Mindegyik országnak 10 zsűritagja volt, akik tetszőlegesen elosztottak 3 pontot a dalok között. A pontokat összeadták, és az összesített lista első három helyezettje kapott 5, 3 és 1 pontot. Ha csak egy dalra szavazott az összes zsűritag, akkor az 9 pontot kapott, ha csak kettőre, akkor azok 6 és 3 pontot kaptak.
Az először versenyző Portugália lett az első ország, amelyik pont nélkül maradt az első részvételén. (1994-benLitvánia lett a második ország, amelyik nulla pontot kapott a debütálásán.)
Svédország nem vett részt, mert az énekeseik bojkottálták a versenyt. A svéd tévé ennek ellenére közvetítette a versenyt, és a következő évben már újból küldött versenyzőt.
A svájci énekesnő, Anita Traversi másodszor vett részt a versenyen, ám ezúttal pont nélkül zárt.
Érdekesség, hogy először fordult elő, hogy egy énekes – a francia Rachel – csak a keresztneve feltüntetésével versenyzett.
A verseny
Az 1956-os mellett ez az egyetlen verseny, melyről nem maradt fenn videófelvétel, csak hangfelvétel. Ennek oka, hogy a '70-es években a dán televízió épületében történt tűzeset során megsemmisült a felvétel. Csak a nyitány egy részlete, valamint a győztes dal előadásának egy részlete maradt fenn.
Először történt meg, hogy valaki a közönség soraiból megzavarta a versenyt: a belga dal előtt egy politikai tüntető szaladt a színpadra, kezében egy "Bojkottáljátok Francót és Salazart!" feliratú transzparenssel. Ezalatt a tévénézőknek a pontozótáblát mutatták. Miután a tüntető férfit elvezették, folytatódott a verseny.[1] A második alkalom, hogy megzavarták a versenyt, 2010-ben történt meg, amikor a spanyol produkció közben Jimmy Jump a színpadra futott. A harmadik alkalom, hogy megzavarták a versenyt, a 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében történt, amikor az előző évi győztes Jamala produkciója közben egy ukrán férfi ausztrál zászlóval felfutott a színpadra és letolta a nadrágját.
A későbbi győztes olasz dal szokatlanul nagy ovációt kapott. Az énekesnőt, Gigliola Cinquettit egyedülálló módon visszatapsolta a közönség, hogy még egyszer meghajoljon.
A szavazás
Ismét módosítottak a szavazás menetén. Az egyes országok 10-10 zsűritaggal rendelkeztek, akik tetszőlegesen osztottak szét három pontot a dalok között. Ezután összeadták a pontokat, és az összesített lista első három helyezettje kapott 5, 3 és 1 pontot. Amennyiben csak egy dalra szavazott az összes zsűritag, akkor az 9 pontot kapott, ha csak kettőre, akkor azok 6 és 3 pontot kaptak.
A szavazás a fellépési sorrendnek megfelelően zajlott: Luxemburg volt az első szavazó, és Spanyolország az utolsó. Az olasz dal rögtön az első ország zsűrije után az élre állt, és előnyét végig megőrizve zárt az élen. A norvég, a dán és a spanyol zsűri kivételével mindegyik zsűritől kapott pontot, és összesen nyolc zsűritől gyűjtötte be a maximális öt pontot.
A szavazás ismételt módosítása ellenére sorozatban harmadik alkalommal négy ország dala maradt pont nélkül: ezúttal Jugoszlávia, Németország, Portugália és Svájc. Mind a négy ország először végzett nulla ponton. Portugáliának ez volt az első részvétele is egyben.
A szavazás során Olaszország óriási fölénnyel győzött, majdnem háromszor annyi pontot kapott, mint a második helyezett brit énekes. Ez a dalverseny történetének legnagyobb relatív különbségű győzelme.