Az 1988-as labdarúgó-Európa-bajnokság a futball történetének 8. Európa-bajnoksága volt. Nyugat-Németországban rendezték június 10. és 25. között. Az Eb-t a holland csapat nyerte, története során először. Valamennyi mérkőzésen esett legalább egy gól, nem volt hosszabbítás és kiállítás.
Helyszínek
A mérkőzéseket az alábbi nyolc helyszínen játszották:
A selejtezőket 1986 szeptemberétől 1987 decemberéig játszották le. A selejtezőben 32 válogatott vett részt. A házigazda NSZK nem vett részt a selejtezőkben. A csapatokat 7 csoportba sorsolták. Négy darab ötcsapatos és három darab négycsapatos csoportot alakítottak ki. A csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben játszottak egymással. A csoportelsők kijutottak az Európa-bajnokságra. A címvédő Franciaországnak kiesett a selejtezőben.
A következő csapatok vettek részt az Európa-bajnokságon:
A nemzeti válogatottakat megmozgató Európai-labdarúgó torna döntő találkozóinak helyszínére az UEFA 14 ország játékvezetőjét delegálta, de nem játékvezetői hármasokat, hanem párokat, egy játékvezetőt és mellé egy idegen partbírót. Azokban az esetekben, amikor különböző nemzetek játékvezetőiből állították össze a hármasokat nagyon fontos kritériumnak számított a kölcsönös nyelvismeret, a nemzeti elfogadottság. Ha a játékvezetők egyénileg felkészültek, de nem tudnak egymással kommunikálni, a hibaszázalék megnő, vagy a játékvezető egyedül igyekszik vezetni a találkozót.
Az időpontok helyi idő szerint (UTC+2) olvashatók.
Sorrend meghatározása
Az Európa-bajnokság csoportjaiban ha a csoportmérkőzések után két vagy több csapat azonos pontszámmal állt, akkor a következő pontok alapján állapították meg a sorrendet:
Az első két helyezett utáni sorrend nem tekinthető hivatalosnak, mivel ezekért a helyekért nem játszottak mérkőzéseket. Ezért e helyezések meghatározásához az alábbiak lettek figyelembe véve:
Az 1988-as labdarúgó-Európa-bajnokságon részt vevő országok helyezései