Déli újlatin nyelvek

A déli újlatin nyelvek az →újlatin nyelvek önálló csoportja az Ethnologue besorolása szerint, amelybe a →szárd nyelvváltozatok, valamint a →korzikai nyelvváltozat tartozik.^[1] A hagyományos nyelvészeti–nyelvtörténeti felosztás szerint azonban a korzikai az →olasz nyelv elkülönült változata,^[2] míg a szárd a nyelvtani–hangtani jellemzői alapján a nyugati újlatin nyelvekhez sorolható.^[3]

Főbb közös jellemzőik

Átmenetet képeznek az olasz nyelv, illetve a dél-itáliai dialektusok (szicíliai, nápolyi–calabriai stb.) és a szűkebb értelemben vett nyugati újlatin nyelvek között; a szárd hangrendszer ezen kívül az iberoromán nyelvekkel mutat egyezéseket.

• A hangsúlytalan latin e és o magánhangzók i és u hangokká váltak a logudorói szárd nyelvjárás kivételével, amely viszont megőrizte az eredeti latin rövid i és u hangokat.
• Jellemző a latin hosszú -ll-ből kialakult ún. kakuminális (a szájpadlás felé visszahajló nyelvheggyel képzett) -dd- mássalhangzó – IPA: [ɖɖ].

Jegyzetek

1. Lásd: Ethnologue
2. Lásd: A világ nyelvei, pp. 766, 1088, 1469.
3. Lásd: A világ nyelvei, p. 1469.

Kapcsolódó szócikkek

• Keleti újlatin nyelvek
• Nyugati újlatin nyelvek