A címszóban szereplő hímnemű albán helynév határozatlan és határozott alakja Pogradec, illetve Pogradeci. A nemzetközi ajánlásnak megfelelően a hímnemű albán helynevek határozatlan, a nőneműek határozott alakját használjuk.
Pogradec város és alközség Albánia délkeleti részén, az albán–macedón határon fekvő Ohridi-tó délnyugati partját alkotó, hegyek körbeölelte árkos süllyedékben, Korçától légvonalban 35, közúton 40 kilométerre észak–északnyugati irányban. Kielégítő közlekedési helyzetét biztosítja a várost átszelő, Tiranát Korçával összekötő, SH3-as jelű főút, emellett a közelében található két határátkelőhelynek köszönhetően Macedóniával is jó közúti kapcsolata van. Korça megyén belül Pogradec község(wd) székhelye, valamint Pogradec alközség központja, egyúttal ez utóbbi egyetlen települése is.[3] A 2011-es népszámlálás alapján az alközség, azaz Pogradec város népessége 20 848 fő,[4] ezzel Albánia tizenegyedik legnépesebb városa.
Határában már az ókorban állt egy feltehetően illír település, amely az i. e. 3–2. században élte fénykorát, és amelynek helyén a 10. században a Bizánci Birodalom egy új várat építtetett (pogradeci vár). Maga a település a 7. században a várhegy lábánál alakult ki, amely a 12. században terjeszkedő Bolgár Birodalom(wd) hódítóitól kapta szláv nevét (Pogradec a. m. ’vár alatti hely’). A 18. századtól jelentős regionális központ szerepét töltötte be az alapvetően mezőgazdasággal és halászattal foglalkozó település, a 20. század első felének háborúi, a nyomukban járó pusztítás azonban visszavetette fejlődését. A 20. század második felében a környék bányakincseinek köszönhetően nehézipari üzemegységeket telepítettek a környékére, emellett felkapott üdülőhely lett. A sajátos ökoszisztémájú Ohridi-tónak köszönhetően napjainkban is elsősorban üdülőváros.
Fekvése
Az Ohridi-tó partja Pogradecnél, háttérben a Mokra-vidék vonulataival
Pogradec az albán–macedón határon fekvő Ohridi-tó délnyugati partján, a part menti Buçimasi-síkon (Fusha e Buçimasit) fekszik, 696 méteres tengerszint feletti magasságban. Keleti irányból a Thatë-hegység (Mal i Thatë, ’Száraz-hegység', 2287 m) vonulata választja el a Preszpa-tótól, míg délnyugatra a Gesztenyés-hegy (Maja e Gështenjasit, 1080 m) szegélyezi. E két magaslat között húzódik a Plloçai-hágó (Qafa e Plloçës), amely a Korçai-medencével biztosítja Pogradec összeköttetését. Nyugat felől a Mokra-vidék magaslatai, délről észak felé haladva a Kamjai-kő (Gur i Kamjës, 1481 m), a Kauri-hegy (Maja e Kaurit, 1292 m), a Muçi-hegy (Maja e Muçit, 1202 m) és a Shullëri-hegy (Maja e Shullërit, 1228 m) szolgál Pogradec hátteréül. A parti síkság kelet felé nyitottabb, itt törnek felszínre a Preszpa-tó vizét az Ohridi-tóba lecsapoló búvópatakok.[5]
Neve
A Pogradec név szláv eredetű, és a feltevések szerint a települést a 12. században elfoglaló bolgárokhoz kötődik. Jelentése ’vár alatti hely’, amely annak tudható be, hogy a 12. században a tóparti síkon fekvő település melletti magaslaton még állt a bizánciak 10. századi vára.[6] Evlija Cselebi 1670-ben Pogradas alakban jegyezte fel a település nevét.[7]
Története
Ókor
Az Ohridi-tó környékét már az őskorban is lakta az ember.[8] Egy Pogradec közeli magaslaton a vaskor korai szakaszában, az i. e. 10. században kialakult település nyomait, kőépületek alapjait és mázas feketeedényeket tártak fel.[9] A vaskor későbbi szakaszában a mai Pogradec tágabb környéke az illírekenkhele törzsének szállásterületéhez tartozott.[10] Az általuk alapított Enkhelanai városát[11] egyes források Pogradeccel azonosítják.[12] A mai város északnyugati szélén magasodó Vár-hegy (Maja e Kalasë) települését az i. e. 5. századot követően erődítették, amely az i. e. 3–2. században fénykorát élő agglomerációs központtá fejlődött.[13] Bár a római hódítást követően jelentősége lehanyatlott, szórványosan az ókor végéig lakott volt, és feltehetőleg a 7–8. századok fordulóján néptelenedett el.[14]
