC 3 – 2 50 000

Nemzetközi játékvezetés

A Német labdarúgó-szövetség JB terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1951-től (tartotta) tartja nyilván bírói keretében. Emil Schmetzerrel a második világháború utáni első nemzetközi bíró. A FIFA JB központi nyelvei közül a németet beszélte. Több nemzetek közötti válogatott, valamint Vásárvárosok kupája, Kupagyőztesek Európa-kupája és Bajnokcsapatok Európa-kupája klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának partbíróként segített. Korának egyik legjobb játékvezetője, foglalkoztatása minőségi mérkőzésekre koncentrálódott. A német nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében többedmagával a 12. helyet foglalja el 8 találkozó szolgálatával. A FIFA JB megbízására és az Angol labdarúgó-szövetség felkérésére az angol nemzeti tizenegynek 7 alkalommal vezetett mérkőzést. A nemzetközi játékvezetéstő l1962-ben búcsúzott. Vezetett kupatalálkozók száma: 12. Válogatott mérkőzéseinek száma: 24.

Az 1958-as labdarúgó-világbajnokságon és az 1962-es labdarúgó-világbajnokságon a FIFA JB bíróként alkalmazta. Chilében ő volt a legsúlyosabb (95 kilogramm), a legidősebb (49 év) és a leghallgatagabb sportember. A fizikai felmérő teszten a leggyorsabban teljesítette az elvárt követelményt. A FIFA JB elvárásának megfelelően, ha nem működött játékvezetőként, akkor valamelyik társának segített partbíróként. A kor elvárása szerint az egyes számú partbíró játékvezetői sérülésnél átvette a mérkőzés vezetését. 1958-ban 3 (4-ből), 1962-ben 2 (3-ból) esetben kapott egyes számú küldést. Világbajnokságokon 10 esetben kapott küldést (1958, 1962), ami német rekord. Kurt Tschenschernek (1966, 1970, 1974) sikerült ezt a rekordot beállítania. Világbajnokságokon vezetett mérkőzéseinek száma: 3 + 7 (partbíró).

1958-as labdarúgó-világbajnokság
Selejtező mérkőzés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1957. május 8. Hampden Park Stadion, Glasgow előselejtező (9. csoport) SkóciaSpanyolország 1 – 0 88 890
1957. május 15. Idrætsparken Stadion, Koppenhága előselejtező (1. csoport) DániaAnglia 1 – 4 35 000
1957. november 3. Decade Stadion, Varsó előselejtező (6. csoport) LengyelországFinnország 4 – 0 90 000
1957. november 10. Népstaditon, Budapest előselejtező (3. csoport) MagyarországNorvégia 5 – 0 91 000
Világbajnoki mérkőzés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1958. június 11. Nya Ullevi Stadion, Göteborg csoportmérkőzés (D. csoport) Brazília–Angol labdarúgó-válogatott 0 – 0 41 000
1958. június 17. Nya Ullevi Stadion, Göteborg csoportmérkőzés (D. csoport) Szovjetunió–Angol labdarúgó-válogatott 1 – 0 23 000
1962-es labdarúgó-világbajnokság
Világbajnoki mérkőzés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1962. május 31. Carlos Dittborn Stadion, Arica csoportmérkőzés (A. csoport) Szovjet labdarúgó-válogatott–Jugoszlávia 2 – 0 10 000

Skandináv Bajnokság

Nordic Championships/Északi Kupa labdarúgó tornát Dánia kezdeményezésére az első világháború után, 1919-től a válogatott rendszeres játékhoz jutásának elősegítésére rendezték a Norvégia, Dánia, Svédország részvételével. 1929-től a Finnország is csatlakozott a résztvevőkhöz. 1983-ban befejeződött a sportverseny.

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1957. október 13. Råsunda Stadion, Solna csoportmérkőzés Svédországa–Norvég labdarúgó-válogatott 5 – 2 29 840

Brit Bajnokság

1882-ben az Egyesült Királyság brit tagállamainak négy szövetség úgy döntött, hogy létrehoznak egy évente megrendezésre kerülő bajnokságot egymás között. Az utolsó bajnoki idényt 1983-ban tartották meg.

