Görögország története a mai Görögország területének története. A görög történelem ezenkívül hagyományosan magában foglalja a görög nép történetét mindazokon a területeken, ahol valaha görögök éltek. A göröglakta területek kiterjedése jelentős mértékben változott a történelem során, következésképpen nagyon változó hogy mi tartozik az egyes korokban a görög történelem körébe.
A görögök ősei valamikor az i. e. 2. évezred közepén érkeztek a mai Görögország területére.A görög civilizáció a fénykorában ugyanakkor hatalmas területre terjedt ki Görögország, Egyiptom és India között. Ezt követően nagy létszámú görög kisebbség maradt a volt görög területeken (például Törökország, Itália, Líbia és a Levante), akik többnyire fokozatosan beolvadtak a helyi népek közé. A 19-20. században görög bevándorlók újabb csoportjai érkeztek a világ különböző részeire (például Észak-Amerika, Ausztrália, Észak-Európa és Dél-Afrika). A mai görögök többsége a modern Görögországban él, amely 1821 óta független állam. A másik görög lakosságú állam, Ciprus1960 óta független.
Nincs általános egyetértés afelől, mikortól számítsuk az ókori Görögország korát. A közhasználatban ez a Római Birodalom uralma előtti teljes görög történelmet jelöli, a különböző történészek azonban gyakran eltérően határozzák ezt meg. Egyes szerzők ideértik a minószi és mükénéi civilizációt is, mások azzal érvelnek, hogy ezek annyira különböztek a későbbi görög kultúrától, hogy külön kell őket kezelni. A görög történelmet hagyományosan az első olimpiai játékoktól, i. e. 776-tól számították. Ez a poliszok kora, amelyet az i. e. 6. századtól a klasszikus görög civilizáció koraként emlegetnek. A korszak hagyományos vége Nagy Sándor halála, i. e. 323. A következő időszakot a hellenisztikus Görögország korának nevezik. Nem mindenki választja azonban külön a klasszikus és hellenisztikus Görögországot, néhányan a klasszikus kort egészen a kereszténység 3. századi felemelkedéséig tartó időszakként kezelik.
A legtöbb történész az antik Görögországot tekinti a nyugati civilizáció alapjának. A görög kultúra nagy hatással volt a Római Birodalomra, amely elterjesztette Európa sok részén. Az ókori görög civilizációnak a modern világra óriási hatása volt a nyelv, politika, oktatási rendszer, filozófia, művészet és építészet területén, különösen a reneszánsz korában és a 18–19. századi Európában és Amerikában (klasszicizmus).
Preklasszikus kor
A minószi civilizáció is az égei-tengeri civilizációk része volt, amely ugyan szerepel a görög mitológiában, de a népe nem volt görög. A görögök az akhájok, majd a dórok bevándorlása után sok kulturális elemet átvettek a korábban ott lakó népekről, ezekről tanúskodik a sok jövevényszó is a görögben.
Az i. e. 8. század a poliszok korának kezdete. A politikai alapegységek az önálló görög városállamok, a poliszok lettek, amelyek közül különösen Spárta és Athén emelkedett ki, utóbbi létrehozva sajátos athéni demokráciát.
Az i. e. 6. századtól számítjuk a klasszikus görög civilizáció korát. Az időszak első szakaszát két nagy háború határozta meg, a görög-perzsa háború (i. e. 500–i. e. 448), majd a peloponnészoszi háború (i. e. 431–i. e. 404). Ez utóbbi Athén teljes vereségével ért véget, és egy ideig Spárta, majd i. e. 371-től Thébai lett Görögország legerősebb polisza. I. e. 346-ban azonban az eredetileg a mai Görögország északi területét uraló makedón király kiterjesztette hatalmát valamennyi görög poliszra, kiépítve a Makedón Birodalmat.
