Világbajnoki címért érkezett, de meg kellett elégednie a második hellyel a korszak kimagaslóan legjobb nemzeti tizenegyének, az aranycsapatnak nevezett magyar válogatottnak. A Rimet-kupát az NSZK hódította el, miután a döntőben Helmut Rahn vezérletével 3:2-re győztek a mieink ellen a berniWankdorfstadionban.
Az aranycsapat bukását hosszú évtizedekig nem tudta megemészteni a közvélemény: sokan keresték a rejtélyes okot, mellyel megmagyarázható lett volna a korábban elképzelhetetlen vereség, ám mai napig nem derült fény a "titokra": miért szenvedett vereséget a verhetetlennek hitt gárda.
A rendező Svájc és a címvédő Uruguay automatikusan résztvevője volt a tornának. A maradék 14 hely 11 európai, 2 amerikai és 1 ázsiai ország számára volt biztosítva.
Skócia, Törökország és Dél-Korea első alkalommal szerepelt a világbajnokságon. (Törökország és Skócia az 1950-es tornára is kijutott, de visszalépett). Ausztria 1934 után ismét kijutott. Törökország 2002-ig, Dél-Korea 1986-ig nem volt résztvevője a világbajnokság mezőnyének.
Az 1950-es torna harmadik, illetve negyedik helyezettje Svédország és Spanyolország kiesett a selejtezőkben. A spanyolok Törökország ellen sorsolással estek ki.
A rövid ideig fennálló Saar-vidék is részt vett a selejtezőkben.
Résztvevők
A következő 16 csapat jutott ki a világbajnokságra:
A mérkőzéseket hat város (Bázel, Bern, Genf, Lausanne, Lugano, Zürich) hat stadionjában rendezték. A legtöbb találkozót a berni Wankdorfstadionban játszották, szám szerint 6-ot. Bázelben, Zürichben és Lausanneban 5, Genfben 4 és Luganoban 1 mérkőzést rendeztek.
A FIFA Játékvezető Bizottságának döntése szerint a torna lebonyolításához szükséges 24 játékvezető közül 22 sportember az európai kontinensről lett kiválasztva. Két játékvezető Esteban Marino és Mário ViannaDél-Amerikából érkezett. A legtöbb mérkőzést, hármat nem a döntőt vezető William Ling vezette, hanem a Mervyn Griffiths. A legtöbb partbírói tevékenységet, hármat, kilenc játékvezető végzett. Függetlenül attól, hogy ebben az időben a FIFA még nem rendelte el a partbírói keretek megalakítását, több országban már működött ez a rendszer. Kilenc játékvezető közül, 8 svájci, akik a világbajnoki tornán csak partbíróként tevékenykedett. Öt játékvezető 5 mérkőzésen működött közre játékvezetőként vagy partbíróként.
A 16 résztvevőt 4 négycsapatos csoportba sorsolták. Minden csoportban két kiemelt és két nem kiemelt csapat volt, és kiemelt csak nem kiemelttel, játszott. A csoportok első két helyezettje jutott be a negyeddöntőbe, pontegyenlőség esetén a második és a harmadik helyezett játszott még egyszer egymás ellen. Ha az első és a második helyezett között alakult ki pontegyenlőség, akkor sorsolással döntötték el a csoportelsőség kérdését. A negyeddöntőtől kezdve egyenes kieséses rendszerben zajlottak a küzdelmek.
Az első négy helyezett utáni sorrend nem tekinthető hivatalosnak, mivel ezekért a helyekért nem játszottak mérkőzéseket. Ezért e helyezések meghatározása a következők szerint történt:
több szerzett pont,
jobb gólkülönbség,
több szerzett gól,
nemzetnév.
A hazai csapat eltérő háttérszínnel kiemelve.
Az 1954-es labdarúgó-világbajnokságon részt vevő országok helyezései
.jpg)
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
