A címszóban szereplő nőnemű albán helynév határozatlan és határozott alakja Kavajë, illetve Kavaja. A nemzetközi ajánlásnak megfelelően a hímnemű albán helynevek határozatlan, a nőneműek határozott alakját használjuk.
Nem tévesztendő össze a következővel: Kavaja község.
Kavaja
A város főtere a Kubelie-mecsettel és az óratoronnyal
Kavaja város Albánia középső részén, Durrës városától légvonalban 16, közúton 21 kilométerre délkeletre, az Adriai-tenger partján elterülő Kavajai-síkon. Tirana megyében(wd) belül Kavaja község(wd) székhelye, Kavaja alközség központja, egyúttal ez utóbbi egyetlen települése is.[2] A 2011-es népszámlálás alapján az alközség, azaz Kavaja város népessége 20 192 fő,[3] ezzel Albánia tizenkettedik legnépesebb városa.
Az oszmán hódoltság alatt lett kereskedőváros, amely a 16–18. században virágzott. Ekkor épült a műemlékvédelem alatt álló Kubelie-mecset és az óratorony. A 20. században különböző felkelések gócpontjaként lett nevezetes, a század elején a közép-albániai felkelés (1914) egyik központja, a század végén pedig a kommunista állampárttal szembehelyezkedő első tüntetés helyszíneként (1990) szerzett hírnevet. A mezőgazdasági területektől övezett könnyűipari városban a 21. században a turizmus is fellendülőben van, köszönhetően az Adriai-tenger közeli homokos tengerpartjának (Kavajai-szikla).
Fekvése
Az Adriai-tenger partjától légvonalban mintegy 6-7 kilométerre fekvő település a délkeleti irányban elnyúló Kavajai-sík (Fusha e Kavajës) északkeleti részén, a Pezai-dombvidék (Kodrat e Pezës) lábánál fekszik. A várost délről és nyugatról a Darç folyó meanderező völgye öleli körbe, a dombvidékről érkező Lishat- és Mengaj-patakok Kavaja keleti határában érik el a parti síkságot.[4] A települést nyugatról kerüli el a DurrëstLushnján, Fieren és Tepelenán keresztül az albán–görög határon fekvő Kakavijával(wd) összekötő SH4-es főút. Kavaja az 1947-ben átadott Durrës–Peqin-vasútvonal egyik állomása.[5]
Neve
A város első említése egy 1431-es oszmán forrásból ismert, amelyben Kavalje néven említették a települést. Olasz nyelvű forrásokban a 16. századtól Borgo Cavaglia, a közelmúlt századokban pedig Cavaia alakban bukkant fel.[6]
Története
A római korban itt vezetett el a Dyrrhachiumból kiinduló Via Egnatia, de a régészeti ásatások jelentősebb települést nem tártak fel a mai Kavaja helyén. A leletek, köztük egy kisebb korabeli temető latin feliratai alapján arra lehet következtetni, hogy az i. sz. 1. században néhány római veteránt telepíthettek le a környéken.[7] A közeli Kavajai-szikla, római kori nevén Petra fontos helyszíne volt a Iulius Caesar és Pompeius között i. e. 48-ban lezajló csatának.[8]
Az oszmán hódoltság alatt
Kavajai vendégfogadó (han) Edward Lear 1848-as rajzán
A modern település első említése 1431-ből ismert,[9] a feltételezések szerint a közeli Durrës időszakos hanyatlásával alakult ki a 16–18. században virágzó város. Amikor Evlija Cselebi 1670-ben itt járt, 400 házból álló piacvárosról számolt be, amelyet több gazdag család is lakott, belső udvarukon medencével vagy kúttal rendelkező nagy kőházaik pedig különösen lenyűgözték a török utazót.[10] Fejlődésének kedvezett jó elhelyezkedése: a települést átszelte a Durrëst a Shkumbin völgyével és a déli országrészekkel összekötő út, az ország egyik fő kereskedelmi útvonala. A 19. század végére a jelentősebb albán városok közé tartozott 4-8 ezer fő közötti lakosságával, ugyanakkor regionális szerepköre a jóval nagyobb Durrës közelsége miatt nem teljesedhetett ki.[11] Nem csak kereskedőváros, de kézműipari központ is volt, különösen nevezetesek voltak a helyi iparosok fazekastermékei és sajátos színezetű kelimszőnyegei, amelyek a város központi részén elterülő bazárban találtak gazdára.[12] A muszlim többségű, de számottevő katolikus közösség által is lakott[13] városról a 19. század két nagy angol utazója, David Urquhart(wd) (1831) és Edward Lear (1848) is beszámolt.[14]
