PROFILBARU.COM

	II. Henrik
	II. Henrik megkoronázása
	Német király
	Uralkodási ideje
	1002. június 6. – 1024. július 13.
Koronázása	Mainz; 1002. június 7.
Elődje	III. Ottó
Utódja	II. Konrád
	Német-római császár
	Uralkodási ideje
	1014 – 1024. július 13.
Koronázása	Szent Péter-bazilika, Róma; 1014. február 14.
Elődje	III. Ottó
Utódja	II. Konrád
	Életrajzi adatok
Uralkodóház	Liudolf-ház
Született	973. május 6.; Abbach (Kelheim)
Elhunyt	1024. július 13. (51 évesen); Grona (Göttingen)
Nyughelye	Bambergi dóm;
Édesapja	II. Henrik bajor herceg
Édesanyja	Burgundi Gizella
Testvére(i)	Bruno of Augsburg; Gizella magyar királyné; Brigitta of Bavaria;
Házastársa	Luxemburgi Kunigunda
Gyermekei	nincsenek
	A Wikimédia Commons tartalmaz II. Henrik témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség

Ez a szócikk a német-római császárról szól. Hasonló címmel lásd még: II. Henrik (egyértelműsítő lap).

II. Henrik vagy Szent Henrik (németül: Heinrich II der Heilige), (973. május 6.^[1]^[3] – 1024. július 13.^[1]) a Liudolf-házból származó ötödik német-római császár, a Szász dinasztia utolsó császára, Boldog Gizella magyar királyné bátyja. Bajor herceg 995–1004 között, német király 1002–1024 között, német-római császár 1014. február 14. után.

Élete

Ifjúsága

Henrik korán kapcsolatba került az egyházzal; egyházi nevelést kapott, feltehetőleg II. Ottó parancsára. A császár ezzel az utasításával azt szerette volna biztosítani, hogy II. Civakodó Henrik gyermeke ne kövesse édesapja lázongó példáját.

A leendő császár először Ábrahám freisingi püspöknél talált menedéket, később pedig a hildesheimi katedrális iskolájában nevelkedett.

A regensburgi Szent Emmerám templomban, Wolfgang püspök felügyelete alatt ismerte meg Henrik a gorzei kolostorból induló reform eszmeiségét.

Henrik 995-ben lépett édesapja örökébe, mint IV. Henrik bajor herceg.

Trónralépte

Henrik útban volt Róma felé ostromlott unokatestvére, III. Ottó kiszabadítására, amikor a császár 1002 januárjában meghalt. Tudva azt, hogy az örökösödésben nem ő az egyetlen jelölt, Henrik gyorsan megszerezte a hatalmi jelvényeket halott unokatestvérétől. Willigis mainzi érsek támogatásával nyerte el a trónt.^[1] Elismertetése nem ment végbe minden ellenállás nélkül: Ekkehard meisseni őrgróf és II. Hermann sváb herceg fegyveres harcot indított ellene, ám miután az előbbi egy ütközetben elesett, utóbbi is meghódolt Henrik előtt – aki ettől kezdve uralkodása legfőbb támaszait az egyháziakban látta.^[1] Az egyház helyzetét adományokkal igyekezett stabilizálni. A püspököknek királyi jogköröket biztosított, melyért cserébe hűségükkel számolt.

Első lengyel hadjárat

Henrik a következő két évet hatalma és határai megszilárdításával töltötte. I. Boleszláv lengyel király beavatkozott a birodalmi hűbéres Csehország trónviszályaiba,^[1] sőt 1003-ban el is foglalta azt,^[1] valamint a birodalomhoz tartozó Meissen és Lausitz őrgrófságokat.^[4]

Első itáliai hadjárat

Ezek után Itáliába indult Ivreai Arduin ellen, aki III. Ottó halála után Itália királyává koronáztatta magát.^[1] Miután Arduinra vereséget mért, Milánóban őt koronázták Itáliai királlyá – ettől kezdve ezt címet csak a német uralkodók viselték.^[1] A hadjárat kemény és kegyetlen volt, és a végén Henriknek fel kellett adnia, hogy ismét Lengyelország felé tudjon fordulni.

Nem mellesleg 1004-ben Henrik újjászervezte a Merseburgi egyházmegyét.

Második lengyel hadjárat

Itáliából hazatérve megtámadta Boleszlávot, és Csehországból kiűzte.^[5] Ezzel azonban nem elégedett meg, hanem tovább vezette seregét Lengyelországba.^[5] Az 1005-ben megkötött béke értelmében Boleszláv kénytelen volt lemondani az Odera és az Elba közötti területekről, valamint elismerni a német hűbérességet.^[5]

A béke azonban csak öt évig tartott, erre az időre esik a német földön utolsóként létrehozott (1007) német püspökség, a bambergi megalapítása.^[5]

Harmadik lengyel hadjárat

Az 1010–1013 között vívott újabb háború eredményeképpen a lengyel uralkodó megkapta – igaz, német hűbérként – Lausitzot.^[5]

Második itáliai hadjárat

1013–1014 a második itáliai hadjárat évei.^[5] Erre ugyan VI. Gergely ellenpápa biztatására vállalkozott Henrik, ám mégis VIII. Benedek oldalára állt, aki aztán császárrá is koronázta 1014-ben.^[5] A hadjárat másik eredménye volt a még mindig ellenálló Arduin végleges leverése.^[5]

Negyedik lengyel hadjárat

1015-ben vette kezdetét a Vitéz Boleszláv elleni háború utolsó felvonása.^[5] Miután a lengyel uralkodó agresszív politikája eredményeként szinte valamennyi szomszédjával összeütközésbe került, 1016-ban Henrik, I. István magyar király és I. Jaroszláv kijevi nagyfejedelem részvételével koalíció alakult ellene.^[5] Az 1017-ben három oldalról meginduló támadás végre elhozta az 1003 óta tartó lengyel–német háborúskodás végét.^[5] Az 1018-ban megkötött béke értelmében Lausitz Boleszláv hűbére maradt.^[5]

Burgundia kérdése

Még a lengyel háború idején, 1016-ban köttetett meg az az örökösödési szerződés a császár és III. Rudolf burgund király között, amely nem is olyan sokára egy egész országot csatolt a birodalomhoz.^[5]

Szászországi lázadás

1018 és 1020 között Henriknek II. Bernhard szász herceg lázadásával kellett megküzdenie: ez volt egyben az uralma ellen indított utolsó felkelés.^[5]

Harmadik itáliai hadjárat

Hamarosan VIII. Benedek pápa a bizánciak elől Henrikhez menekült.^[5] 1020-ban Bambergben találkoztak, itt Benedek felszentelte az új katedrálist, és a pápa Henrik segítségét kérte egy dél-itáliai hadjárathoz. A császár harmadszorra is Itáliába indult (1021–1022).^[5] Visszasegítette Benedeket, majd elfoglalta Salernót és Capuát.^[5] Hamarosan Beneventum is meghódolt előtte, így a hercegek ismét birodalmi fennhatóság alá kerültek.^[5] Az 1022-ben megtartott páviai zsinaton a pápa Henrikkel egyetértésben szigorú intézkedéseket tett a cölibátus (papi nőtlenség) védelmére.^[5] A zsinatot II. Róberttel együtt szervezte meg a császár.

Halála

Henrik az egyházi szervezet reformján dolgozott a pápával együtt, amikor 1024-ben váratlanul meghalt, befejezetlenül hagyva művét. Gyermek nem maradt utána, mivel feleségével, Luxemburgi Kunigundával együtt szüzességi fogadalmat tettek. A császár alakja köré halála után legendák szövődtek. A későbbi elbeszélések szerint Henrik a gyermektelenséget hősi bátorságnak tekintette, valamint a császár karaktere is jelentős változáson ment át az idők során. Végül mindkettőjüket szentté avatták, III. Jenő pápa Henriket 1146-ban^[5] és III. Ince pápa Kunigundát 1200-ban.

Henrikkel halt ki a 919 óta a német trónon ülő Szász-ház.^[5] A császárt az általa és feleségével alapított bambergi katedrálisban temették el.

Jegyzetek

↑ ^a ^b ^c ^d ^e ^f ^g ^h ⁱ ^j ^k ^l ^m Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 963 9025 66 6 40. oldal
↑ James Bryce: A Római Szent Birodalom, A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1903, 315. oldal
↑ Henrik születési évét Merseburgi Thietmar (VI c. 60, 348. old.) 1012-ben készült műve 978-ban, míg a bambergi Epitaphium 973-ban határozza meg. Utóbbi évszámot említi az Udalrici Kódex is, valamint a Mersenburgi Necrolog is.
↑ Weiszhár, 40–41. oldal
↑ ^a ^b ^c ^d ^e ^f ^g ^h ⁱ ^j ^k ^l ^m ⁿ ^o ^p ^q ^r ^s ^t ^u Weiszhár, 41. oldal