Az egykori erődített város alatt, a parti síkon a középkor első évszázadaiban egy újabb település alakult ki, a mai Pogradec elődje, amely a 7–9. századokra a komani kultúrához(wd) kötődő arber népesség egyik jelentős központja lett. Az ásatásokról előkerült fibulatípusok és vonaldíszes mázas kerámiák a közeli Symiza és Rrëmbec feltárásaiból is ismertek.[15] A Bizánci Birodalom fennhatósága alatt álló település ókori várát a 10. században, feltehetőleg I. Ióannész császár uralkodása alatt (969–976) újjáépítették. Az új vár kifejezetten hadászati céllal épült, a civil lakosság a vár alatti településen élte tovább életét.[16] A terjeszkedő második Bolgár Birodalom(wd) a 12. században foglalta el a települést, és vélhetően ehhez az eseményhez köthető a vár pusztulása is.[17]
Az elkövetkező évszázadokból csak szórványos adatok állnak rendelkezésre Pogradec történetéről. 1445 októberében Kasztrióta György albán fejedelem a nyugatra fekvő Mokra-vidéken verte vissza az oszmánok egyik támadását.[18] Már a török hódoltság időszakában, 1670-ben számolt be a településről a török utazó, Evlija Cselebi.[19] Pogradec a 18. századra jelentős mezőgazdasági és regionális adminisztratív központtá lett, amit nagyban elősegített földrajzi elhelyezkedése: a halászatnak kedvező tó és a termékeny tóparti síkság haszonvételei mellett fontos állomása volt az Ilbaszan (Elbasan) és Görice (Korça) közötti útnak, továbbá Sztrugával is jó összeköttetése volt. Pogradec a 19. századra magába olvasztotta a közeli, szintén regionális hatáskörű települést, Starovát is.[20]
Az 1877–1878-as orosz–török háborút lezáró San Stefanó-i béke más kelet-albániai területekkel együtt Bulgáriának ítélte Pogradec környékét, de ez a területi változás a berlini kongresszus döntése értelmében végül nem lépett életbe.[21] A 19. század végére a közeli, pezsgő kulturális életű Korça hatására az oktatásügy és a kulturális élet Pogradecben is fellendült. 1887 után Thomas Brunetti nyitott itt lazarista missziós házat,[22] az 1890-es években ortodox iskola nyílt a településen,[23] a századfordulón pedig az Albánia-szerte mindössze hat színjátszó csoport egyike Pogradecben működött.[24]
Az első és a második világháború
Az 1912-ben függetlenné vált Albánia területén az első világháborúban több nemzet hadserege vonult át vagy állomásozott hosszabb-rövidebb ideig, súlyos károkat okozva a település épületeiben és infrastruktúrájában.[25] Pogradec már a háború kirobbanása előtt, 1914 nyarán a Vilmos fejedelem ellen fellázadt közép-albániai felkelők kezére került.[26] 1915. június 12-én a Szerb Királyság hadserege rohanta le az országot, és még aznap elfoglalták Pogradecet, ahonnan további közép-albániai területekre vonultak be.[27] A következő év elején, 1916 januárjában az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai foglalták el Észak-Albániát, és júniusig az Elbasan–Pogradec-vonalig nyomultak előre, noha Pogradec térségében ekkor már velük szövetséges bolgár erők is állomásoztak.[28] A háború utolsó két évére Pogradec vidéke a Monarchia és a velük szemben álló francia és olasz csapatok ütközőzónája lett.[29] 1917. szeptember 9-én a franciák kiszorították a Monarchia csapatait Pogradecből, aminek során a Korçai Autonóm Köztársaság(wd) megszervezésében is élen járó Themistokli Gërmenji is kitüntette magát.[30] Ezt követően a háború 1918. novemberi lezárulásáig a franciák maradtak Pogradec urai.[31]
1922-ben az albán ortodox egyházon belül a Korçai püspökség négy területének egyik lett a pogradeci.[32] 1924 tavaszán, a júniusi forradalomhoz vezető események során Zogu-ellenes tüntetésekre került sor Pogradecben is.[33]
Görög katonák albán földön 1940/1941 telén
