Középhajó karácsonykorII. Henrik és Kunigunda, mint a dóm alapítóiÁdám-kapuKőoroszlán az Ádám-kapu mellettKegyelem-kapuFejedelmi kapuFejedelmi kapu timpanonjaAz üdvözültekAz elkárhozottak
Története
II. Henrik király (Szent István sógora, Gizella királyné fivére; csak 1014-ben koronázták császárrá) 1004-ben határozta el, hogy dómot épített kedvenc városában, Bambergben, amelyet időközben, 1007-ben, püspöki székhellyé emeltetett. Mivel Henriknek és feleségének, Kunigundának nem született gyermeke, Henrik úgy határozott, hogy minden vagyonát a bambergi dómra fordítja. Ezt (az elsőnek tekinthető) bambergi székesegyházat1012. május 6-án, II. Henrik születésnapján szentelték fel, 40-45 püspök (közöttük Asztrik kalocsai érsek),[1] valamint számos más egyházi és világi méltóság jelenlétében. A Henrik-féle, román stílusban épült katedrális háromhajós, 75 méter hosszú bazilika volt kereszthajóval, lapos famennyezettel és két toronnyal. Később itt temették el az 1024-ben elhunyt, majd 1146-ban szentté avatott alapítót, Henrik császárt.
Ezt az első dómot 1081 húsvét éjszakáján tűzvész pusztította, ami után nem az egészet építették újjá, csak a megsemmisült részeket pótolták. 1087-ben már tartományi zsinatot is tartottak a részben helyreállított székesegyházban, de az újjáépítést a következő évtizedekben is folytatták. 1185-ben azonban egy villámcsapás következtében fellobbant újabb és korábbinál pusztítóbb tűzvész ezt a (sokak által másodiknak nevezett) dómot is nagyrészt megsemmisítette.
Az 1200-as évek elején, az andechs-merániai házból származó, II. András magyar királlyal rokonságban[2] álló Eckbert püspök idején (1203-1237) kezdték építeni a harmadik, a korábbinál nagyobb dómot a régi templom megmaradt részeinek felhasználásával. Ezt 1237. május 6-án, vagyis – akárcsak az első dómot – II. Henrik születésnapján szentelték fel. Az Eckbert-féle katedrális is nagyobbrészt késő román stílusú, de egyes részei, például a kereszthajó, a nyugati szentély (kórus), vagy éppen a hajók boltíves mennyezetei már a gótika felé hajlanak, akárcsak a valamivel később elkészült nyugati torony magasabb emeletei és a templom szobrainak java része.
A székesegyház szerkezete később már nem változott, belsejét azonban a 17. században barokk stílusúvá alakították (a falakat színesre festették, a dóm közel 30 oltára a kor kedvelt stílusának megfelelő díszítést kapott). 1803-ban szekularizálták, vagyis egyháziból állami tulajdonba vették.
1829-ben, I. Lajos bajor király kezdeményezésére kezdődött a „purifikálás”: a barokk stíluselemek eltávolítása, a templom eredeti román stílusjegyeinek visszaállítása.[3] Ennek keretében, többek között, a mellékoltárok jelentős részét kivitték a templompból és értékesítették, a legtöbb püspöki síremléket átszállították a közeli Szent Mihály kolostortemplomba. Később, a huszadik század folyamán került a dómba néhány különlegesen értékes szárnyasoltár a késői gótika korából.
A Második vatikáni zsinat után az apszis homlokzati részén elhelyezett régi főoltárt a középhajóba állított, szembemiséző oltárral váltották fel.
A mai dóm teljes belső hossza 99 méter (ezen belül: keleti kórus 30 m, középhajó 37 m, nyugati kórus 28 m). Teljes belső szélessége: 28,50 m, a középhajó magassága 25,50 m; a keleti tornyok 76, a nyugati tornyok 74 m magasak.
