Építésznek készült és közben mint amatőrfilmes tevékenykedett. Tanulmányainak kényszerű félbeszakítása után hivatásos filmművész lett. 1936-ban rendezte meg első filmjét. 1943-ban Yves Allégret segédrendezője volt. Első játékfilmjével 1946-ban mutatkozott be. Az 1964-es cannes-i filmfesztivál zsűritagja volt. 1973-ban a 8. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál zsűritagja volt.
Munkássága
Forgatókönyveket írt – többek között Jacques Tati számára –, rövid dokumentumfilmeket rendezett és operatőri munkát végzett. Mint hajdani dokumentumfilmesnek, stílusát erős tárgyszerűség jellemezte. Felfogása haladó, háborúellenes volt. Jean Cocteau-val és Noël-Noëllel dolgozott együtt. Ő készítette az ellenállás egyik legmegragadóbb alkotását, a Harc a sínekért (1946) című filmet. Kitűnő, főként légkörében rendkívül hiteles Az elátkozott hajó (1947) című antifasiszta kalandfilmje. A zolai naturalizmust képileg is stílusosan tolmácsolja a Patkányfogó (1956) történetében. Gyakran élt a szatíra eszközeivel. Két alkotása (A feledés útján; 1948, Tiltott játékok; 1952) nyerte el Hollywoodban a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat.