Édesapja jelentős pénzösszeget fizetett a választófejedelmeknek, hogy fiát válasszák meg német királynak. 1376. június 10-én német királlyá választották és július 6. megkoronázták Aachenben.[2] Tényelges uralma 1378-ban, apja halálát követően kezdődött.[2] Soha nem koronázták meg császárnak. Uralkodásával egy több, mint 120 éves hagyomány tört meg: a Hohenstaufok óta ez volt az első eset, hogy fiú az édesapját követte a német királyi méltóságban.[1]
A pápaság problémája
Az avignoni pápa, V. Orbán utóda, XI. Gergely1377 elején visszatért Rómába.[1]1378-ban bekövetkezett halála után Rómában VI. Orbánt választották pápává, majd FondibanVII. Kelement.[1] Ez utóbbi hamarosan Avignonba kényszerült távozni vetélytársa elől, ahol a Francia Királyság támogatását élvezte.[1] Vencel az 1379. évi frankfurti gyűlésen VI. Orbán mellett tette le a szavazatát, de miután egyértelmű lépéseket egyelőre nem tett az ügyben, a viszály elhúzódott.[3]
Városháború
1381-re újra fellobbant a még IV. Károly alatt kezdődött városháború.[4]Mainz, Worms, Speyer, Frankfurt, Strassbourg csatlakozásával létrejött a sváb és Rajna-menti városok nagy szövetsége, amely kezdetben 41, később 70 tagot számlált.[4] E szövetség ellenében lovagi és fejedelmi egyesülések alakultak.[4] Vencel Németországban kezdetben arra törekedett, hogy a hercegek, lovagok és a városok közötti örökös viszálykodásoknak véget vessen,[2] így 1383-ban a nürnbergi birodalmi gyűlésen ünnepélyesen kihirdette a közbékét,[2][4] és megszüntette az összes addigi szövetkezést.[4]1384-ben a heidelergi egyezményben a fejedelmek megígérték ugyan, hogy nem cselekszenek a városok ellenében, azok pedig pedig lemondanak a védelmükre létrehozott saját katonai szerveződésekről[4] – de a háború így sem volt elkerülhető.[4]
Vencel 1389-ben a csehországi Cheb (németül: Eger) várába fejedelmi gyűlést hívott össze, hogy a közbéke feltételeit megállapítsa.[2] Ezen gyűlésen cserben hagyta a városokat – holott azokat röviddel előbb még ő buzdította ellenállásra[2] – megtiltván azok egymás közti szövetségkötését.[4]
Keményen harcolt a nemesekkel, akik megtagadta a koronajavak visszaszolgáltatását. Többüket az igazságszolgáltatás mellőzésével kivégeztette.[2]
Fogsága
Tehetetlen, erőszakos és kegyetlen uralma arra bírta a cseh vezetőket, hogy fivéréhez, Zsigmond magyar királyhoz és unokatestvéréhez, Jobst (Jodok) morva őrgrófhoz forduljanak.[2] Az ő részvételükkel sikerült 1394-ben a császáron rajtaütni prágai várában és több hónapon át tartó (május 8. – augusztus 1.[1]) ostromot követően fogságba vetni[2] Vencelt Felső-Ausztriában tartották foglyul. Végül ellenfelei az öccse, Jánosgörlitzi herceg és néhány német fejedelem erélyes fenyegetései folytán bocsátották csak szabadon.[2] Szabadulásakor azonban kénytelen volt olyan szerződést aláírni, ami királyi hatalmát erősen csökkentette, ellenben erősen megnövelte az oligarchia befolyását.[2] Vencel ekkor elhagyta Németországot, és 1397-ig nem is tért oda vissza.[4]
A pápasággal kapcsolatos diplomáciája
Első feleségének, Johannának 1386-ban bekövetkezett halála után – akit Vencel kedvenc vadászebei téptek szét – a király egyre inkább az alkohol rabjává vált.[4] Talán ez is közrejátszott abba, hogy a VI. Károly francia királlyal az egyházszakadás megszüntetésének okán összehívott reimsi tárgyalásokon még abba is beleegyezett, hogy az időközben elhunyt Orbán utódát, IX. Bonifácot lemondásra bírja a francia pártfogást élvező XIII. Benedek javára.[4] (VII. Kelemen még 1394-ben meghalt.[4])
Trónfosztása
A római pápa legitimitásának kétségbe vonása miatt a birodalom ügyeit egyébként is elhanyagoló király ellen 1399-ben Marburgban a mainzi, a kölni, a pfalzi és a szász választófejedelmek szövetséget kötöttek – az egyesüléshez hamarosan csatlakozott a trieri érsek is.[6]1400-ban a rensei gyűlésen a fejedelmek letették Vencelt a trónról, és helyébe a pfalzi III. Rupertet választották meg.[6] Vencel azonban nem volt hajlandó lemondani. Seregeivel betört Csehországba, de vállalkozása sikertelennek bizonyult.[7] Ekkor tárgyalásba bocsátkozott Ruperttel, felajánlotta neki a római királyi címet, ha elismeri Vencelt császárnak.[6] A tárgyalások azonban nem vezettek eredményhez.[6]
A császári trónfosztást soha el nem ismerő Vencel ezután még 19 évig uralkodott királyként Csehországban.[6]
1410-ben, Rupert halálakor a királyválasztás során a szász választóval együtt - a 7 választófejedelem egyikeként - önmagára szavazott, később azonban megegyezett Jobsttal.[9] Miután végül öccsét, Zsigmondot 1410-ben német királlyá választották, Vencel – a körülmények által kényszerítve – átruházta jogait fivérére, ám feltételezett császári címét megtartotta, és hátralévő éveit váraiban, ill. vadászkastélyaiban töltötte megszokott kedvteléseivel.[2] Egy ideig támogatta Husz Jánost, 1412-ben azonban már határozottan fellépett ellene.
Halála
1419-ben szívszélhűdés érte, és nem sokkal később elhunyt. Jelentős könyvgyűjtemény maradt utána.
Házasságai
Első felesége Bajor Johanna, akit 1370-ben vett el. Ő 1386-ban meghalt. Második felesége Bajor Zsófia volt. Őt 1389-ben vette feleségül. Zsófia túlélte férjét, és 1425. szeptember 26-án halt meg. Gyermeke egyik házasságából sem született.
.svg)