1939 nagypéntekén, a második világháború albániai nyitányaként a fasiszta Olaszország lerohanta Albániát, és az ország uralkodója, I. Zogu elhagyta az országot. A menekülés útvonala Pogradecen keresztül vezetett, Zogu innen lépett kapcsolatba Joánisz Metaxász(wd) görög miniszterelnökkel, és kért tőle politikai menedékjogot.[34] Ezt követően olasz csapatok szállták meg Pogradecet is. 1940. október 28-án megnyílt a világháború olasz–görög frontja, és Pogradec e küzdelem egyik hadszínterévé, felvonulási területévé vált.[35] A Görögországot lerohanó olasz csapatokat csakhamar visszaszorították Albánia területére, és 1940 november közepén a görög alakulatok már az elbasan–pogradeci utat fenyegették.[36] Ekkor azonban némileg lelassult előrenyomulásuk, és csak azt követően gyorsult fel, hogy november 23-ától a Brit Királyi Légierő gépei bombázni kezdték az olaszok pogradeci hídfőállásait. A görögök ezt követően gyorsan északra szorították a Korçánál harcoló olasz csapatokat, és másnap, november 24-én már Pogradec határánál jártak.[37] Az olasz katonák nagy részét 25-én evakuálták a városból, de a várost védő utolsó olasz alakulatokat a görögök csak november 30-ára számolták fel, egyúttal jelentős mennyiségű fegyvert is zsákmányoltak tőlük.[38] Elszigetelt fegyveres összecsapásokra még december 1-jén is sor került, de végül a görögök helyreállították a rendet. A város épületeinek jelentős része eddigre elpusztult, egyrészt a távozó olaszok gondoskodtak az infrastruktúra megsemmisítéséről, másrészt a bombázások és fegyveres összecsapások is számottevő károkat okoztak. Emellett a város gyakorlatilag elnéptelenedett: a lakosok nagy része már az összecsapások kitörésekor a környékbeli falvakban húzta meg magát, az olasz hadsereg pedig magával hurcolta a Pogradecben maradt városvezetőket, hogy így vegyék elejét katonai titkok kiszivárgásának.[39] Az olasz ellentámadások 1941 tavaszán megsokasodtak, így például 1941. április 4-én bombázóik megsemmisítettek egy nagyobb, a korça–pogradeci úton menetelő görög alakulatot.[40] Görögország 1941. április 6-ai német megszállásával a görög alakulatok elhagyták Albánia területét, és Pogradec ismét olasz kézre került.[41]
Az olasz fennhatóság megszilárdulni látszott, de 1943 közepétől megsokasodtak a kommunistapartizánok olasz megszállók elleni rajtaütései. Az 1943 júliusában a város határában kibontakozó összecsapás következtében hat partizán esett el.[42] 1943. szeptember elején az első partizánbrigád küzdött Pogradec felszabadításáért, de Olaszország szeptember 8-ai kapitulációját követően Tirana körzetében folytatták a fegyveres ellenállást.[43] Az olaszok helyét a náci Németország alakulatai vették át az országban, de 1944 júniusára Pogradec a kommunisták kezére került. Bár a továbbiakban a meg-megélénkülő német ellencsapások következtében június 20-án a kommunisták ismét kiürítették a várost, 1944 őszére dél-Albánia nagy részével együtt a város feletti ellenőrzésük megszilárdult.[44]
A második világháború után
Az Albániát a második világháború elején megszálló olasz hatóságok már 1939 októberében feltárták a Pogradec közeli hematitlelőhelyeket. Az eredmények kecsegtetőek voltak, becsléseik szerint a 20 millió tonnára rúgó hematitkészlet vasérctartalma 60%-os lehetett, ezért el is készítették a nyersanyag kitermelésére és az acélművek telepítésére vonatkozó terveiket.[45] A háborús idők azonban nem kedveztek az elgondolásnak, így a háború lezárultával a kommunista hatóságok indították el Pogradecet a nehézipari fejlesztés útján. A vas-, nikkel-, króm- és ólomérclelő helyekben egyaránt gazdag környéken sorra nyíltak a bányák, különösen a közeli Gur i Kuqnál megnyitott vasnikkelbánya bizonyult országos szinten is termelékenynek. Az ötödik ötéves tervidőszakban, 1971–1975 között a Gur i Kuq-i bánya mellett dúsítóüzemet is létesítettek, ahonnan évente 500 ezer tonna érc került ki. Az egyedüli problémát a régió viszonylagos elszigeteltsége jelentette, ezért 15 ezer ifjúkommunista bevonásával a hetedik ötéves tervidőszakban (1981–1985) megépítették az Elbasan–Librazhd–Pogradec vasútvonalat. Ennek a mára csak teherszállításra használt vonalnak a végpontja valójában nem Pogradec városa, hanem a városközponttól 4 kilométerre lévő Gur i Kuq-i ipari létesítmények voltak.[46]
