Az itáliai–nyugati vagy italo–nyugati újlatin nyelvek az újlatin nyelvek egyik ága, amely a szűkebb nyelvészeti értelemben vett nyugati újlatin nyelveket, valamint a keleti és a nyugati latinság közötti átmeneteket alkotó itáliai nyelveket és dialektusokat foglalja magába.
↑VNY p. 1469 [újlatin nyelvek]: „Néhány lényeges ponton (pl. főnevek többes száma, latin magánhangzóközi mássalhangzók kezelése) a nyugati ~ együttesen állnak szemben a keletiekkel; a két terület határa a La Spezia és Rimini északolasz városok közé húzható képzeletbeli vonal, amely így az adott szempontokat tekintve, az olasz nyelvterületet is kettéosztja: északira és délire, ill. keletire és nyugatira.”
↑VNY p. 1469: „iberoromán (a római kori Hispánia területén kialakult nyelvek)”
↑A lexikon a „spanyol” címszó alatt tárgyalja mint „aragónai nyelvjárás” (VNY p. 1263: „A ránk maradt első spanyol szövegek ún. Glosszák, azaz egyházi latin kéziratok (prédikációk, bűnbánati előírások) lapszéleire és sorközeibe iktatott ~ nyelvű szómagyarázatok; a legrégebbiek a San Millán-i és silosi kolostorból származnak, és aragóniai-navarrai nyelvjárásban készültek a X. sz.-ban”).
↑A többes szám, valamint a magánhangzók közötti [p, t, k] zárhangok kezelése tekintetében a nyugati újlatin nyelvekhez sorolandó; egyéb vonatkozásban azonban a dél-itáliai nyelvváltozatokkal (szicíliai, calabriai), valamint a korzikaival mutat egyezéseket.
↑A lexikonban csak „olasz” és „korzikai” bejegyzés található; a többi nyelvváltozatot olasz nyelvjárásként kezeli.
↑Történetileg toszkánai nyelvjárás (ahogy a sztenderd olasz alapja is), hangtanilag azonban a szárdhoz, valamint a dél-itáliai dialektusokhoz áll közelebb.
A kereszt (†) a beszélő híján kihalt nyelveket jelöli. A csillag (*) mai élő nyelvek korábbi nyelvállapotát, közös ősét, régebbi fázisát.
Külön félkövérrel emeltük ki az olyan nyelveket, melyekből több leánynyelv ágazik el, és a hatásuk kiemelkedően jelentős.
