A címszóban szereplő hímnemű albán helynév határozatlan és határozott alakja Peqin, illetve Peqini. A nemzetközi ajánlásnak megfelelően a hímnemű albán helynevek határozatlan, a nőneműek határozott alakját használjuk.
Nem tévesztendő össze a következővel: Peqin község.
Peqin város, egyúttal községközpont és alközség Albánia középső részén, Elbasan városától légvonalban 28, közúton 33 kilométerre nyugat–délnyugatra, a Shkumbin folyó jobb partján. Elbasan megyén(wd) belül Peqin község(wd) székhelye, Peqin alközség központja, egyúttal ez utóbbi egyetlen települése is.[1] A 2011-es népszámlálás alapján az alközség, azaz Peqin város népessége 6353 fő.[2] A római korban a Via Egnatia egyik állomáshelye volt, a török hódoltság alatt a 18–19. században élte fénykorát. Fő látnivalói középkori vára, valamint a mecset és óratorony épületegyüttese.
Fekvése
Peqin a Shkumbin alsó völgyében, a torkolatvidéktől 25 kilométerre, a folyó jobb partján fekszik 45 méteres tengerszint feletti magasságban.[3] A várostól délre húzódik az ElbasantRrogozhinán keresztül az SH4-es úttal összekötő SH7-es jelű főút.
Neve
A török hódoltság idején egy 1431-es összeírásban Biklenet, 1528-ban pedig Peklin néven említették. Az oszmán Peklin, Beklin alakokkal párhuzamosan albán neve Pekin, majd a 20. században Peqin lett.[4] A 20. század elején nyugati forrásokban gyakran bukkant fel Pekinj vagy Pekinje néven.[5]
Története
Az ókorban, Illíriarómai meghódítása, az i. e. 168-as harmadik római–illír háború után a mai Peqintől kicsit keletre Clodiana néven jött létre a Via Egnatia egyik állomása.[6] Néhány forrás tévesen azt írja, hogy az út dyrrhachiumi és apollóniai ága itt, Clodianánál egyesült,[7] valójában a két út valamelyest nyugatra, Asparagiumnál találkozott,[8] és vezetett tovább keleti irányban a Genusus völgyében.
A település a 14–15. században a nagy hatalmú Topia család(wd) birtoka volt.[9] A 15. század végén feltehetőleg a velenceiek építettek itt egy a bashtovaihoz tipológiai és építészeti szempontból egyaránt hasonló várat.[10] Az oszmán hódoltsággal a vár török kézre került. A körülötte kialakult település a 18–19. században élte fénykorát, vélhetően egy albán pasa székhelyeként. 1701-ben a rufai(wd) szúfi szerzetesrend egyik első ismert albániai tekkéjét (derviskolostorát) itt alapította meg egy bizonyos Hasan atya (Baba Hasan),[11] később pedig a kádirik(wd) is megtelepedtek Peqinben.[12] 1749-ben Peqin lakói írásban folyamodtak a Portához, amelyben a felettük hatalmaskodó helyi földesurak letörését kérték a szultántól.[13]
1947 májusában kezdték meg az első albániai vasútvonal kiépítését Durrës és Peqin között. 30 ezer ember megfeszített munkájával és jugoszláv anyagi segítséggel végül 1947. november 7-én adták át a 44 kilométeres szakaszt. 1950 decemberéig ennek folytatása, a Peqin–Elbasan-vonal is elkészült.[18]
Nevezetességei
Peqin fő nevezetessége a velenceiek által épített, majd a törökök által bővített, műemlékvédelem alatt álló vár. A város mecsete a 17. század második felében épült, a tiranai és a kavajai mecsetekhez hasonlóan árkádos oszlopcsarnokkal és óratoronnyal. A mecset később megsemmisült és a 19. században újjáépítették, napjainkra az eredeti épületegyüttesből csak az óratorony maradt fenn.[19] Hasonlóképpen elpusztult a város török kori gőzfürdője.[20] A városképet alapvetően a kommunista korszakban épített emeletes blokkházak határozzák meg.[21]
A település szülötte volt Mustafa Gjinishi(wd) (1912–1944) kommunista mozgalmár, Enver Hoxha ideológiai ellenfele, riválisa, akinek parancsára végül megölték.[22]
Peqinben született Hekuran Isai (1933–2008) kommunista politikus, 1982-től 1989-ig, majd 1990-től 1991-ig Albánia belügyminisztere.[23]
↑Durham 2001:M. Edith Durham: Albania and the Albanians: Selected articles and letters 1903–1944. Ed. by Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2001. ISBN 1903616093
↑Elsie 2010:Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886
↑Elsie 2013:Robert Elsie: A biographical dictionary of Albanian history. London; New York: Tauris. 2013. ISBN 978-1-78076-431-3
↑Gárdos 1990:Gárdos Miklós: Magyar királyné a tiranai trónon. Budapest: Akadémiai. 1990. = Századunk Emlékezik, ISBN 9630556359
↑Gilkes 2013:Oliver Gilkes: Albania: An archaeological guide. London; New York: I. B. Tauris. 2013. ISBN 9781780760698
↑Jacques 2009:Edwin E Jacques: The Albanians: An ethnic history from prehistoric times to the present. Jefferson: McFarland. 2009. ISBN 9780786442386
↑Nagel 1989:Albánia. [Pécs]: Baranya Megyei Könyvtár. 1989. = Nagel Útienciklopédiák, ISBN 9637272194
↑Pasha 2006:Myslim Pasha: Gjeografia ushtarake. Tiranë: Instituti Gjeografik Ushtarak i Shqipërisë. 2006. arch Hozzáférés: 2018. július 14.
↑Pearson 2004:Owen Pearson: Albania and King Zog: Independence, republic and monarchy 1908–1939. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2004. = Albania In the Twentieth Century, 1. ISBN 1845110137
↑Pearson 2005:Owen Pearson: Albania in occupation and war: From fascism to communism. London; New York: Centre for Albanian Studies. 2005. = Albania In the Twentieth Century, 2. ISBN 1845110145
↑Pollo & Puto 1981:Stefanaq Pollo – Arben Puto: The history of Albania from its origins to the present day. Ass. by Kristo Frasheri, Skënder Anamali; transl. by Carol Wiseman, Ginni Hole. London: Routledge & Kegan. 1981. ISBN 071000365X
↑Réti 1991:Réti György: Albánia. Budapest: Panoráma. 1991. = Panoráma Külföldi Útikönyvek, ISBN 9632433890
↑Réti 2000:Réti György: Albánia sorsfordulói. Budapest: Aula. 2000. = XX. Század, ISBN 9639215740
↑Zavalani 2015:Tajar Zavalani: History of Albania. Ed. by Robert Elsie, Bejtullah Destani. London: Centre for Albanian Studies. 2015. = Albanian Studies, ISBN 9781507595671