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1958. április 19. Hampden Park, Glasgow csoportselejtező Skót labdarúgó-válogatott–Angol labdarúgó-válogatott 0 – 4 128 000
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1962. június 24. Prater Stadion, Bécs 386. válogatott mérkőzés Ausztria–Magyar labdarúgó-válogatott 70 000

Nemzetközi kupamérkőzések

Vezetett kupadöntők száma: 3.

Az UEFA JB az 1955–1958-as VVK döntők játékvezetői küldésénél szokatlanul határozott, mindkét döntő találkozót azonos bíró vezette. A tornasorozat első és 2. döntőjének – az első és a 2. német – bírója. Rajta kívül Lucien van Nuffel, Rudolf Scheurer és Laurens van Ravens játékvezetők vezethettek kettő alkalommal VVK döntőt.

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1958. március 5. Stamford Bridge, London első döntő mérkőzés London XIFC Barcelona 2 – 2 45 466
1958. május 1. Camp Nou, Barcelona 2. döntő mérkőzés CF Barcelona–London XI 6 – 0 70 000
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény
1962. május 2. Népstadion, Budapest egyik elődöntő MTK Budapest FCValencia CF 3 – 7

A 4. játékvezető – az első német – aki BEK döntőt vezetett.

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1959. június 3. Neckar Stadion, Stuttgart döntő Real Madrid CFStade de Reims 2 – 0 80 000

Sportvezetőként

1962-től a délnyugat-német labdarúgó-társaság játékvezető bizottságának elnöke, később tiszteletbeli tag. Az ő játékvezetői tanfolyamán 12 évesen tett sikeres vizsgát Markus Merk.

Szakmai sikerek

  • Az 1962-es chilei világbajnokságon mutatott játékvezetői teljesítményének elismeréseként a FIFA jelen lévő vezetője, Stanley Rous (angol) Ezüst Síp elismerésben részesítette.
  • Az 1. FC Kaiserslautern egyesülettől Arany gyűrűt kapott sikeres pályafutásának elismeréseként.
  • 1978-ban a nemzetközi játékvezetés hírnevének erősítése, hazájában 10 éve a legmagasabb Ligában (osztályban) folyamatosan tevékenykedő, eredményes pályafutása elismeréseként, a FIFA JB felterjesztésére az 1965-ben alapított International Referee Special Award címmel és oklevéllel tüntette ki.

Források

  • (1962) „újságcikk”. Játékvezető 1962. III. évfolyam 10. szám. 

Külső hivatkozások

  • Albert Dusch. World Referee. [2015. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 17.)
  • Albert Dusch. footballzz.com. (Hozzáférés: 2015. november 17.)
  • Albert Dusch. footballdatabase.eu. (Hozzáférés: 2015. november 17.)
  • Albert Dusch. scoreshelf.com. [2015. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 17.)
  • Albert Dusch. eu-football.info. (Hozzáférés: 2015. november 17.)
  • Albert Dusch. weltfussball.de. (Hozzáférés: 2015. november 17.)
  • Albert Dusch. nemzetisport.hu. (Hozzáférés: 2015. november 17.)

Read other articles:

Untuk kegunaan lain, lihat Jalan tol. Jalan bebas hambatan di Amerika Serikat. Jalan bebas hambatan (Inggris: Freeway atau Highway) adalah jalan raya yang dibelah oleh median jalan atau pemisah jalan dan merupakan jalan dengan akses terbatas. Umumnya jalan bebas hambatan dibangun untuk mengatasi kemacetan lalu lintas ataupun untuk mempersingkat jarak dari satu tempat ke tempat lain. Di Indonesia, istilah jalan bebas hambatan sering digunakan secara bergantian dengan jalan tol, karena jalan be...

 

Flagge Woiwodschaft Kleinpolen WoiwodschaftKleinpolen Karte Lage der Woiwodschaft Kleinpolen in Polen Wappen und Logo Basisdaten Hauptstadt: Kraków (Krakau) Größte Stadt: Kraków (Krakau) Woiwode: Łukasz Kmita Woiwodschaftsmarschall: Witold Kozłowski ISO 3166-2: PL-12 Einwohner: 3.410.441 (31. Dezember 2020)[1] Bevölkerungsdichte: 225 Einwohner je km² Arbeitslosenquote 5,2 % (Juli 2020)[2] Kfz-Kennzeichen K Geographie[3][4] Fläche: 15.183 km²

 

Esta página cita fontes, mas que não cobrem todo o conteúdo. Ajude a inserir referências. Conteúdo não verificável pode ser removido.—Encontre fontes: ABW  • CAPES  • Google (N • L • A) (Agosto de 2018) Noite Escura  Portugal2004 •  cor •  94 min  Género drama, crime Direção João Canijo Roteiro João CanijoPierre HodgsonMayanna von Ledebur Elenco Fernando LuísRita BlancoBeatriz BatardaCleia Alm...