Az Ádám-kapu szolgált régebben főbejáratul a hívek számára. A kapuzat kerek ívének cikkcakkos díszítése ("farkasfogas bélletek") normann mester keze munkájára utal. A bejárat két oldalán, kis kőalapzaton hat szoboralak áll, balról jobbra: Szent István vértanú, majd Szent Kunigunda és férje, Henrik császár (kezükben az általuk alapított bambergi dóm makettjével); a kapuzat másik oldalán pedig Szent Péter, majd Ádám és Éva; az utóbbiak majdnem meztelenül, ami az akkori templomépítészet történetében elég szokatlannak számított. Ezek a most látható szobrok másolatok, az eredetieket az egyházmegyei múzeum őrzi.
Egyes feltételezések szerint az Ádám-kapu elnevezés egy korábbi vezeklési szertartásra emlékeztet, melynek során hamvazószerdán a vezeklőket kizavarták a templomból, mint egykor Ádámot és Évát a Paradicsomból.
A kapu fölötti pápai címer a dóm basilica minor rangjára utal.
Az Ádám-kapu két oldalán őrt álló, ma már eléggé elkopott kőoroszlánok még az első dóm idejéből származnak. Küldetésük a gonosz szellemek és a pogányság távoltartása a templomlomtól. A középkorban a két oroszlán között ítélkezést is tartottak.
Ádám-kapu, balra:Szt. István vértanú, Kundigunda, Henrik
Ádám-kapu, jobbra: Szent Péter, Ádám és Éva
Kegyelem-kapu
A Kegyelem-kaput, vagy más néven Mária-kaput ritkán, kivételes ünnepi alkalmakkor használták. Díszítése lombardiai építőmesterekre utal. A timpanon közepén Mária trónol a kis Jézussal; tőlük jobbra az első dóm alapítói: Henrik és Kunigunda, tőlük balra pedig a templom patrónusai: szent Péter és Szent György, a timpanon két külső szélén pedig két kis figura látható: balra egyes vélemények szerint Eckbert püspök, akinek hivatala alatt történt a harmadik dóm építése, jobb szélen pedig az ő nagybátyja, a dóm akkori prépostja, Poppo.
A Kegyelem-kapu elnevezés arra a gyakorlatra vezethető vissza, hogy a hamvazószerdán az Ádám-kapun át kiüldözött vezeklőket nagycsütörtökön a Kegyelem-kapun át bocsátották ismét be a templomba, a bűnbocsánat jeleként. (A 2016-ban, Az irgalmasság rendkívüli szentéve alkalmával a Kegyelem-kapu minden nap nyitva áll.)
A Kegyelem-kapu mellett, a dóm falának egyik kövébe rögzített, vasból készült apró oroszlánfejek a középkori Európa legrégebbi ismert hosszmértékegység-jelölései voltak: a bambergi könyök 67 cm-nek, a bambergi láb pedig 26,8 cm-nek felel meg. A város és a környék lakói ezeket a mértékegységeket használták a szövetek és kötelek mérésére.
A Kegyelem-kapu timpanonja
Hosszmértékegységek a falon
Fejedelmi kapu
A dóm hosszanti oldalfalát töri meg a püspöki palota felé néző fejedelmi kapu, a székesegyház négy kapuja közül a legdíszesebb. Régebben ezen a kapun lépett be a püspök a nagyobb egyházi ünnepek alkalmával, az egyszerű nép csak a többi kaput használhatta. Különleges alkalmakkor a magas rangú egyházi tisztségviselők még ma is ezen a kapun át vonulnak a templomba.