Az első és a második világháború
Albánia függetlenségét a vlorai nemzetgyűlésen kiáltották ki 1912. november 28-án, de Kavaja vezetői már az előző napon megelőlegezték az eseményt, és deklarálták országuk önállóságát.[15] Kavaja ezt követően mégsem állt az első nemzeti kabinet, a Qemali-kormány mellé, ehelyett az Esat Toptani által 1913 őszén alapított ellenkormányt támogatta, és a Toptani által kikiáltott Közép-albániai Köztársaság része lett.[16] Kavaja lakóinak többsége szegény sorban tengődő parasztok közül került ki, helyzetüket csak tovább súlyosbította, hogy 1913-ban a szerb csapatok elől menekülő 40 ezer északalbán család egy részét a városban és környékén helyezték el.[17] Amikor 1914 májusában az ország uralkodója, Vilmos fejedelem száműzte Toptanit, kitört a közép-albániai felkelés, amelynek egyik gócpontja Kavaja volt. A városban az albán lobogó helyett az oszmán birodalmi zászlót húzták fel, június 3-án pedig itt tartották a felkelők gyűlésüket, amelyen megfogalmazták követeléseiket.[18] Az első világháború során, 1915. június 12-én szerb csapatok foglalták el a várost.[19] 1916-ban helyüket az Osztrák–Magyar Monarchia alakulatai vették át,[20] 1918-tól 1920 februárjáig pedig az olasz hadsereg tartotta ellenőrzése alatt Kavaját.[21]
A kavajai mezőgazdasági iskola Az elmaradottsággal küszködő Albániában egyedülálló kísérletnek ígérkezett az amerikai Near East Foundation(wd) anyagi támogatásával és a korábban Albániában misszionáriusi tevékenységet folytató Charles Telford Erickson irányításával. A tanintézet – Albánia első mezőgazdasági iskolája – 1920 szeptemberében nyitotta meg kapuit és biztosított a legkorszerűbb tudományos eredményeken alapuló mezőgazdasági oktatást a jelentkező fiataloknak. Az öntözési, trágyázási, permetezési, ugarolási és más egyéb tudnivalók mellett a modern állattartás technológiai követelményeivel is megismerkedhettek a diákok. Bár az albán kormányok ösztöndíjjal támogatták a diákokat, az iskola nem váltotta be a reményeket, az ország továbbra is a mezőgazdasági termények behozatalára szorult. A tanintézet vezetői arról panaszkodtak, hogy végzett diákjaik az angol nyelvet is elsajátítva a vidéki életnek hátat fordítva a városokban keresnek jobb megélhetést. Az ország 1939-es megszállását követően az olasz hatóságok vették át a mezőgazdasági iskola irányítását.[22]
A két világháború között a különböző kormányok és magánszervezetek kisebb-nagyobb erőfeszítéseket tettek a Kavajai-sík mezőgazdasági potenciáljának kiaknázására. 1920-ban az amerikai Near East Foundation(wd) megnyitotta a városban az ország első mezőgazdasági iskoláját.[23] 1929-ben felmerült a helyenként mocsaras terület lecsapolásának és csatornákkal való öntözésének ötlete, de a megvalósítással lassan haladtak. Az országot 1939-ben megszálló olasz hatóságok csak 1941-ben számoltak be arról, hogy Kavaja környékén 10 ezer hektáros gyapot- és olajbogyó-ültetvényeket hoztak létre.[24] Ugyancsak az 1920-as években sikerült valamelyest lazítani a Kavajára és környékére nehezedő, évtizedes bevándorlási válságon: Lady Carnarvon, Henry Herbert(wd) özvegye 1924 és 1927 között Kavaja környékén öt falut építtetett fel (elsőként Helmëst(wd)), amelyekben az északalbán menekültek elhelyezését biztosították.[25] A második világháborúban, 1941 és 1943 között Kavaja vidékén a Myslim Peza(wd) vezette partizánok küzdöttek az ország megszállói ellen,[26] az 1944-es harcok során a város súlyos károkat szenvedett.[27]