Persoonia Persoonia levis Classificação científica Reino: Plantae Divisão: Magnoliophyta Classe: Magnoliopsida Ordem: Proteales Família: Proteaceae Género: Persoonia Distribuição geográfica Espécies Ver texto. Outros projetos Wikimedia também contêm material sobre este tema: Imagens e media no Commons Diretório no Wikispecies Commons Wikispecies Persoonia é um género botânico pertencente à família Proteaceae.[1] Referências ↑ Weston, Peter H. «Genus Persoonia». Royal Bo...

 

Este artículo o sección necesita referencias que aparezcan en una publicación acreditada.Puedes avisar al redactor principal pegando lo siguiente en su página de discusión: {{sust:Aviso referencias|Pringles FM}} ~~~~Este aviso fue puesto el 20 de julio de 2023. PRINGLES FM Localización Coronel PringlesÁrea de radiodifusión ArgentinaEslogan La Radio VirtualFrecuencia FM 100.3 MHzPrimera emisión 24 de septiembre de 1999Potencia 100 w a 300 wClase FIndicativo LRI 947Afiliación ARPAProp...

 

Perturbação de identidade dissociativa Sinónimos Transtorno dissociativo de identidade, transtorno de identidade dissociativa, perturbação de personalidade múltipla (em desuso) Especialidade Psiquiatria Sintomas Pelo menos dois estados de personalidade que se alternam, dificuldade em recordar determinados eventos[1] Complicações Suicídio, autolesão[1] Duração Crónica[2] Causas Trauma na infância, induzida por terapia[2][3] Método de diagnóstico Baseado em critérios clínicos[...

White supremacist Georgia lawyer and Mayor of Stone Mountain James R. VenableMayor of Stone Mountain, GeorgiaIn office1946–19491st Imperial Wizard of the National Knights of the Ku Klux KlanIn office1963–1987 Personal detailsBornJanuary 15, 1901Stone Mountain, Georgia, U.S.DiedJanuary 18, 1993(1993-01-18) (aged 92)Lawrenceville, Georgia, U.S.SpouseDorothy VenableChildrenGinger Fearria and Dorothea Wallsom James R. Venable (January 15, 1901 – January 18, 1993) was a whi...

 

この項目には性的な表現や記述が含まれます。免責事項もお読みください。 こむかい みなこ小向 美奈子 2010年Asia Adult Expoにてプロフィール愛称 みなたん生年月日 1985年5月27日現年齢 38歳出身地 東京都板橋区血液型 AB型公称サイズ(2018年[1]時点)身長 / 体重 156 cm / 70 kgBMI 28.8(肥満1度)スリーサイズ 105 - 75 - 100 cmブラサイズ K75股下 / 身長比 68 cm / 43.6 %靴のサイ

 

Ременюк Сергій Сергійович  Старший солдат Загальна інформаціяНародження 15 червня 1985(1985-06-15)ТернівкаСмерть 29 серпня 2014(2014-08-29) (29 років)НовокатеринівкаВійськова службаРоки служби 2014Приналежність  УкраїнаВид ЗС Сухопутні військаРід військ  Механізовані військаФ...

Currency Sierra Leonean dollar The dollar was a currency issued in Sierra Leone between 1791 and 1805. It was subdivided into 100 cents and was issued by the Sierra Leone Company. The dollar was pegged to sterling at a rate of 1 dollar = 4 shillings 2 pence. Coins In 1791, coins were issued in denominations of 1, 10, 20, 50 cents, 1 penny and 1 dollar. The 1 cent and 1 penny were minted in bronze, the rest in silver. All the coins featured a lion on the obverse and two shaking hands, one whit...

 

424 Tiger Transport and Rescue SquadronCountry CanadaBranch Royal Canadian Air ForceTypeStrategic transport, Search and RescuePart of8 Wing TrentonMotto(s)Castigandos castigamus (English: We chastise those who deserve to be chastised)Battle honoursEnglish Channel and North Sea 1943–1945, Baltic 1944–1945, Fortress Europe 1943–1944, France and Germany 1944–1945, Biscay Ports 1943–1944, Ruhr 1943–1945, Berlin 1944, German Ports 1943–1945, Normandy 1944, Rhine, Bisca...

 

Vehicle capable of travelling on roads and railway tracks Road–rail excavator British jeep in France, 1945 A road–rail vehicle or a rail–road vehicle is a dual-mode vehicle which can operate both on rail tracks and roads.[1][2] They are also known as two-way vehicles (German: Zweiwegefahrzeug),[3] hi-rail (from highway and railway, or variations such as high-rail, HiRail, Hy-rail),[4] and rail and road vehicles.[5] They are often converted road ve...

Chinese calligraphy of the character representing the surname Méi.Mei (Chinese: 梅; pinyin: Méi) is a romanized spelling of a Chinese surname, transcribed in the Mandarin dialect. In Hong Kong and other Cantonese-speaking regions, the name may be transliterated as Mui or Moy.[1] In Vietnam, this surname is written as Mai. In romanized Korean, it is spelled Mae. The name literally translates in English to the plum fruit. The progenitor of the Méi clan, Méi Bo, originated f...

 

Hereditary names in Wales You can help expand this article with text translated from the corresponding article in Welsh. (May 2023) Click [show] for important translation instructions. Machine translation, like DeepL or Google Translate, is a useful starting point for translations, but translators must revise errors as necessary and confirm that the translation is accurate, rather than simply copy-pasting machine-translated text into the English Wikipedia. Do not translate text that appe...

 

لويس أنطوان أوغسطين بافي   معلومات شخصية الميلاد 18 مارس 1805[1]  روآن  الوفاة 16 نوفمبر 1866 (61 سنة) [1]  الجزائر  مواطنة فرنسا  مناصب مطران   تولى المنصب11 مارس 1846  الحياة العملية المهنة كاهن كاثوليكي،  وأسقف كاثوليكي  اللغات الفرنسية  الجوائز  ...

This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Canadian International School Singapore – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (October 2015) (...

 

Indian beauty pageant Bharat Sundariभारत सुंदरीFormation1968 (1968)TypeBeauty pageantHeadquartersGurugram, HaryanaLocationIndiaRegion India, WorldOfficial language Hindi, EnglishKey peopleRajat SinghStaff ~48Volunteers ~300Websitewww.bharatsundari.comIn 2017 Rajat Singh restarted this pageant as a Private Entity Bharat Sundari was a national beauty pageant in India. The pageant's winner competed in the Miss World pageant from 1968 to 1975.[citation needed] Cat...

 

Halaman ini berisi artikel tentang Menteri Pekerjaan Umum (1945–2014). Untuk jabatan kiwari, lihat Menteri Pekerjaan Umum dan Perumahan Rakyat Indonesia. Menteri Pekerjaan Umum IndonesiaBekas jabatan politikPejabat pertamaAbikoesno TjokrosoejosoPejabat terakhirDjoko KirmantoPelantikPresiden IndonesiaJabatan dimulai19 Agustus 1945Jabatan berakhir20 Oktober 2014Jabatan penggantiMenteri Pekerjaan Umum dan Perumahan Rakyat Indonesia Berikut adalah daftar orang yang pernah menjabat sebagai Mente...

1978 line of video games This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Race – Spin-out – Cryptogram – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (May 2015) (Learn how and when to remove this template message) 1978 video gameRace - Spin-out - Cryptogram (Europe)Speedway / Spin-out / Cryptologic (US)Pub...

 

Protein-coding gene in the species Homo sapiens Roxan redirects here. Not to be confused with Roxand, Roksan, Rocksand, Roxann, Roxane, or Roxanne. For the archaeologist, see Margaret Roxan. ZC3H7BIdentifiersAliasesZC3H7B, RoXaN, zinc finger CCCH-type containing 7B, ROXAN1External IDsOMIM: 618206 MGI: 1328310 HomoloGene: 9735 GeneCards: ZC3H7B Gene location (Human)Chr.Chromosome 22 (human)[1]Band22q13.2Start41,301,525 bp[1]End41,360,147 bp[1]Gene location (Mouse)Chr.Ch...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!