Az alábbi táblázatok Oroszország uralkodóinak névsorát tartalmazzák. Nehéz megállapítani, hogy mikortól létezik az Oroszországnak nevezett államalakulat, ugyanis a történelem folyamán lassan alakult ki a mai állam:[1]
A Kijevi Rusz (864–1263): Az első táblázat a legkorábbról ismert uralkodók névsorát is tartalmazza. Így a skandináv származású varégok által megalapított uralkodóházakkal kezdődik a lista. Az orosz történelem kezdetén a Dnyeper/Volga vidékét szlávok népesítették be, és később megjelentek a svéd eredetű viking törzsek, a varégoknak, hogy a dnyeperi kereskedelmi úton összeköttetés teremtsenek és kereskedelmet folytassanak Bizánccal, így fellendítették a mai Oroszország városállamait. – A szlávok lassan teljesen magukba olvasztották a varégokat, akik ugyan megőrizték vezető szerepüket, de nyelvüket és skandináv nevüket elveszítették. 862-ben kor legjelentősebb városállamában, Novgorodban az egyik varég családnak Rurik vezetésével sikerült megszereznie a legfőbb hatalmat, és vagyonukra alapozva létrehozták a Rurik-dinasztiát, más vikingek pedig Kijevben rendezkedtek be. Rurik rokona és utóda, Oleg helyezte át a Rurikok székhelyét 882-ben Kijevbe, ahol fejedelemként (knyaz) uralkodott. Ugyancsak fejedelem volt a következő három uralkodó is (I. Igor, Olga és I. Szvjatoszláv). Szvjatoszláv volt az első, aki fiai között megosztotta a hatalmat, ettől kezdve a kijevi fejedelmet (elsőként I. Jaropolkot) kezdték nagyfejedelemnek (velikij knyaz) nevezni.[2] – A Kijevi Rusz kiterjesztette hatalmát a mai Oroszország nyugati részének nagy részére. A Rurikidák a legtöbb hercegségben megszerezték a vezető szerepet, azonban az egyre erősebb uradalmak belviszályokat okoztak, amelyek lassan felemésztették a Ruszt. Már 1054-ben, Bölcs Jaroszláv halála után az egységes állam egymással viszálykodó fejedelemségekre bomlott, melyek közt Kijev fősége csak névlegesnek volt tekinthető.
A Vlagyimiri Nagyfejedelemség (1168–1362): Kijev lassú hanyatlása mellett fokozatosan vált egyre jelentősebbé az I. András által 1168-ban alapított Vlagyimiri Nagyfejedelemség. 1237-ben azonban az óorosz fejedelemségek keleti határainál megjelentek a mongolok, akiknek seregei előtt sorra estek el a legerősebb államok is, így Vlagyimir is. Az óorosz állam ismét számos kisebb fejedelemségre hullott szét, amelyek részben a mongol Arany Horda, majd az ennek örökébe lépő tatár kánságok fennhatósága alá kerültek. I. Sándor alatt (1252–1263) ismét egy virágzó korszak jött ugyan el, de a 14. század elejére újra meggyengült a fejedelemség.
A Moszkvai Nagyfejedelemség (1263–1547): Ebben az ínséges időszakban ragyogott fel a 13. század végén alapított Moszkvai Nagyfejedelemség csillaga, ugyanis az egyetlen fejedelemség volt, amely jó kereskedelmi lehetőségeit kihasználva meg tudott egyezni a tatárokkal, és fejlődni tudott. Már Pénzeszsák Ivánnak (1325–1340) sikerült megszereznie a vlagyimiri nagyfejedelemség területeit, Nagy Iván (1462–1505) és III. Vaszilij (1505–1533) korára pedig beolvasztotta a többi fejedelemséget és egyesítetette az orosz területeket. A gyarapodó fejedelemség ezzel párhuzamosan úgy megerősödött, hogy képes volt 1480-ra véglegesen legyőzni a tatárokat, és felszabadítani a területeket a megszállók alól. Ezen okokból a moszkvai fejedelmek a 15. századra már felvehették az egész Rusz uralkodója címet. Az állam szerepét emellett növelte, hogy Bizánc elfoglalása (1453) után Moszkva lett az ortodox egyház központja.
