Mindegyik országnak 10 zsűritagja volt, akik 3, 2 és 1 pontot adtak a legjobbnak ítélt daloknak. A pontokat összeadták, és az első három dal kapott 3, 2 és 1 pontot.
Ez volt az első alkalom, hogy egyetlen új résztvevő sem csatlakozott. Így csakúgy, mint egy évvel korábban, tizenhat dal vett részt a dalfesztiválon.
A monacói François Deguelt és a luxemburgi Camillo Felgen egyaránt másodszor vett részt a versenyen, míg a belga Fud Leclerc már negyedszer.
A verseny
A verseny történetében ez az egyetlen alkalom, hogy vasárnap rendezték a versenyt.
A szavazás
Ebben az évben megváltozott a szavazás menete. Az országok továbbra is 10-10 zsűritaggal rendelkeztek, és mindegyik zsűritag az általa legjobbnak ítélt három dalnak adott sorban 3, 2 és 1 pontot. Ezután összeadták a zsűritagok pontjait, és az összesített lista első három helyezettje kapott 3, 2 és 1 pontot.[1] A szavazás a fellépéssel ellentétes sorrendben történt: Monaco volt az első szavazó, míg Finnország az utolsó. A szavazás során összesen három dal váltotta egymást az élen: az első zsűri pontjai után a házigazda Luxemburg állt az élre, majd az olasz pontok után három dal – a luxemburgi, a jugoszláv és a francia – holtversenyben állt az élen. Ezt követően azonban Franciaország az élre állt, és innentől kezdve végig vezetve végül fölényes győzelmet aratott. A győztes dal a finn, a dán és a holland zsűri kivételével mindenkitől kapott pontot, és összesen öt ország zsűrijétől gyűjtötte be a maximális három pontot.
Franciaország lett az első ország, melynek harmadszor is sikerült győznie, pontosan kétszer annyi pontot szerezve, mint a második helyezett Monaco. A házigazda Luxemburg végzett a harmadik helyen. Ez volt az első alkalom, hogy három azonos nyelvű dal végzett az első három helyen. Az, hogy három francia nyelvű dal zárt az élen később még egyszer, 1986-ban történt meg.
Először fordult elő, hogy egy dal pont nélkül maradt, és rögtön négy ilyen volt: Ausztria, Belgium, Spanyolország és Hollandia dala sem kapott pontot a szavazás során, ráadásul az első három egymást követte a fellépési sorrendben.