A pogradeci állami szálló épülete 1995-ben
Az ipari fejlesztések mellett a 20. század második felében Pogradec, az Ohridi-tó partja az ország kevés üdülőkörzetének egyik legnépszerűbbikévé vált. A város állami szállodája – a korçai és sarandai hotelek mellett a modern albán építőipar egyik büszkesége[47] – mellett üzemi és pártüdülők épültek, emellett Pogradecben állt a nagy hatalmú pártfőtitkár, Enver Hoxha nyaralója is, aki nyarait szívesen töltötte az Ohridi-tó partján.[48] Ez a körülmény is közrejátszhatott abban, hogy a jugoszláv határ közelében fekvő Pogradec védelmére a szokásosnál is nagyobb hangsúlyt fektettek: határőrizeti célból az albán haditengerészet három tengeralattjáróját telepítették az Ohridi-tóba.[49]
Mindezeknek köszönhetően az 1944-ben 5 ezer lakosú Pogradec népességszáma az 1980-as évek közepére 15 ezresre dagadt.[50] Az 1991-es rendszerváltást követően fejlődése rövid időre megakadt. Az ipari termelés visszaesett, megjelent az albán társadalomban a munkanélküliség, 1992 februárjában Pogradecben zavargások törtek ki, a lakosság feltörte és kifosztotta az állami raktárakat és az üzleteket.[51] Az 1997-es piramisjáték-válságot követő zavargások során Pogradec is felbolydult, és a helyiek egyebek mellett kifosztották az Albturist szállodát.[52] Mindeközben azonban erőfeszítéseket is tettek Pogradec turisztikai potenciáljának növelésére. 1992 és 1995 között a PHARE(wd) segélyprogram keretében felújították a Pogradec és az albán–görög határon fekvő Kapshtica(wd) közötti utat. 1997 decemberében albán–görög kormányközi egyezség született a vasútvonal Görögországba való meghosszabbításáról is, erre azonban végül nem került sor.[53] Megoldották a súlyos környezetvédelmi és vízminőségi problémát jelentő szennyvízkezelés problémáját.[54] A 2000-es évekre helyreállt a társadalmi béke, és Pogradec turisztikai fejlődése megindulhatott, a várostól keletre fekvő Drilonban egymás után nyitottak meg az újabb szálláshelyek és éttermek. 2005-re a város lakossága elérte a 30 ezret.[55]
Nevezetességei
Drilon parki részlet
Pogradec fő nevezetessége és vonzereje az Ohridi-tó – vagy ahogy az albánok hívják, a Pogradeci-tó –, amely egy tektonikus árkos süllyedékben létrejött óriási, 358 km²-es karszttó. Legnagyobb mélysége megközelíti a 300 métert, a hatalmas víztömeg hőmérséklete így nyáron sem magasabb 20-21 °C-nál. Partját a macedón és az albán oldalon egyaránt üdülőhelyek és strandok tagolják. A pogradeci oldalon a tópart homokos, emellett a Preszpa-tó vizét az Ohridi-tóba vezető búvópatakok felbukkanásainál, a várostól keletre elterülő Drilon vagy Drilon park (Parku i Drilonit) nevű részen fás ligetek, nádasok és egyéb változatos növénytársulások kísérik a tópartot. Ugyanitt terül el az üdülőövezet, ahol több szálláshely és étterem várja a Pogradecbe üdülni érkezőket.[56] A város gasztronómiájának ínyencfalatai a csak az Ohridi-tóban élő endemikus lazacfajokból, a Salmo letnicából(wd) (albán koran) és a Salmo ohridanusból(wd) (albán belushkë) készült fogások. Miután a koran a veszélyeztetett halfajok közé tartozik, ajánlott a parton található, saját lazacfarmmal rendelkező éttermek egyikében megkóstolni.[57] Pogradec térsége, a tóparti síkság mezőgazdasági vidék, a várostól délre kiterjedt szőlőterületek láthatóak; ennek köszönhetően Pogradec nevezetes vörösboráról, valamint enyhén muskotályos illatú rakijáról.[58]
Abdurrahim Buza(wd) (1905–1986) festő, bár nem innen származott, sok időt töltött a városban, és életművének jelentős darabjai között számos pogradeci tájképet tartanak számon.[67]
Mitrush Kuteli(wd) (1907–1967) hosszú ideig Romániában alkotó albán író, Pogradec szülötte, novelláiban szívesen örökítette meg szülőhelye mindennapjait.[68] Szobra a tóparti sétányon áll, szemben Poradeciével.