A hellenisztikus kor i. e. 336-tól i. e. 30-ig tartott. Kezdetét a makedón Nagy Sándor (Alexandrosz) uralkodásától számítjuk. Halála után hadvezérei, a diadokhoszok felosztották egymás között a birodalmat, így három nagy hellenisztikus állam jött létre. A görögök és a makedónok állama mellett, ahol az Antigonidák voltak az uralkodó család, létrejött a Szeleukoszok által irányított Szeleukida Birodalom, amely Szíriából, Mezopotámiából és Kis-Ázsia egyes részeiből tevődött össze. A harmadik nagy állam Egyiptom lett, ahol a Ptolemaidák lettek az uralkodók. A keleti és a görög kultúra összeolvadása jelentős gazdasági fellendülést eredményezett. Előtérbe került az árutermelés, óriási metropoliszok jöttek létre. Ezek lettek az ipar, a kereskedelem és a kultúra központjai is (például Alexandria, Pergamon). A hellenisztikus államokat despoták uralták, általánosan elterjedt államforma lett a monarchia. A görög lakosságú városok kiváltságos helyzetet élveztek, és a hadsereg mellett az uralkodók támaszai voltak. E támogatás fejében belső önállóságot kaptak, ügyeiket maguk intézhették, leginkább ezekben a városokban virágzott a hellenisztikus kultúra.
I. e. 187–123 között Görögország fokozatosan a Római Birodalom részévé vált. A rómaiak ugyanakkor a görög kultúra befolyása alá kerültek. A rómaiak helyi közigazgatást hagytak a görögöknek, és nem szüntették a meglévő politikai struktúrákat. Athénban például az Agora továbbra is a politikai és polgári élet színtere maradt.
Caracalla dekrétuma i. sz. 212-ben minden görögországi szabad felnőtt férfire kiterjesztette a római polgárjogot. Caracalla dekrétuma felgyorsította azt a folyamatot, amely a római hatalom Itáliából Görögországba és keletre való áthelyeződéséhez vezetett.
August Heisenberg szerint a Bizánci Birodalom a görög nép római állama, amely kereszténnyé lett. A késő ókor és a középkor folyamán a görögök lakta terület lett a klasszikus ókori civilizáció örököse, majd továbbadója egész Európa számára. A görögök a Római Birodalom kettéosztása, majd a Nyugatrómai Birodalom összeomlása után kerültek ebbe a pozícióba. Konstantinápoly vezető szerepe akkor kezdődött, amikor Nagy Konstantin ide, a régi görög gyarmatvárosba, Büzantionba helyezte a birodalom fővárosát.
A birodalom korai szakaszát (324–610) Nagy Konstantin és I. Justinianus alakja fémjelzi. A római tradíció folytatóiként ekkor a birodalom határainak védelme, ill. a birodalom helyreállítása volt a céljuk. Ugyanekkor vált először szabadon gyakorolható, majd államvallássá a kereszténység, s rengeteg belső konfliktus származott a doktrinális különbségekből (eretnekségek), végül sikerült rögzíteni az ortodox doktrínát..
A középső bizánci éra (610–867) első részében külső támadások érték a birodalmat a perzsák, longobárdok, avarok, szlávok, bolgár-törökök és arabok) részéről. Ezek a támadások nem korlátozódtak a határterületekre, hanem a belső területeket, sőt a fővárost is fenyegették. Végül a támadók nem is hagyták el a birodalom területét, hanem benne megtelepedve, Bizánccal ellenséges új államokat hoztak létre. A belső és külső körülmények a birodalom szerkezetének átalakulásához vezettek. Beteljesedtek az előző korszakban elindult folyamatok, bekövetkezett a szabad parasztok túlsúlya, elterjedtek a katonai birtokok, létrejött a théma-rendszer. A kormányzat és a társadalom eltéveszthetetlenül göröggé vált, a képromboló mozgalom után az ortodoxia helyreállítása pedig sikeres térítő akciókat tett lehetővé a szomszéd népek körében. amivel bizánci kulturális befolyás alá vonták őket. Ebben az időszakban a birodalom területileg és gazdaságilag visszaesett, elveszített gazdag területeket, de nagyobb kulturális, nyelvi és dogmatikai homogenitásra tett szert.
