Az ország felbomlása után megszűnt létezni. A FIFA a FÁK labdarúgó-válogatottat, majd a későbbi orosz labdarúgó-válogatottat a szovjet csapat egyenes jogutódjának tekinti,[1] odaszámítva a korábbi rekordokat. A szovjet csapat játékosainak jelentős része ugyanakkor Oroszországon kívülről érkezett, elsősorban Ukrajnából, és néhány ukrán labdarúgó, mint például Oleg Szalenko vagy Andrej Kancselszkisz, karrierjüket az orosz válogatottban folytatták tovább.
Világbajnokságon a legjobb eredményük egy negyedik hely volt, amit az 1966-os világbajnokságon értek el. Az Európa-bajnokságokon sikeresebbek voltak. A legelső 1960-as tornát megnyerték, emellett három alkalommal (1964, 1972, 1988) végeztek a második helyen, egy alkalommal (1968) pedig negyedikek lettek. Az olimpiai játékokon kétszer nyertek aranyérmet (1956, 1988).
A válogatott története
A kezdetek
A szovjet labdarúgó-válogatott az első hivatalos mérkőzését 1924. november 24-én játszotta Törökország ellen, melyet 3–0-ra megnyert. Egészen 1958-ig nem indultak a világbajnokságok selejtezőiben. Az első nemzetközi megmérettetésükre az 1952. évi nyári olimpiai játékokon került sor Helsinkiben. A selejtezőkben Bulgáriát verték 2–1-re, a nyolcaddöntőben 5–1-s hátrányból 15 perc alatt egyenlítettek a jugoszlávok ellen. A megismételt találkozón 3–1-s vereséget szenvedtek.
Az 1958-as világbajnokságra azután jutottak ki, hogy Lengyelországgal azonos pontszámmal végeztek a csoportjukban, így egy harmadik mérkőzést rendeztek semleges pályán. A keletnémetLipcsében játszott találkozót végül a szovjetek nyerték 2–0-ra. A világbajnokságon Brazíliával, Angliával és Ausztriával kerültek egy csoportba. Anglia ellen 2–2-s döntetlennel nyitották a tornát, majd Ausztriát Anatolij Iljin és Valentyin Ivanov góljaival 2–0-ra legyőzték. Brazíliától 2–0-ra kikaptak, de ettől függetlenül összejött a továbbjutás. A negyeddöntőben a házigazda Svédországtól szenvedtek 2–0-s vereséget és kiestek.
1960-as évek
Az Európa-bajnoki cím 50. évfordulójára kiadott bélyeg.
1960-ban a labdarúgó-történelem legelső Európa-bajnokságán (akkori nevén: Európai Nemzetek Kupája) a szovjet válogatott története legnagyobb sikerét érte el. A négycsapatos torna elődöntőjében Csehszlovákiát verték 3–0-ra. A döntőben Jugoszláviával találkoztak. A rendes játékidő 1–1-s döntetlennel ért véget, majd következett a hosszabbítás, melyben Viktor Ponyegyelnyik fejesével megszerezték a vezetést és végül a győzelmet. Ezzel a Szovjetunió nyerte a legelső Európa-bajnokságot.
Az 1962-es világbajnokságon az 1. csoportba kerültek Jugoszlávia, Kolumbia és Uruguay társaságában. Jugoszláviát 2–0-ra, Uruguayt pedig 2–1-re verték. Kolumbia ellen már 4–1-re is vezettek, de a vége 4–4 lett. A negyeddöntőben a házigazda Chilével találkoztak. Leonel Sánchez góljával a hazaiak szereztek vezetést. Igor Csiszlenko révén a 26. percben sikerült egyenlítenie a szovjeteknek, de 3 perccel később ismét a chileieknél volt az előny. Az eredmény már nem változott, így a szovjetek kiestek.
Az 1964-es Európa-bajnokságon címük megvédésére készültek. A selejtezőkben először Olaszországot 3–1-re, ezt követően Svédország 4–2-re győzték le összesítésben. A négyes tornát Spanyolországban rendezték. Az elődöntőben Dániát győzték le 3–0-ra és ismét bejutottak a döntőbe. A házigazda Spanyolországgal szemben azonban 2–1 arányban alulmaradtak.
Az 1966-os világbajnokság volt az a torna, ahol a Szovjetunió története legjobb világbajnoki eredményét érte el egy negyedik hellyel. A negyedik csoportban szerepeltek, ahol Olaszország, Chile és Észak-Korea voltak az ellenfeleik. Mindhárom mérkőzésüket megnyerték: Észak-Koreát 3–0-ra, Olaszországot 1–0-ra, Chilét 2–1-re verték. A negyeddöntőben Magyarországgal találkoztak és Igor Csiszlenko, valamint Valerij Porkujan góljaival 2–1-re győztek. Az elődöntőben az NSZK 2–0-s előnyre tett szert, amire csak egy szépítő találat érkezett, így a szovjetek számára maradt a bronzmérkőzés. A harmadik helyért rendezett találkozón az Eusébio által fémjelzett Portugália ellen 2–1-s vereséget szenvedtek. A szovjetek gólját Eduard Malofejev szerezte.
