Az 1990-es labdarúgó-világbajnokság a futball történetének 14. világbajnoksága volt. Olaszországban rendezték június 8. és július 8. között. A világbajnoki címet az NSZK nyerte, miután a döntőben 1–0-ra verte Argentínát, visszavágva ezzel az 1986-ban, Mexikóban elszenvedett döntőbeli vereségért. A világbajnokság gólkirálya a 6 találatot jegyző olasz Salvatore Schillaci lett.
A Német Szövetségi Köztársaságnak ez volt a harmadik világbajnoki címe, amellyel ekkor utolérte az örökranglistán az olaszokat és a brazilokat. A németeket Franz Beckenbauer irányította, aki e győzelemmel elmondhatta magáról, hogy a labdarúgás történetében ő a második ember, akinek sikerült játékosként és edzőként is világbajnoki címet szereznie (az első Mário Zagallo volt).
A világbajnokság hivatalos kabalája Ciao volt. Ciao feje egy focilabda volt, teste az olasz trikolorba borult. Nevének jelentése egy köszönés, pontosabban Hello vagy Viszlát.
A selejtezőkön összesen 116 ország indult el. A házigazda Olaszország automatikusan kvalifikálta magát, míg Argentínának címvédőként ugyancsak nem kellett selejtező-mérkőzéseket játszania. Az első mérkőzést 1988. április 17-én rendezték, ahol Trinidad és Tobago 4–0-ra győzte le Guyana válogatottját. 1934 után első alkalommal jutott ki a világbajnokságra Egyiptom.
A torna lebonyolítása megegyezett az 1986-os eseményével: hat darab négyes csoportot alakítottak ki, a csoportok első két helyezettje és a négy legjobb harmadik jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba. A vb-n három újonc ország képviseltette magát: Costa Rica, Írország és az Egyesült Arab Emírségek.
A világbajnokság egy óriási meglepetéssel kezdődött, mivel a nyitómérkőzésen a címvédő Argentína 1–0-s vereséget szenvedett Kameruntól. A gólt François Omam-Biyik szerezte egy fejesből. Kamerun lett később a vb meglepetése: az afrikai ország korábban még nem jutott be a nyolc közé, és itt is csak drámai csatában maradtak alul Anglia ellen (3–2-re kaptak ki hosszabbítás után). A kameruniak adták a torna egyik hősét a 38 éves, korábban egyszer már visszavonult Roger Milla személyében.
Az argentinok a vereség után azért összeszedték magukat, és – ha nem is túl meggyőző játékkal – a döntőig jutottak. Nem volt könnyű dolguk, hiszen a legjobb 16 között Brazíliával, az elődöntőben pedig a házigazda Olaszországgal találkoztak. A rendes játékidő és a hosszabbítás sem hozott döntés, 1–1-re végeztek a csapatok, így következhettek a 11-esek, amelyeket az argentinok rúgták jobban. A világ ekkor ismerte meg igazán Sergio Goycochea nevét, aki két olasz büntetőt is kivédett.
A világbajnokság gólkirálya a 6 találatot jegyző olasz Salvatore Schillaci lett. A nézőszámok alacsonyak voltak és kevés gól esett, ugyanakkor a piros lapok számában rekorddöntésre került sor (16 darabot mutattak fel belőle). A csapatok többsége a biztonságra helyezte a hangsúlyt: jó példa erre az ezüstérmes argentin együttes, amely mindössze 5 gólt szerzett 7 mérkőzésen, míg négy évvel korábban Diego Maradona egymaga szerzett ennyit. A győztes nyugatnémetek viszont azon kevés gárda közé tartoztak, amelyek támadó felfogásban léptek pályára ezen a tornán.
A labdarúgó világbajnokságon 29 játékvezetőt és 11 partbírót foglalkoztattak. Ezen a tornán a FIFA olyan taktikát alkalmazott, hogy a játékvezetők mellett játékvezető-partbíró sportembereket illetve kifejezetten partbírókat foglalkoztatott. Ennek ellenére a működő játékvezetőket a FIFA folyamatosan alkalmazta partbíróként is. A legtöbb mérkőzést José Roberto Wright (brazil) játékvezető vezetett, szám szerint négyet. Michał Listkiewicz (lengyel) játékvezető a legtöbbször, 8 alkalommal működött közre mint partbíró. A rendező ország erőfeszítéseit elismerve négy játékvezetőt foglalkoztattak mint partbírót.
Egy győzelem 2 pontot ért, egy döntetlen 1 pontot ért. A sorrendről a pontszám után a jobb gólkülönbség, majd a több szerzett gól döntött.
Minden időpont helyi idő szerinti (CEST/UTC+2)
A FIFA Technikai Bizottsága ezen a világbajnokságon is összeállította azt a 11 játékosból álló csapatot, amelybe a torna legjobb játékosai kerülhettek be. A válogatás alapját az egyenes kieséses szakaszban nyújtott teljesítmény adta.[forrás?]
Sergio Goycochea
Andreas Brehme Jules Onana Franco Baresi
Diego Maradona Lothar Matthäus Roberto Donadoni Paul Gascoigne
Salvatore Schillaci Roger Milla Tomáš Skuhravý
Az első négy helyezett utáni sorrend nem tekinthető hivatalosnak, mivel ezekért a helyekért nem játszottak mérkőzéseket. Ezért e helyezések meghatározása a következők szerint történt: