A létrejött perszonálunió Litvánia és Lengyelország között Közép-Európa keleti részének vezető hatalma lett. Lengyelország 1410. július 15-én a tannenbergi (vagy grünwaldi) csatában megsemmisítő vereséget mért régi ellenfelére, a Német Lovagrendre. Ulászló Luxemburgi Zsigmond magyar királynak is ellenjelöltje volt, de a két király 1412. május 22-én Budán találkozott és békét kötött. A husziták meghívták a cseh trónra is, de Ulászló visszautasította azt. Későn, az 1420-as években születtek fiai. Ulászló a lengyel nemességnek jelentős engedményeket tett a trónöröklés biztosítására.
A második lengyel–magyar perszonálunió
II. Ulászlót 1434. június 1-jén fia, III. Ulászló követte a lengyel trónon. Őt a magyar rendek V. László ellenében királlyá választották és 1440. július 17-én I. Ulászló néven magyar királlyá koronázták. Ezzel rövid időre ismét perszonálunió jött létre Magyarország és Lengyelország között. Ulászló várnai csatavesztése (1444. november 10.) után azonban a Jagellók elvesztették Magyarországot, a magyar trónra V. László személyében Habsburg uralkodó került, a lengyel trónt pedig Ulászló öccse, IV. Kázmér foglalta el.
Jagelló–Hunyadi-ellentét
Kázmér tovább növelte Lengyelország hatalmát. Az 1466. október 19-én kötött második thorni békében a Német Lovagrendet a lengyel hűbér elismerésére kényszerítette és Danzig Lengyelországhoz csatolásával kijáratot szerzett a Balti-tenger felé. IV. Kázmér felesége Habsburg Albert magyar, cseh és német király leánya, Erzsébet volt, így fiai (hat fia és hét leánya született) igényt tarthattak a cseh és magyar trónra is. A Vitéz János vezette Hunyadi Mátyás-ellenes összeesküvők IV. Kázmér fiát – az utóbb szentté avatott – Kázmér herceget hívták meg a magyar trónra, aki 1471. szeptember 20-án hadat üzent Mátyásnak és tizenkétezer fős lengyel sereg élén benyomult Magyarország területére. Mátyás azonban a rá jellemző határozottsággal úrrá lett a helyzeten.
Mátyás 1490. április 6-ai halála után – Corvin János és I. Miksa, német király mellett – két Jagelló-házi jelölt, Ulászló és János Albert is esélyes volt a magyar trónra. Mindketten sereggel érkeztek Magyarországra, de a magyar rendek végül 1490. július 15-én a rákosi országgyűlésen Ulászlót választották magyar királlyá. Az új magyar király öccsét fegyveres erővel győzte le, Miksával pedig 1491. november 7-én Pozsonyban békét kötött.
A Jagellók királyságai és a vazallus Moldva a 16. század elején
Ulászló megválasztásának okaként legtöbbször azt szokás említeni, hogy a magyar rendek a sokszor diktatórikusan uralkodó Mátyás után egy gyengekezű, könnyen befolyásolható uralkodót akartak. Ulászló mellett azonban egy sokkal racionálisabb indok is szólt és ez a török elleni védekezés szükségessége. Már Mátyás is tisztában volt azzal, hogy Magyarország a török elleni védekezés pénzügyi és katonai terheit csak egy szélesebb és erősebb bázis élén tudja elviselni. Mátyás halálával szertefoszlott annak lehetősége, hogy magyar vezetéssel jöjjön létre egy Törökország ellen védekezni képes államalakulat. Magyarországnak csak két lehetősége maradt, vagy a Habsburg, vagy a Jagelló-ház uralmának felvállalása. Az, hogy a két dinasztia küzdelméből melyik fog győztesen kikerülni, a 16. század elején még nem volt nyilvánvaló.
Ulászló magyar királyságával a Jagelló-ház hatalma csúcsára érkezett. Az általuk kormányzott terület birodalom méretű – közel kétmillió négyzetkilométer – volt. E terület lakossága sok nemzetből állt és sokféle vallású volt, viszont szemben Európa nyugati felével itt vallási türelem uralkodott. Fennállt a lehetősége tehát egy olyan államokból álló államszövetség létrejöttének, amelyek addigi fejlődése sok közös vonást mutat, és amelyek között az együttműködésnek több évszázados hagyományai voltak. Ez az államszövetség alkalmasnak látszott arra, hogy nagyhatalomként beleszólhasson egész Európa politikájába.
Jagelló–Habsburg ellentét
1492. június 7-én meghalt IV. Kázmér. Jog szerinti örököse, Ulászló lemondott a lengyel trónról és ezzel a dinasztia cseh–magyar és lengyel ágra szakadt. A következő lengyel királyok Ulászló öccsei, János Albert (1492. augusztus 27. – 1501. június 17.), Sándor (1501. október – 1506. augusztus 19.) és I. Zsigmond (1507. január 24. – 1548. április 1.) voltak. A testvérek kezdetben megkísérelték politikájukat összehangolni. 1492. december 5-én Ulászló és János Albert szövetségi szerződést kötöttek, 1500. augusztus 14-én pedig Budán megkötötték a magyar–lengyel–francia szövetséget, amely a Habsburg–spanyol kapcsolatot volt hivatott ellensúlyozni.
Egyre nyilvánvalóbbá vált azonban, hogy a Jagelló országok közös érdekeinél az ellentétes érdekek az erősebbek. I. Miksa német-római császár szövetséget kötött Lengyelország ellenfeleivel, a Német Lovagrenddel és az orosz cárral. A császár felismerte ugyanis, hogy míg Magyarországnak létérdeke a török elleni védekezés, Lengyelországnak ez csupán másodlagos az északi és keleti mellett. A Habsburg politikát siker koronázta.
A bécsi kongresszus
1515. július 19-én I. Miksa német-római császár, II. Ulászló magyar és cseh király és I. Zsigmond lengyel király Bécsben egyezséget kötött. A megegyezés lényegében Kelet-Közép-Európa befolyási övezeteinek újrafelosztását jelentette a két versengő dinasztia között. Miksa vállalta, hogy felhagy a Német Lovagrend és az orosz cár támogatásával, a Jagelló-ház pedig belement abba, hogy II. Ulászló gyermekei és a császár unokái kettős házassági szerződést kössenek. A házassági szerződés gyakorlatilag azt jelentette, hogy Magyarországon és Csehországban II. Ulászló halála után elsősorban a Habsburgok befolyása, majd – ha a magyar–cseh király utód nélkül halna meg – utódlása érvényesül.
.svg){kind=small}