A szovjet válogatott 1967-ben.
Az 1968-as Európa-bajnokság selejtezőit két szakaszban rendezték. Először csoportkör, majd negyeddöntő. A szovjetek megnyerték csoportjukat és a negyeddöntőn is túljutottak. A négyes mezőnyben a házigazda olaszokkal játszották első mérkőzésüket. A találkozó 0–0-s döntetlennel ért véget és szokatlan módon pénzfeldobással döntötték el a továbbjutás sorsát. Ebben az olaszoknak nagyobb szerencséjük volt, így ők játszhatták a döntőt. Végül a szovjetek a bronzmérkőzésen 2–0-ra kikaptak Angliától.
1970-es évek
Az 1970-es mexikói világbajnokságon a szovjetek játszották a nyitómérkőzést a házigazdák ellen, amely 0–0-s döntetlennel végződött. A további két csoportmérkőzésükön Belgiumot 4–1-re, El-Salvadort pedig 2–0-ra győzték le. A legjobb nyolc között hosszabbítás után kaptak ki 1–0-ra Uruguay-tól és kiestek. Az 1972-es Európa-bajnokságon ismét a négyestorna résztvevői voltak. Az elődöntőben Magyarország ellen győztek 1–0-ra Anatolij Konykov góljával. A döntőben az NSZK-val találkoztak és 3–0-s vereséget szenvedtek. Mint utólag kiderült ez volt a szovjet válogatott utolsó tornája az 1970-es években. Az 1974-es világbajnokság selejtezőiben interkontinentális pótselejtezőt játszottak Chile ellen. A moszkvai találkozó 0–0-s döntetlennel ért véget. A Chilében kirobbant forradalom miatt a visszavágóra azonban már nem utaztak el, ezért a FIFA kizárta a szovjeteket. Az 1976-os Európa-bajnokság és az 1978-as világbajnokság selejtezői szintén sikertelenül zárultak.
1980-as évek
Az 1980-as Európa-bajnokság selejtezőiben csoportjuk utolsó helyén végeztek és lemaradtak a tornáról. A nagy visszatérés az 1982-es világbajnokság alkalmával történt meg. A 6. csoportban Brazília, Skócia és Új-Zéland mellé kerültek. Brazília ellen 2–1-s vereséggel nyitottak, ezt követően a második mérkőzésükön 3–0-ra legyőzték Új-Zélandot, végül a skótokkal 2–2-s döntetlent játszottak. A második csoportkörben Belgiumot 1–0-ra megverték, de a Lengyelország elleni 0–0-s döntetlen kevésnek bizonyult, így nem jutottak be az elődöntőbe.
Az 1984-es Európa-bajnokságról lemaradtak. Az 1986-os világbajnokságra azonban összejött a részvétel, ahol a C csoportba kerültek. Első mérkőzésükön Magyarországot verték 6–0-ra. Franciaország ellen 1–1-s döntetlennel folytatták és végül Kanadát is legyőzték 2–0-ra. A nyolcaddöntőben hosszabbítás után 4–3 arányban alulmaradtak Belgiummal szemben.
Ezt követően kijutottak az NSZK-ban rendezett 1988-as Európa-bajnokságra, ahol meg sem álltak a döntőig. Az elődöntőben Olaszországot 2–0-ra verték. A döntőben ugyanilyen arányban vereséget szenvedtek Hollandia ellen. Történetük negyedik és egyben utolsó Európa-bajnoki döntője volt ez. A négy fináléból csak egyet tudtak megnyerni.
1948 és 1988 között amatőr, 1992-től kezdődően U23-as játékosok vettek részt az olimpiai játékokon
Mezek a válogatott története során
A szovjet labdarúgó-válogatott hagyományos szerelése: vörös mez (CCCP felirattal), fehér nadrág és vörös sportszár volt. A váltómez leggyakrabban fehér mezből (vörös CCCP felirattal), fehér nadrágból és fehér sportszárból állt.
Hazai
1958-1989 (hazai)
1970 (Belgium ellen)
1982
1986
1988
1990
1966
1975 (Írország ellen)
1982
1986
1988
1990
Válogatottsági rekordok
Legtöbbször pályára lépett játékosok
Oleh Blohin a válogatottsági rekorder 112 mérkőzéssel és egyben a legeredményesebb játékos is 42 góllal.
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