A tölcsér alakban szűkülő kapuzat két oldalán, oszlopok között az apostolok állnak az ószövetségi próféták vállán. A timpanon domborműve az utolsó ítéletet jelenetét ábrázolja, közepén Krisztussal, mint a világ bírájával. A jelenetet szemből nézve baloldalt a Jézus jobbján álló, boldogan mosolygó üdvözülteket látjuk. A töviskorona, a kereszt és a lándzsa jelképezi, hogy Jézus szenvedése és halála hozta meg számukra a megváltást. Jézus másik oldalán a szobrász kényszeredett, hisztérikus nevetéssel ábrázolja az elkárhozottakat, akiket az ördög egy lánccal a pokolba vonszol. A kárhozottak között akad egy püspök, egy király és egy pénzeszsákkal felszerelt gazdag ember is. Krisztus lábánál kétoldalt Mária és Keresztelő János térdelnek, közöttük két kiesebb alak a sírjukból felkelő feltámadottakat jelképezi. A kapuzat félkörívétől jobbra és balra egy-egy nagyobb szoboralakot látunk: szemből nézve a bal oldali az Eklézsia, a jobb oldali a Zsinagóga. Ez a két szobor másolat; az eredetieket – hogy az időjárási viszontagságoktól védve legyenek – a dóm belsejébe helyezték át.
Részletképek:
Apostolok a próféták vállán
Üdvözültek Ábrahám ölében
Angyal harsonával
Császári szarkofág
Henrik és Kunigunda szarkofágja
Az 1024-ben elhunyt II. Henriket 1146-ban, az 1033-ban elhunyt Kunigunda császárnét pedig 1200-ban avatták szentté. Ők voltak a bambergi püspökség megalapítói, és ma is ők az egyházmegye védőszentjei. A szarkofág belsejében két kis koporsó őrzi a császári pár földi maradványait.
A márványszarkofág a híres würzburgi szobrász, Tilman Riemenschneider műhelyében készült 1499 és 1515 között. A fedőlapon a császári párt látjuk életnagyságú ábrázolásban, a készítés korának megfelelő díszes reneszánsz ruhákban, uralkodói jelvényekkel.
A kősír négy oldala a két szent legendáiból vett jeleneteket örökít meg: a tűzpróbát (a hűtlenséggel megvádolt császárnénak izzó ekevasakon járva kellett bizonyítani ártatlanságát), a pfennig-csodát (Kunigunda személyesen fizeti ki az építő munkásokat; az egyik elégedetlenkedő munkás kezét megégette a pénzdarab), Kunigundát a haldokló Henrik császár ágyánál, az elhunyt lélek megítélését (Mihály arkangyal és sátán vitáznak a lélek túlvilági sorsáról – a mérleg karja mutatja, hogy jótettek többet nyomnak a latban a bűnöknél), Henrik csodás gyógyulását (a Monte Cassino-i bencés kolostorban időző, vesekövességben szenvedő császárt éjszaka, álmában gyógyítja meg Szent Benedek).
Suidger bambergi püspököt 1046-ban választották meg pápának. Ezt a püspöki címét még pápaként is megtartotta. Rövid, tíz hónapos pápaságát lezáró halála után holttestét, végrendeletének megfelelően, visszavitték szeretett városába, Bambergbe.
Szarkofágja, az egyetlen ismert pápai sír az Alpoktól északra, a 13. században készült olasz márványból. A kősír oldalfalait díszítő domborművek motívumai: a halottas ágyán fekvő Kelemen pápa a lelkét Mennybe kísérő Mihály arkangyallal; az érkező Krisztusra mutató Keresztelő Szent János; a Paradicsom négy folyója; végül a négy megszemélyesített sarkalatos erény (igazságosság, erősség, okosság, mértékletesség). Fedőlapja jelenleg egy sima márványlap; az egykor rajta fekvő, az elhunyt pápát ábrázoló szobrot a dóm egyik oldalhajójának a falán helyezték el, valószínűleg a 17. században.