A kommunizmus évtizedei és a rendszerváltás
A háborút követően kiépült kommunista állampárt hatóságai az első ötéves tervidőszakban (1951–1955) lecsapolták és termelésbe fogták a Kavaja környéki, korábban mocsaras földeket. Ezenkívül több könnyűipari üzemegységet telepítettek a városba, üveg- és papírgyár, malom, szerszámkészítő üzem adott munkát a kavajaiaknak.[28]
Kavajához fűződik az első rendszerellenes utcai tüntetés kirobbanása 1990 tavaszán. A két fiatal fiú egy februári éjszaka betörtek egy helyi iskolába, és a marxizmus–leninizmus-osztályterem falára pártellenes mondatokat festettek. A titkosrendőrség nem találta meg az elkövetőket, akik ezt követően egy röplapot helyeztek el a város különböző pontjain, amelyben a március 25-ei Besa–Partizani-futballmeccs nyolcvanadik percére nyilvános tiltakozást hirdettek meg. A mérkőzés nyolcvanadik percében néhányan valóban meg is zavarták a meccset, egy Hoxha-könyvet dobtak a pályára és demokráciát követelő jelmondatokat skandáltak. A titkosrendőrség többeket letartóztatott, másnap, március 26-án viszont az esti órákban egy kisebb tömeg vonult fel a városban a rendőrkapitányság elé és megtámadták az épületet.[29] A rendszer végnapjaiban, 1990 decemberében ismét Kavaja járt élen a tüntetések megszervezésében, a helyi fiatalok össze is csaptak a rendőrséggel.[30] Az 1991 tavaszán megrendezett első demokratikus nemzetgyűlési választást ugyan a kommunista állampárt nyerte, de a Sali Berisha vezette Albán Demokrata Párt földindulásszerű győzelmet aratott a kavajai kerületben. Az 1990–1991-es események hatására Kavajára gyakran utalnak úgy, mint a demokrácia bölcsőjére (albán djepi i demokracisë).[31]
A rendszerváltást követően a város üzemeinek egy része alkatrész- és nyersanyaghiány miatt bezárt. Az 1990-es években Kavaját 90%-os munkanélküliség sújtotta, jóllehet, ebben – a szegényebb vidékekről kiinduló elvándorlás eredményeként – a népesség megnövekedése is szerepet játszott. A munkanélküliség a 2000-es években is magas volt, de a közeli homokos tengerpart turisztikai fejlesztése Kavaja gazdasági helyzetére is kedvezően hat.[32]
Nevezetességei
Az óratorony a mecset oszlopcsarnokával
Kavaja első számú építészettörténeti nevezetessége az eredetileg 1736-ban épült Kubelie-mecset (Xhamia e Kubeliesë) és óratorony épületegyüttese, amelyet a tiranai és peqini mecsetekhez hasonlóan árkádos oszlopcsarnokkal együtt alakítottak ki. Az oszlopok némelyikén fellelt latin betűs feliratok alapján arra lehet következtetni, hogy korábban egy bizánci templomhoz tartozhattak. Az 1967-es ateista kampány során a mecsetet lerombolták, a lebontott oszlopcsarnok darabjait pedig a durrësi Régészeti Múzeumba, illetve a korçai Középkori Művészeti Múzeumba szállították, egyedül az óratornyot hagyták meg. 1994-ben újra felépítették a mecsetet, 2002-ben pedig az oszlopcsarnok is visszakerült eredeti helyére.[33] A város nyugati határában, félig a földbe süppedve látható egy 16–17. századi kőhíd, a Bukaq híd (Ura e Bukaqit) maradványai (é. sz. 41° 10′ 26″, k. h. 19° 32′ 51″41.173861111111, 19.54752777777841.173861°N 19.547528°E). Nyolc hagyományos lakóház élvez műemléki védelmet a városban, ezek egyikében néprajzi múzeumot rendeztek be. Ugyancsak védett a szocialista realista városháza épülete.[34]
A legtöbb turista a közeli, a Kavajai-sziklát(Shkëmbi i Kavajës) övező homokos tengerpart és szállodasor miatt keresi fel Kavaját.
