Zsigmond 1467-ben született IV. Kázmér lengyel király és Ausztriai Erzsébet királyné gyermekeként. Tizenhárom testvére közül ő volt az ötödik fiúgyermek, így nem volt várható, hogy valaha is elfoglalja az ország trónját. Zsigmond legidősebb testvére és apjuk örököse II. Ulászló előbb cseh, majd magyar és horvát király lett Podjebrád György és Hunyadi Mátyás utódaként. Amikor apjuk 1492-ben elhunyt, országát megosztotta két idősebb fia között: I. János Albert lengyel király, míg Sándor litván nagyfejedelem lett. János Albert 1501-es halálát követően Sándor örökölte a lengyel koronát is, majd az ő 1506-os váratlan elhunyta után a trón az akkor harminckilenc éves Zsigmondra szállt.
Uralkodása alatt végleg a Lengyel Királysághoz csatolta Mazóviát és Varsót, továbbá biztosította országa számára, hogy a lutheránus unokaöccse, Brandenburgi Albert által megalapított Porosz Hercegség a Lengyel Királyság hűbérese legyen. Zsigmond hadvezére, Jan Tarnowski vezetése alatt legyőzte a Moldvát az obertini csata során, valamint sikeresen lépett fel a Moszkvai Nagyfejedelemséggel szemben is, így erősítve meg országa keleti határait. Negyvenkét éves uralkodása döntő hatást tett a lengyel építészetre, gasztronómiára, a nyelvre és szokásokra is, különösen második felesége, Bona Sforza királyné hatására. Az itáliai stílusok meghonosításának következtében Zsigmond uralkodását szokás a „lengyel reneszánsz csúcsának” és a „lengyel aranykornak” is nevezni. A korábbi lengyel fizetőeszközön, a 200 złotys bankjegyen az ő képmása volt megtalálható.
Zsigmond kétszer házasodott, első felesége a magyar nemesi származású Szapolyai Borbála volt, míg második felesége a milánói herceg, Gian Galeazzo Sforza leánya, Bona Sforza lett. Második házasságából származó egyetlen felnőttkort megélt fiát, Zsigmond Ágostot 1529-ben, még életében koronáztatta királlyá (latinul: Vivente rege), aki apja 1548-as halálát követően foglalta el a lengyel trónt.
Adó- és monetáris reformjai ellenére gyakran összeütközésbe került a lengyel országgyűléssel a királyi hatalom kiterjesztése miatt.[1] Az országgyűlés követelésére 1512-ben feleségül vette a magyar Szapolyai István nádor leányát, Szapolyai Borbálát, hogy biztosítsa a védelmi szövetséget, és örököst nemzzen.[1] A fenyegető török veszéllyel szemben kezdetben bátyjával, II. Ulászlóval és a magyar rendekkel akart védő- és támadószövetségre lépni, ez is hozzávezetett a házassághoz. A frigyből nem született fiú utód, és Borbála már 1515-ben meghalt.[1] Még ugyanez évben a pozsonyi találkozón I. Miksa német-római császárral kötött szerződést, és az ő ajánlására vette feleségül 1518-ban Bona Sforza milánói hercegnőt.
A Moszkvai Nagyfejedelemség elleni háborúban 1514-ben elvesztette Szmolenszket. Zsigmond serege, amelyet fő tanácsadója és parancsnoka Jan Tarnowski vezetett, 1521-ben legyőzte a Kelet-Poroszországot hatalma alatt tartó Német Lovagrendet.[1]1525-ben a Lovagrend nagymestere, Brandenburgi Albert evangélikus vallásra tért át, és vállalta, hogy hűbéresküt tesz Zsigmondnak, ha megkapja Poroszország világi hercegségének címét.[1] Ezután Albert feloszlatta a rendet, és a Porosz Hercegség lengyel fennhatóság alá került.[1]1529-ben utolsó Piast-házi hercegének halála után a Mazóviai Hercegséget Lengyelországhoz csatolta.[1]
Bátyja, II. Ulászló halála után 1516-ban a kiskorú II. Lajos egyik gyámja lett, akinek 1526-ban a mohácsi csata előtt néhány ezer zsoldost küldött segítségül. A mohácsi csata után mint békeközvetítő fáradozott I. Ferdinánd és Szapolyai János között, majd a menekülő Szapolyainak 1528-ban menedéket nyújtott a lengyelországi Tarnów várában. Később feleségül adta hozzá Izabella nevű leányát (1539).
1535-ben Tarnowski a Moszkvai Nagyfejedelemség csapatai felett aratott győzelmet, ily módon biztosítva Lengyelország keleti határait.[1]
Megreformálta a lengyel jogrendet és a közigazgatást. A királyi hatalom megerősítésére irányuló pénzügyi és hadi reformjai azonban a lengyel nemesség ellenállásán meghiúsultak. Olasz művészeteket hozatott Krakkóba, s ezzel döntő szerepet játszott az itáliai reneszánsz meghonosításában.[1] Bár hithű katolikus volt, vallási türelmet gyakorolt az ortodox keresztények iránt, és királyi védelemben részesítette a zsidókat.[1] Kezdetben élénken ellenőrizte a lutheránus (evangélikus) vallást, később azonban beletörődött a reformáció lengyelországi térhódításába.[1]
1548. április 1-jénKrakkóban halt meg. A trónon fia, az 1530-ban társkirállyá választott[1]II. Zsigmond Ágost követte, de helyette Bona Sforza özvegy királyné ragadta magához az uralmat, és egészen 1556-ig ő irányította az ügyeket.
Házasságai és gyermekei
Szeretőjétől, Katarzyna Telniczankától (†1528) születtek első ízben gyermekei, akivel valószínűleg 1498-ban házasságot is kötött, de ez nem volt biztos kapcsolat.
Felesége már 1515. október 2-án meghalt, és Zsigmond 1518-ban, 50 évesen harmadszor is megnősült, I. Miksa német-római császár ajánlására Sforza Bona milánói hercegnőt vette feleségül. A házasságból egy fiú- és négy leánygyermek született:
Anyai nagyanyai dédanyja: Barbara von Cilli (1392 körül –1451. július 11.)
Jegyzetek
↑ abcdefghijklmnopUralkodók és dinasztiák: Kivonat az Encyclopædia Britannicából. Szerk. A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János. Budapest: Magyar Világ Kiadó. 2001. ISBN 963 9075 12 4
, 695. oldal
Irodalom
Divéky Adorján: Zsigmond lengyel herczeg II. Ulászló udvarában, Budapest, Athenaeum, 1914
.jpg)
.svg)
