Grant a hatvanas évektől szerzett hírnevet a Peyton Place című sorozattal, majd a hetvenes években olyan filmekben szerepelt mint az A háziúr, a Sampon és az Elkárhozottak utazása. Kései éveiben jelentős dokumentumfilmeket alkotott a rendezői székben, amik a szegények és a társadalomból kiszorítottak életét dolgozták fel, mint a Nobody's Child, a What Sex am I? és a Down and Out in America.
Élete
Gyermekkora
Lyova Haskell Rosenthal néven született Abraham W. Rosenthal és Witia gyermekeként New Yorkban.[1] Négyéves korában debütált a Metropolitan Operában, tizenegy éves korában amerikai balettórákra járt.[1] Tanulmányait több iskolában is folytatta, mint a Juilliard vagy a The High School of Music and Art, majd érettségi után színészkedni kezdett.
Grant 1952 és 1964 között feketelistára került, mert nem volt hajlandó tanúskodni férje ellen (bővebben: Mccarthyzmus).[1][2][3][4] A feketelistán töltött időszak alatt szórványosan dolgozott színházban. Az igazi áttörést végül a Peyton Place című televíziós sorozat hozta meg számára, amiért Primetime Emmy-díjat kapott.
Grant 1967-ben Sidney Poitier mellett játszott a Forró éjszakában című bűnügyi filmben, amiért Golden Globe-ra jelölték. 1968-ban Gina Lollobrigida főszereplésével bemutatták a Jó estét, Mrs. Campbell! című romantikus filmet, amiben Grant mellékszerepelt.
1970-ben beválogatták az A háziúr című filmbe, amiben alakításáért Oscarra és Golden Globe-díjra nominálták.
1971-ben két Emmy-díjra is jelölték, amiből az egyiket elnyerte a Columbo bűnügyi sorozatban játszott vendégszerepével. 1975-ben Grant bezsebelte a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat a Sampon című filmért, egy évvel később pedig utoljára jelölték a díjra az Elkárhozottak utazása című filmben.
Kései évek a rendezői székben
Az 1980-as években számos kis költségvetésű és közepes filmben szerepelt, ez idő alatt több dokumentumfilmet és filmet is rendezett, köztük a leghíresebbek: The Wilmar 8, A Matter of Sex és Down and Out in America.[3] 1980-ban rendezte első vígjáték-drámafilmjét, a Tell Me a Riddle-t, amely egy zsidó házaspárról szóló történet volt Melvyn Douglas és Lila Kedrova főszereplésével.
1992-ben szerepelt a Citizen Cohn című tévéfilmben, ahol Dora Cohn szerepét játszotta. Ez a szerep Primetime Emmy-jelölést hozott neki.
Az 1997 és 1999 között ismét visszatért a dokumentumfilmek rendezéséhez. 2000-ben rendezte a The Loretta Claiborne Story című tévéfilmet, és színésznőként látható volt az Amati Girls és a Dr. T és a nők című filmekben.
Grant közel 32 epizódot rendezett az Intim portrait című életrajzi televíziós sorozatból, amelynek főszereplői Grace Kelly, Natalie Wood és Jackie Kennedy voltak.
Utolsó filmes szerepét 2020-ban mutatták be Killian and the Comeback Kids címmel.
Magánélete
1951-ben feleségül ment Arnold Manoff drámaíróhoz, akitől kilenc évvel később elvált.[1][2] Két gyermeke született tőle: Dinah és Tom Manoff.[1][2] Később 1962-ben hozzáment Joseph Feuryhoz, akivel jelenleg is együtt él (2023).[2] Feury és Grant együtt létrehozták saját produkciós cégüket, amivel dokumentumfilmeket forgattak.[2][3]
Filmográfia
Szerepei a Broadwayn
A Broadway adatbázis által nyilvántartott előadások száma:[5]