A 8. századtól kezdve a birodalom kezdett magához térni az egymás követő inváziók sokkjából és megkezdődött Görögország visszafoglalása. Szicíliából és Kis-Ázsiából görög telepeseket hoztak be, a szlávokat pedig vagy kiszorították, vagy asszimilálták. A 9. század közepére Görögország görög volt megint, városai ismét fejlődni kezdtek a nagyobb biztonság és a hatékony központi ellenőrzés következtében.
Egy újabb válságos időszak után a 11. és 12. században a Komnénosz-császárok, I. Alexiosz, II. János és I. Mánuel határozott uralma alatt Görögország virágzott. A kutatások szerint a vidéki gazdaság jelentősen fejlődött, a népesség nőtt és nagy területeket vontak mezőgazdasági művelés alá. A növekvő népsűrűség a városok (Athén, Thesszaloniké, Thébai, Korinthosz) újjászületéséhez vezetett. Mindez vonzotta a velenceieket, s a fejlődő kereskedelem további növekedéshez vezetett. A velenceiek aktív kapcsolatot létesítettek Görögország, a Szentföld, Egyiptom és a nyugat között. Ez a két évszázad a bizánci művészet aranykora volt.
A negyedik keresztes hadjárattal1204-ben kezdődik a késő bizánci periódus. Ekkor e keresztesek elfoglalták Konstantinápolyt. A görögök története során ekkor vesztették el először a várost, ami a kicsiny területű Latin Császárság központja lett. A többi görög területen a Nikaiai Császárság, a Trapezunti Császárság és az Epiruszi Despotátus osztozott. A latin uralom meghatározóan befolyásolta a bizánci fejlődést, a feudalizmus elemei beszivárogtak a bizánci életbe. 1261-ben megdőlt a Latin Császárság és a nikaiai császár visszaköltözött Konstantinápolyba.
De a birodalom már soha többé nem nyerte vissza korábbi erejét. Fokozatos gyengülés és az oszmán törököktől elszenvedett területi veszteségek után 1453-ban II. Mohamed szultán bevette Konstantinápolyt és az Oszmán Birodalom fővárosává tette.
Az oszmán-török uralom idején kétféle vándorlás indult meg a görögök között. Az egyik magával ragadta a görög értelmiséget nyugatra, ahol résztvevői lettek a reneszánsz felívelésének. A másik a síkságokon élő görögöket a hegyvidékre telepítette át.
Görögország hegyvidéki jellege miatt a törökök nem tudták elfoglalni az egész görög félszigetet, mivel nem létesítettek sem állandó kormányzati, sem állandó katonai jelenlétet. A szárazföldön és a szigeteken mindenfelé hegyi klánok jöttek létre.
A 16. század végétől a görögök kezdtek visszatelepedni a síkságokra. A török millet rendszer hozzájárult az ortodox görögök összetartásához, mert az vallási alapon elkülönítette a birodalom különböző népeit. A görög ortodox egyház etnikai-vallási szervezet volt, ami segítségére volt a görögöknek, hogy megőrizzék etnikai, kulturális és nyelvi örökségüket az oszmán uralom idején. A síkságokon élő görögök vagy keresztények voltak, elviselve az idegen hatalom minden terhét, vagy kriptokeresztények – görög muszlimok, akik titokban gyakorolták a keresztény hitet. Sok görög vált kriptokereszténnyé, hogy elkerülje a súlyos adókat, akik ugyanakkor identitásukat a görög ortodox egyházhoz való titkos kapcsolatuk fenntartásával fejezték ki.
Azokat a görögöket, akik igazán áttértek az iszlámra, és nem voltak kriptokeresztények, töröknek tartották az ortodox görögök akkor is, ha továbbra is görögül és nem törökül beszéltek. De ők is nagy hatással voltak a modern görög kultúra fejlődésére, ahogy sok török hagyomány és szokás bekerült a görög hagyományba a török uralom idején. A legnyilvánvalóbb török hatást ma görög zenében és konyhában figyelhetjük meg.
Az oszmán uralom a 19. század elejéig tartott. A görögök a görög szabadságharcban lázadtak fel 1821-ben, kinyilvánították függetlenségüket, de csak 1829-re jártak sikerrel. Az európai elitek a függetlenségi háborút – a török atrocitásokkal együtt – romantikus fényben látták. Önkéntesek (például Lord Byron) jöttek harcolni. A törökök már-már teljesen elfojtották a felkelést, de végül a fenyegető angol-francia-orosz intervenció miatt nem tették ezt meg. Az orosz külügyminiszter, Joánisz Kapodísztriasz – maga is görög – hazatért, hogy az új köztársaságelnöke legyen. Néhány év múlva nyugati bábáskodással a köztársaságból monarchia lett, az első király Bajorországból, a második Dániából érkezett.
A 19. és 20. század folyamán a görögök számos törökök ellen vívott háborúban próbálták meg határaikat kiterjeszteni, hogy minden görög a görög államban élhessen. A terület lassacskán növekedett, 1947-ben érte el a jelenlegi határait.
1936-ban Joánisz Metaxász(wd) tábornok ragadta magához a hatalmat, és Mussolini fasiszta-paternalisztikus rendszeréhez hasonló módon kormányzott – külpolitikájában azonban angolbarát maradt. A második világháborúban Görögország a szövetségesek oldalán harcolt. Olaszország megtámadta 1940-ben, miután a görögök nem teljesítették Mussolini követeléseit, de Görögország visszaverte a támadást. Ekkor Hitler kényszerűségből közbeavatkozott és elfoglalta az országot. Kréta szigetén zajlott le a háború legnagyobb német ejtőernyős támadása az azt védő britek ellen. A náci megszállás idején görögök ezrei haltak meg csatában, koncentrációs táborban vagy éhínség következtében. A zsidó közösség legnagyobb részét a megszállók elpusztították.
A felszabadulás után a gazdaság romokban hevert. Véres polgárháború tört ki a kommunisták és a királypártiak között, ami eltartott 1949-ig. Az 1950-es és 1960-as években Görögország lassan fejlődött először a Marshall-terv kölcsöneinek és segélyeinek, majd a turisztikai szektornak köszönhetően. 1967-ben a hadsereg államcsínnyel ragadta magához a hatalmat, a gyanú szerint a CIA segítségével. 1974-ben végül a ciprusi válság, Észak-Ciprus török inváziója miatt megbukott a görög és a ciprusi junta is.
Az 1975-ben tartott népszavazás nyomán demokratikus rendszer alakult ki, sok világháborús és azutáni menekült ekkor hazatért. Görögország 1981-ben belépett az Európai Unióba, és az euró létrehozásakor 2001-ben az euróövezetbe. Görögország és Törökország között jelenleg is feszültség van egyrészt Ciprus miatt, másrészt az Égei-tenger gazdasági kiaknázása ügyében. Jugoszlávia felbomlása után Észak-Macedóniával is vitában állt, 1991 óta akadályozta az ország nemzetközi elismerését „Macedón Köztársaság” néven arra hivatkozva, hogy az az észak-görögországi tartomány, Makedónia neve (három régió: Nyugat-, Közép-Makedónia, Kelet-Makedónia és Thrákia). A görög nacionalisták attól tartottak, hogy az ország emiatt területi követelésekkel léphet fel Görögországgal szemben. Görögország a névvita miatt nem támogatta az Észak-Macedónia felvételét a NATO-ba és az Európai Unióba sem. 2018-ban a két ország vezetése megegyezett a névvita rendezéséről, így 2019-ben Macedóniát átnevezték Észak-Macedóniára.