Nevezetes kavajaiak
Alexander Moissi(wd), eredeti nevén Aleksandër Moisiu (1879–1935) albán származású osztrák színész apja kavajai volt, akinek Kavaja közeli házában a színész életútjára emlékező tárlatot rendeztek be.[35]
Kavajában született Spiro Moisiu (1900–1981) katonatiszt, a második világháborúban a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg parancsnoka.[36]
Kavaja szülötte volt Mustafa Krantja(wd) (1921–2002) karmester, az Albán Szimfonikus Zenekar, a Radio Tirana szimfonikus zenekarának és a tiranai Állami Konzervatórium zenekarának karnagya.[37]
↑Abrahams 2016:Fred C. Abrahams: Modern Albania: From dictatorship to democracy in Europe. New York; London: New York University Press. 2016. ISBN 9780814705117
↑Ceka 2013:Neritan Ceka: The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013. ISBN 9789928407467
↑Csaplár 2010:Csaplár-Degovics Krisztián: Az albán nemzettéválás kezdetei (1878–1913): A Rilindja és az államalapítás korszaka. Budapest: ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola. 2010. ISBN 978-963-284-176-2
↑Dervishi 2012:Kastriot Dervishi: Kryeministrat dhe ministrat e shtetit shqiptar në 100 vjet: Anëtarët a Këshillit të Ministrave në vitet 1912–2012, jetëshkrimet e tyre dhe veprimtaria e ekzekutivit shqiptar (’Az albán államiság száz évének miniszterelnökei és miniszterei: Az 1912–2012 közötti minisztertanácsi tagok, életrajzuk és tevékenységük’). Tiranë: Shtëpia Botuese 55. 2012. ISBN 9789994356225
↑Durham 2001:M. Edith Durham: Albania and the Albanians: Selected articles and letters 1903–1944. Ed. by Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2001. ISBN 1903616093
↑Elsie 2010:Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886
↑Elsie 2013:Robert Elsie: A biographical dictionary of Albanian history. London; New York: Tauris. 2013. ISBN 978-1-78076-431-3
↑Fischer 2012:Bernd Jurgen Fischer: King Zog and the struggle for stability in Albania. Tirana: Albanian Institute for International Studies. 2012. ISBN 9789928412522
↑Gloyer 2012:Gillian Gloyer: Albania: The Bradt Travel Guide. Chalfont St Peter: Bradt Travel Guides. 2012. ISBN 978-1841623870
↑Grant 2016:Hugh G. Grant: I saw it all: Italy’s invasion of Albania in 1939: A U.S. diplomat’s account. Ed. by Ilir Ikonomi. Tirana: Albanian Institute for International Studies. 2016. ISBN 9789928195111
↑Jacques 2009:Edwin E Jacques: The Albanians: An ethnic history from prehistoric times to the present. Jefferson: McFarland. 2009. ISBN 9780786442386
↑Nagel 1989:Albánia. [Pécs]: Baranya Megyei Könyvtár. 1989. = Nagel Útienciklopédiák, ISBN 9637272194
↑Pasha 2006:Myslim Pasha: Gjeografia ushtarake. Tiranë: Instituti Gjeografik Ushtarak i Shqipërisë. 2006. arch Hozzáférés: 2018. július 15.
↑Pearson 2004:Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2004. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137
↑Pearson 2005:Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2005. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145
↑Pollo & Puto 1981:Stefanaq Pollo – Arben Puto: The history of Albania from its origins to the present day. Ass. by Kristo Frasheri, Skënder Anamali; transl. by Carol Wiseman, Ginni Hole. London: Routledge & Kegan. 1981. ISBN 071000365X
↑Réti 1991:Réti György: Albánia. Budapest: Panoráma. 1991. = Panoráma Külföldi Útikönyvek, ISBN 9632433890
↑Shpuza 2006:Samir Shpuza: The Roman colonies of south Illyria: A review. In New directions in Albanian archaeology: Studies presented to Muzafer Korkuti. Ed. by Lorenc Bejko and Richard Hodges. Tirana: International Centre for Albanian Archaeology. 2006. 164–168. o. = International Centre for Albanian Archaeology Monograph Series, 1. ISBN 9994392301
↑Vickers 2014:Miranda Vickers: The Albanians: A modern history. 4th revised edition. London; New York: I.B. Tauris. 2014.
↑Zavalani 2015:Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671
.jpg)