Közlekedés
A város az ország fővárosát, TiranátElbasanon keresztül Korçával összekötő SH3-as jelű főúton fekszik, Tiranától 130, Korçától 40 kilométerre. Mindkét várossal rendszeres minibuszjárat köti össze.[69] A város egyúttal a Tirana–Elbasan–Pogradec vasútvonal végpontja is. 2005-ben még napi két személyvonatot indítottak Tiranából, amelyek közel hétórás menetidővel juttatták el utasaikat az Ohridi-tó partjára,[70] de 2018-ban a személyvonatok már csak a 60 kilométerre fekvő Librazhdig közlekednek.[71] Pogradec közelében két nagyobb határátkelőhelyen is át lehet lépni Észak-Macedóniába: a várostól keletre, a mindössze 6-7 kilométerre lévő tushemishti határátkelőn a Szent Naum-kolostor(wd) és Ohrid, míg az Ohridi-tó nyugati partján lévő Qafë-Thanán keresztül Sztruga városa közelíthető meg.[72] Rendszertelenül ugyan, de az Ohridi-tavon keresztül hajójáratok is összekötik Pogradecet a macedón oldalon fekvő Ohrid városával.[73]
↑Wismar, Stadt: Städtepartnerschaften. Hansestadt Wismar . (Hozzáférés: 2021. szeptember 4.)
Források
↑Austin 2012:Robert C. Austin: Founding a Balkan state: Albania’s experiment with democracy, 1920–1925. Toronto: University of Toronto. 2012. ISBN 9781442644359
↑Cabanes 1988:Pierre Cabanes: Les illyriens de Bardulis à Genthios (IVe–IIe siècles avant J.-C.). Paris: SEDES. 1988. = Regard sur l’histoire, 65. ISBN 2718138416
↑Ceka 2013:Neritan Ceka: The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013. ISBN 9789928407467
↑Csaplár 2010:Csaplár-Degovics Krisztián: Az albán nemzettéválás kezdetei (1878–1913): A Rilindja és az államalapítás korszaka. Budapest: ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola. 2010. ISBN 978-963-284-176-2
↑Dedet 2015:Joséphine Dedet: Géraldine: Egy magyar nő Albánia trónján. Ford. Rácz Judit. Budapest: Európa. 2015. ISBN 9789634052029
↑Elsie 2010:Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886
↑Elsie 2013:Robert Elsie: A biographical dictionary of Albanian history. London; New York: Tauris. 2013. ISBN 978-1-78076-431-3
↑Fevziu 2016:Blendi Fevziu: Enver Hoxha: The iron fist of Albania. Ed. and intr. by Robert Elsie; transl. by Majlinda Nishku. London; New York: I.B. Tauris. 2016. ISBN 9781784534851
↑Gloyer 2012:Gillian Gloyer: Albania: The Bradt Travel Guide. Chalfont St Peter: Bradt Travel Guides. 2012. ISBN 9781841623870
↑Jacques 2009:Edwin E Jacques: The Albanians: An ethnic history from prehistoric times to the present. Jefferson: McFarland. 2009. ISBN 9780786442386
↑Korkuti 2013:Muzafer Korkuti: Albania: Archaeological studies on the prehistory of Albania. Tirana: Academy of Sciences of Albania. 2013. ISBN 9789995610517
↑Métais 2006:Serge Métais: Histoire des albanais: Des illyriens à l’indépendance du Kosovo. Paris: Fayard. 2006. ISBN 2213628947
↑Nagel 1989:Albánia. [Pécs]: Baranya Megyei Könyvtár. 1989. = Nagel Útienciklopédiák, ISBN 9637272194
↑Pasha 2006:Myslim Pasha: Gjeografia ushtarake. Tiranë: Instituti Gjeografik Ushtarak i Shqipërisë. 2006. arch Hozzáférés: 2018. június 20.
↑Pearson 2004:Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2004. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137
↑Pearson 2005:Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2005. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145
↑Pollo & Puto 1981:Stefanaq Pollo – Arben Puto: The history of Albania from its origins to the present day. Ass. by Kristo Frasheri, Skënder Anamali; transl. by Carol Wiseman, Ginni Hole. London: Routledge & Kegan. 1981. ISBN 071000365X
↑Réti 1991:Réti György: Albánia. Budapest: Panoráma. 1991. = Panoráma Külföldi Útikönyvek, ISBN 9632433890
↑Réti 2000:Réti György: Albánia sorsfordulói. Budapest: Aula. 2000. = XX. Század, ISBN 9639215740
↑Zavalani 2015:Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671
.jpg)
.jpg)
