1715-ben bocsátotta ki az Ex illa die bullát. Ebben kínai (konfuciánus) társadalmi szokásokat – az ősök tábláinak tiszteletét – bálványimádásként ítélte el. Erről 1717. április 16-án hallottak először a császár Kang-hszi tanácsosai. Azt tanácsolták neki, hogy – a keresztények részéről Kínát ért sérelem miatt és az ősök tiszteletének teljes tagadása következtében – száműzzék az összes misszionáriust, a templomokat rombolják le, az áttérteket pedig kényszerítsék az új hit elhagyására. A császár vonakodva ugyan, de elfogadta javaslataikat.
1939-ben, mikorra a kínai misszió megszűnt, a hit terjesztésének Szent Kongregációja kinyilvánította, hogy az idők változtak. A kínaiak biztosították őket afelől, hogy az ősök tiszteletében semmi vallásos elem nincsen. A keresztény hitre térteknek nem kell abbahagyni őseik tiszteletét.
Művei
Documenta Catholica Omnia (latin nyelven). Cooperatorum Veritatis Societas. (Hozzáférés: 2011. december 6.)
Művei magyarul
Szent József zsolozsmájából In: Sík Sándor: Himnuszok könyve, Szent István Társulat, Budapest, 1943, 457–461. o.
Források
Gergely Jenő: A pápaság története. Budapest: Kossuth. 1982. ISBN 963-09-1863-3
Peter de Rosa: Krisztus helytartói: A pápaság árnyoldalai. Budapest: Panem. 1991. ISBN 963-7628-00-2
További információk
Szent Péter trónja. A pápaválasztás titkai. A bíborosok intrikái és a szentlélek ereje, avagy Atto Melani apát, a Napkirály spionjának leleplező beszámolója a pápaválasztásról; sajtó alá rend. Rita Monaldi, Francesco Sorti, ford. Bíró Júlia; Libri, Bp., 2013