Georges Konrath (Schwindratzheim, 1937. február 15. –) francia nemzetközi labdarúgó-játékvezető.
Pályafutása
Nemzeti játékvezetés
1970-ig a területi szövetség által irányított mérkőzéseken működött, 1972-ben lett a legfelső szintű labdarúgó-bajnokság játékvezetője. Hazájában különösen népszerű, az újságírók elnevezték Monsieur Penaltynek (Büntetőrúgás úrnak), híres arról, hogy habozás nélkül ítéli meg a 11-eseket, akár a hazai csapat terhére is.[forrás?] A nemzeti játékvezetéstől 1982-ben vonult vissza.
Mottója: Az az ideális játékvezető, aki a mindig nyugodt marad a játéktéren, kifogástalan erőnléttel rendelkezik és tekintélye van mind a játékosok, mind a közönség előtt.[forrás?]
Nemzeti kupamérkőzések
Vezetett Kupa-döntők száma: 3.
Három alkalommal kapott lehetőséget, hogy szakmai munkájának eredményességét kupadöntőn bizonyíthassa. Érdekesség, hogy Michel Vautrot vezette a legtöbb kupadöntőt, négy alkalommal. Amikor a francia JB elnöke lett, elnökségi határozattal úgy döntöttek, hogy egy játékvezető csak egy kupadöntőt vezessen. Lehetőséget kell teremteni – indokolta – minél több kiemelkedő képességű játékvezetőnek, hogy a döntőn megmérethesse magát. Ezt az utasítást a JB testülete – Vautrot 2003-ban lemondott – 2006-ban újra megerősítette.
Nemzetközi játékvezetés
A Francia labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1975-től tartotta nyilván bírói keretében. A FIFA JB központi nyelvei közül a franciát beszéli. Több válogatott és nemzetközi klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának partbíróként segített. A francia nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében többedmagával a 16. helyet foglalja el 8 találkozó szolgálatával. Az aktív nemzetközi játékvezetéstől 1982-ben búcsúzott. Válogatott mérkőzéseinek száma: 15.
A világbajnoki döntőhöz vezető úton Argentínába a XI., az 1978-as labdarúgó-világbajnokságra és Spanyolországba a XII., az 1982-es labdarúgó-világbajnokságra a FIFA JB játékvezetőként alkalmazta.
1978-as labdarúgó-világbajnokság
Selejtező mérkőzés
1982-es labdarúgó-világbajnokság
Selejtező mérkőzés
Az európai-labdarúgó torna döntőjéhez vezető úton Olaszországba a VI., az 1980-as labdarúgó-Európa-bajnokságra és Franciaországba a VII., az 1984-es labdarúgó-Európa-bajnokságra az UEFA JB játékvezetőként foglalkoztatta.
1980-as labdarúgó-Európa-bajnokság
Selejtező mérkőzés
Időpont
|
Helyszín
|
Mérkőzés típusa
|
Mérkőzés
|
Eredmény
|
Nézők száma
|
1978. október 11.
|
José Alvalade Stadion, Lisszabon
|
előselejtező (2. csoport)
|
Portugália–Belgium
|
1 : 1
|
35 000
|
1984-es labdarúgó-Európa-bajnokság
Selejtező mérkőzés
Időpont
|
Helyszín
|
Mérkőzés típusa
|
Mérkőzés
|
Eredmény
|
Nézők száma
|
1982. október 13.
|
Hampden Park Stadion, Glasgow
|
előselejtező (1. csoport)
|
Skócia–NDK
|
2 : 0
|
40 355
|
1982. december 4.
|
Comunale Stadion, Firenze
|
előselejtező (5. csoport)
|
Olaszország–Románia
|
0 : 0
|
50 478
|
1983. november 13.
|
Luz Stadion, Lisszabon
|
előselejtező (2. csoport)
|
Portugália–Szovjetunió
|
1 : 0
|
75 000
|
Brit Bajnokság
1882-ben az Egyesült Királyság brit tagállamainak négy szövetség úgy döntött, hogy létrehoznak egy évente megrendezésre kerülő bajnokságot egymás között. Az utolsó bajnoki idényt 1983-ban tartották meg.
Időpont
|
Helyszín
|
Mérkőzés típusa
|
Mérkőzés
|
Eredmény
|
1978. május 20.
|
Hampden Park Stadion, Glasgow
|
selejtező
|
Skócia–Anglia
|
0 : 1
|
Nemzetközi kupamérkőzések
Vezetett Kupa-döntők száma: 1.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) JB szakmai munkájának elismeréseként megbízta a döntő találkozó koordinálására. A 28. játékvezető – a 4. francia – aki BEK döntőt vezetett.
Időpont
|
Helyszín
|
Mérkőzés típusa
|
Mérkőzés
|
Eredmény
|
Nézők száma
|
1976. április 30.
|
Városi Stadion, Lausanne
|
nem hivatalos mérkőzés
|
Svájc–Magyarország
|
1 – 0
|
10 000
|
1983. április 13.
|
Municipal-stadion, Coimbra
|
felkészülési (572. mérkőzés)
|
Portugália–Magyarország
|
0 – 0
|
15 000
|
1984. június 6.
|
Heysel Stadion, Brüsszel
|
felkészülési (586. mérkőzés)
|
Belgium–Magyarország
|
2 – 2
|
15 000
|
Szakmai sikerek
1993-ban a nemzetközi játékvezetés hírnevének erősítése, hazájában 10 éve a legmagasabb Ligában (osztályban) folyamatosan tevékenykedő, eredményes pályafutása elismeréseként, a FIFA JB felterjesztésére az 1965-ben alapított International Referee Special Award címmel és oklevéllel tüntette ki.
Források
Külső hivatkozások
Elődje: Georges Konrath
|
Kupadöntő 1980–1981
|
Utódja: Michel Vautrot
|
|
---|
Bajnokcsapatok Európa-kupája | |
---|
UEFA-bajnokok ligája | |
---|