Az oszét nyelv (Oszétul ирон æвзаг, iron ævzhag vagy иронау, ironau, perzsául: آسی) az iráni nyelvek közé tartozó nyelv, amelyet főképp az Oroszország és Grúzia nemzetközileg elismert határán elterülő kettéosztott Oszétiában beszélnek.
Az oszét beszélők száma mintegy hétszázezer. Mintegy 60%-uk az Oroszországhoz tartozó Észak-Oszétia-Alániában, mintegy 20%-uk a jogilag Grúziához tartozó, de facto független Dél-Oszétiában él. (A 2008 augusztusában kirobbant dél-oszétiai háború során azonban sokan északra menekültek, ami átrendezhette az arányokat.)
Rokonai
Az oszét az alán nyelvből származik. Az alánok az ókortól ismert szarmaták közé tartozó nép volt.
A jagnobi nyelvhez hasonlóan az oszét a -ta toldalékkal képzi a többes számot és ez közös vonása a már kihalt szogd nyelvvel. Többek közt ennek alapján feltételezik, hogy az ezen rokon nyelveket beszélő iráni népek valamikor hatalmas folytonos területen élhettek Közép-Ázsia sztyeppéin.
Vaszilij Abajev oszét nyelvész a következőt írta az oszét nyelvről:
„
A kaukázusi nyelvekkel való sok évszázados közelség és érintkezés hozzájuk hasonlóvá alakította az oszétot néhány vonásban, különösen a fonetikában és a szókincsben. De megőrizte nyelvtani struktúráját és alapszókincsét: rokonságához az iráni családdal számos egyedi vonása ellenére nem férhet semmi kétely.
”
Az Encyclopedia Britannica 2006[1] szerint az oszét az óiráni nyelv sok archaikus vonását megőrizte, mint például a nyolc eset és az igei prefixumok. Az esetek azonban nem egyeznek meg az eredeti indoiráni esetekkel, amelyeket a kiejtési változások erodáltak. A mai esetek, kivéve a nominativust mind egy eredeti casus generalis esetből származnak, amely aztán hét különálló esetre vált szét a használat folyamán.
Középkori oszét
Az oszét nyelv legkorábbi ismert emléke egy a 10-12. századból származó felirat, amelyet Arhüznél, a Bolsoj Zelencsuk folyó közelében találtak. A szöveg görög ábécével íródott, speciális digráfokat használva:
A szöveg a következőt jelenti: „K., S. fia, I fia, B. fia, A. fia, (ez) az ő emlékművük”
Nyelvjárásai
Két fő nyelvjárása van: az iron és a digor. Ezek közül a digor archaikusabb, az iron a sokkal elterjedtebb és ezen alapul az oszét irodalmi nyelv is, amelynek megteremtője Koszta Hetagati (1859 – 1906), az oszétok nemzeti költője volt.[2]
Az oszét írott szöveg azonnal felismerhető az æ használatáról – ezt a betűt egyetlen más nyelv cirill betűs írása sem használja.
Az oszét írásbeliség
Az orosz hódítás előtt oszétul ritkán írtak. Az orosz hódítást követően az oszétok a cirill írást kezdték használni. Az első cirill betűkkel írt oszét könyv 1798-ban jelent meg. Ugyanakkor a Kaukázustól délre a grúz ábécét is használták: 1820-ban I. Jalguzidze közölt egy módosított grúz ábécét, amelyhez három speciális betűt adott hozzá. Ezt a grúz alapú ábécét Dél-Oszétiában használták is 1937 és 1954 között.
A kereszt (†) a beszélő híján kihalt nyelveket jelöli. A csillag (*) mai élő nyelvek korábbi nyelvállapotát, közös ősét, régebbi fázisát.
Külön félkövérrel emeltük ki az olyan nyelveket, melyekből több leánynyelv ágazik el, és a hatásuk kiemelkedően jelentős.