A cári Oroszország (1547–1917): Tulajdonképpen a Moszkvai Nagyfejedelemségből alakult ki 1547-ben a cári Oroszország, amikor IV. Iván nagyfejedelem hivatalosan is felvette a cári (tkp. császári) címet, mely a Bizánc császárok örököseként tüntette fel az orosz fejedelmeket. (Három Róma elmélet). 1598-ban kihalt a Rurik-dinasztia moszkvai ága, és egy 15 évig tartó bizonytalan – a Zűrzavaros idők névvel illetett – időszak következett, melynek végét a Romanov-ház1613-as trónrajutása jelentette. – Az államalakulatot Nagy Péter reformjai után, 1721. október 22-től kezdték Orosz Birodalomnak nevezni, ekkortól az uralkodó hivatalos címe az egész Oroszország császára (Императоръ Всероссійскій – Imperator Vszerosszijszkij), vagy egész Oroszország császárnője (Императрица Всероссійская – Imperatrica Vszerosszijszkaja), de a mindennapokban továbbra is inkább a cárt, illetve cárnőt használták. Nem sokkal később, 1762-ben kihalt a Romanov ház is, és III. Péter cár trónra lépésével az Oldenburg-ház egyik oldalága, a – leányágon romanovi rokonsággal rendelkező – Holstein–Gottorp-ház került a trónra, így ettől kezdve az Orosz Birodalom urai a Holstein–Gottorp–Romanov-házból kerültek ki. A dinasztia és a cári Oroszország végét az 1917-es polgári demokratikus forradalom jelentette, ahol az utolsó orosz cárt, II. Miklóst megfosztották trónjától.
Jegyzet:A dátumok az 1582-től – a más országokban – akkor bevezetésre került Gergely-naptár szerint vannak megadva. Oroszországban hivatalosan csak 1917-ben vezették be a Gergely-naptárt.
Bölcs Jaroszláv lényegében három részre osztotta országát három legidősebb fia között. Halála után a legidősebb fia örökölte a központi területeket: Kijevet, Novgorodot, Pszkovot, fiatalabb fiai a később szerzett földek urai lettek. A népes családban azonban csakhamar állandósult a viszálykodás, a vetélkedés a jobban jövedelmező, tekintélyesebb fejedelemségek birtoklásáért, Kijev fősége pedig kezdett névlegessé válni.
I. Msztyiszláv 1132-es halála után Kijev végleg elvesztette központi szerepét, a távolabbi fejedelmi központok lassan önállósodtak, és az ottani fejedelmek közül sokan nagyfejedelemnek kezdték magukat címeztetni, ezzel is jelezve, hogy nincsenek alávetve Kijevnek.
Alekszej orosz cár és második felesége, Natalja Kirillovna Nariskina elsőszülött fia. Fokozatosan vette át a hatalmat féltestvéreitől, mígnem az ország egyeduralkodója lett. 1721-ben felvette a „minden oroszok császára” címet.
I. Péter orosz cár második felesége. 1724-es megkoronázására mint társuralkodó került sor. Ő volt Oroszország történelmének első jog szerinti női uralkodója.
Fiatal kora okán nem koronázták meg, idő előtt trónfosztották.
Anna Leopoldovna fia. Két hónapos korában lett Oroszország cárja, ám egy évvel később rokona, Erzsébet megdöntötte anyja hatalmát és átvette az uralkodást.
III. Péter orosz cár és II. Katalin orosz cárnő egyetlen fia. Anyjával szembeni ellenérzései miatt az ő uralkodása alatt vezették be, hogy nő többet ne örökölhesse az ország trónját.
↑A bevezetőhöz ld. Klaus-Jürgen Matz, i. m., 326–327. o.
↑Mihail Heller. Az Orosz Birodalom története, Orosz történelem, 2000/Osiris Kiadó Budapest 1996. ISBN 963 379 178 2
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Правители Российского государства című orosz Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
Klaus-Jürgen Matz: Ki mikor uralkodott, kormányzott?: Uralkodói táblák a világtörténelemhez: császárok, királyok, államfők, miniszterelnökök és pártvezérek. Budapest: Springer Hungarica Kiadó Kft. 1994. ISBN 963 7775 43 9, 326–330. oldal
John E. Morby: A világ királyai és királynői: Az idők kezdetétől napjainkig [ford.: Hideg János] (eredeti kiadás: J. E. Morby: Dynasties of the World. A Chronological and Genealogical Handbook, Oxford University Press, 1989.). Debrecen: Mæcenas. 1991. ISBN 963 7425 48 9