A legtöbb országban már bevezették a labdarúgásban a professzionizmust. Ezért nem vett részt az utolsó világbajnokság jellegű labdarúgó tornán Magyarország, Ausztria, Csehszlovákia, de távol maradt még több európai ország, így Svédország, Nagy-Britannia és Dánia is. A tornát a tengeren túli országok mentették meg, mert most Uruguayon, Egyiptomon és az Egyesült Államokon kívül elküldte csapatát Argentína, Chile és Mexikó is. Európát Olaszországon és Spanyolországon kívül csak az akkori második és harmadik vonal képviselte.
A hollandok a két dél-amerikai élcsapatot különválasztották és erőviszony szerint melléjük sorsolták a többi csapatot.
A döntőt kétszer játszották – a versenykiírás szerint döntetlen esetén pár napon belül újra kellett játszani a mérkőzést. A címvédő Uruguaynak alaposan meg kellett harcolnia kontinentális vetélytársával, Argentínával. Az első mérkőzés nem hozott döntést, 1–1 lett az eredmény. Argentína közelebb állt a győzelemhez, de csatárai nem tudták erőfölényüket gólra váltani. A megismételt döntőn Uruguay 2–1-es győzelmével megvédte olimpiai bajnoki címét. Két évvel később az első labdarúgó-világbajnokság döntőjében újra legyőzték vetélytársukat.
Ismét volt vigaszdíjtorna, amelynek döntőjét a sorsolás szeszélyéből Hollandia nyerte.
Az 1932. évi nyári olimpiai játékok szervezése közben kiderült, hogy a labdarúgást nem fogják felvenni a versenysportágak közé, mivel az Amerikai Egyesült Államokban nem volt népszerű. A FIFA és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az amatőr játékosok státuszát illetően is összekülönbözött. A torna végén a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kijelentette: profi játékosok többé nem vehetnek részt az olimpián.
Éremtáblázat
(Az egyes számoszlopok legmagasabb értéke, vagy értékei vastagítással kiemelve.)
.svg){kind=small}
