XIV. Benedek pápa óta ő volt az első tudós pápa, akit jelentős nyelvismerete, tudása, nemzetközi kapcsolatai és a modern tudományos haladás ismerete miatt becsülték. „Az élet cselekvés” – ez volt az egyik bölcs mondása. Még nyolcvanévesen is megőrizte azokat a vallásgyakorlatokat, amik a szemináriumi időkben már szokásává váltak: a rózsafüzért, a szentségimádást és a lelkigyakorlatokat. Piusz pápa elkerülte a nepotizmus látszatát is. Rokonait nem a magánlakosztályban fogadta, hanem a nyilvános kihallgatási termekben. Nekik is szabályos kérelmet kellett a pápai házhoz benyújtaniuk, mint bárki másnak.
Megválasztása, pápasága
A 43 bíborosból álló konklávén, amely Rómában 1922. február 2-án gyűlt össze, 14 szavazás után választották meg.
Kormányzati irányelveit az Ubi arcano Dei (1922) kezdetű enciklikában rögzítette: X. Piusz és XV. Benedek nyomdokain haladni.
Pápaságának legfőbb szándékát a „Pax Christi in regno Christi” („Krisztus békéje Krisztus országában”) jelmondat foglalta össze.
Belső egyházpolitikája
Hitbuzgalmi lépések
A hitélet elmélyítése érdekében több szentévet, jubileumot tartott (1925-ös szentév, 1929-es jubileumi év aranymiséje kapcsán,
1933-as rendkívüli szentév a megváltás 1900. évfordulóján). 1925. december 11-én a Quas primas körlevelével bevezette Krisztus Király ünnepét.
XI. Piusz pápasága előtti életéből fakadóan az egyházi tudományosság, az egyetemek erősítését is fontosnak tartotta. Ennek következtében is 1931-ben létrejött a Vatikáni Rádió.
XI. Piusz szakított a korábbi, Európa-központú missziós stratégiával, és pápasága alatt 2670-ről 7000-re emelkedett a 14 missziós körzet bennszülött papságának létszáma. Kísérletet tett a keleti egyházak felé való közeledésre is.
Szociális tanítása
1930. december 31-én kiadott enciklikája a Casti connubii, a keresztény házasság elveit fekteti le újra.
A társadalmi élet katolikus erkölcsök szerinti befolyásolására, a világi hívek bevonására a Actio Catholica (Katolikus Akció) szervezeteit tartotta célravezetőnek.
A társadalom új, a Szentszék által elképzelt rendjét a Rerum novarum kiadásának negyvenedik évfordulóján, 1931-ben megjelent Quadragesimo anno körlevele körvonalazta. Ebben a magántulajdon társadalmi szerepét hangsúlyozza, valamint az állam szerepét a magántulajdon társadalmi felelősségében. Az új társadalmi rend alapeszméinek a szubszidiaritás és a korporativizmus elvét tekintette. Mindazonáltal mind a kapitalizmust, mind a marxizmust elítélte. A pápai megnyilatkozások pedig éles kritikát fogalmaztak meg - az enciklika korporativ elveit félreértőkkel szemben - a fasisztakorporációk felé is.
XI. Piusz folytatta elődei konkordátumra, diplomáciai megegyezésre törekvő politikáját. Bővültek a pápaság diplomáciai kapcsolatai. A Szovjetunióval többszöri próbálkozások ellenére sem sikerült a diplomáciai kapcsolatok felvétele.
Mussolini és Gaspari bíboros a szerződés aláírása előtt
Az Olaszországhoz fűződő kapcsolatok
A lateráni egyezmény megkötése ellenére az olasz államhoz fűződő viszonya korántsem volt felhőtlennek nevezhető. A viszonyt a fasisztáknak a katolikusok ellen elkövetett merényletei, a totalitárius szakszervezeti törvények, valamint az olasz államnak az ifjúság nevelésére vonatkozó totális igényei árnyékolták be kezdetben. Később az Actio Catholica visszaszorítására tett fasiszta lépések mélyítették az ellentéteket. Végül a fasiszta állam fajelméleti alapú törvényei vezettek a legsúlyosabb konfliktushoz. Az 1938 őszén elfogadott törvény szerint a zsidó, kikeresztelkedett zsidó és nem zsidó közötti egyházi házasság elvesztette államjogi érvényességét. A faji megkülönböztetés és antiszemitizmus elítélést célzó enciklika megjelenését csak a pápa halála akadályozta meg.
A Szentszék 1933-ban – amikor a nácizmus bűnei még nem voltak előre láthatók és amikor Hitler rendszere még a nyugati demokráciák szemében is szalonképes volt – megkötötte Németországgal a német katolikusok számára ideiglenesen védelmi alapot nyújtó konkordátumot. Amikor azonban Hitler a konkordátumot megszegve[1] megszüntette az egyházi iskolákat, a katolikus sajtót és egyesületi életet, valamint egyre nyilvánvalóbbá vált a rendszer embertelensége, 1937. március 14-én kiadta a Mit brennender Sorge(Ardenti cura) körlevelét. A körlevélben elítélte a fajelméletet, fajgyűlöletet, a nemzetiszocialista újpogányságot, valamint az egyház- és vallásellenességet.