A szobor Kelement pápai ornátusban ábrázolja. Érdekesség, hogy egy olyan melldiszt visel, amely az ószövetségi áronita főpapi ruhadarabra, a Choshen Mishpat-ra vezethető vissza. Ezen a ruhadíszen tizenkét drágakő volt felerősítve, rajtuk Izrael 12 törzsének a neve. Törvénytevő melldísznek is nevezték. Fején pedig nem tiarát, hanem phrygiumot visel, keleti eredetű csúcsos süveget, amelyet csak később századokban váltott fel a pápai korona, majd a tiara. Feje alatt párna látható. Ez is igazolja, hogy eredetileg fekvő ábrázolásról van szó.
II.Kelemen pápa szarkofágja a püspöki szék mögött
Igazságosság
Erősség
Okosság
Az eklézsia és a zsinagóga szobra
A déli oldalhajó keleti vége táján, egy-egy oszlopán áll ma e két női alakot ábrázoló szobor. Eredeti helyük 1936-ig a Fejedelmi kapu két oldala volt. A külső térben ezeket ma már másolatok helyettesítik. Az Eklézsia női alakja az újszövetségi egyházat, a győzedelmes kereszténységet testesíti meg, fejét korona ékesíti, és bizakodóan tekint a jövőbe. A másik női alak a Zsinagóga allegóriája, ő az Ószövetség népét jelképezi. Kissé megtörten áll, szemei be vannak kötve, utalva arra, hogy Jézusban nem ismerte fel a Messiást; jobb kezében tört pálca, bal kezéből a tízparancsolatmózesi kőtáblájának összetört darabjai hullanak alá.
Eklézsia (kültéri málolat)
Zsinagóga (kültéri másolat)
A Bambergi lovas
Bambergi lovas
A bambergi lovasszobor a dóm legismertebb, leghíresebb műalkotása. Ez az első ismert középkori lovasszobor, s mint ilyen, Németország legrégibb lovasszobra, s ráadásul azok közé a rendkívül kisszámú lovasszobrok közé tartozik, amelyeket templom belső terében helyeztek el. Valószínűleg a 13. század első felében készült. Nemcsak az alkotója ismeretlen, de azzal kapcsolatban is eltérnek a feltételezések, hogy kit ábrázol. A legáltalánosabb és legelfogadottabb vélemény szerint a szobrász, illetve a szobor megrendelője Szent István magyar királynak kívánt emléket állítani.
Ezt a hársfából faragott, Veit Stoß által 1523-ban dedikált, de valójában befejezetlen szárnyas oltárt, amelyet karácsonyi vagy Mária-oltárnak is neveznek, eredetileg Nürnbergbe szánták. 1526 körül került Bambergbe, a város egy másik templomába, és csak 1937-ben hozták át a dómba.
A középső nagy kép Jézus születését ábrázolja a betlehemi istállóban, Máriával, az újszülöttet imádó pásztorokkal és angyalokkal. A bal oldali szárny felső képének jelenetei: Menekülés Egyiptomba, alul: a napkeleti bölcsek hódolata; a jobb oldali szárny felső képén: Mária születése, alul: Jézus bemutatása a templomban.
Jegyzetek
↑Lásd: Rónay György: Szent Gellért Pannóniában. In: Vigilia 48. évf. 8. szám (1983. aug.). p. 578.
↑Eckbert püspök II. Endre sógora volt (Gertrud királyné fivére)
↑„Lajos király azon a nézeten volt, hogy az akkor bizáncinak nevezett román építészeti stílus, valamint a gótikus építészet is a német építészeti fejlődés eredménye, s ezért különösen alkalmas arra, hogy támogassa a nemzeti önazonosságot. S szerinte ezért szükséges, hogy ezt a nemzeti műemléket, amelyet akkoriban a II. Henrikhez kötődő eredeti épületnek tartottak, az eredeti középkori állapotának megfelelően visszaalakítsák. Bár már az akkori szakértők is tudták, hogy a görög építészet is nagymértékben élt a színesre festés alkalmazásával, a többszínűség mégsem felelt meg az akkori idők esztétikai érzékének”. – A német Wikipédia vonatkozó szócikkéből
