1959-ben indult először Formula–1-es versenyen. Cooperével kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, s az utolsó futamot meg is nyerte. Ezzel egészen 2003-ig a legfiatalabb GP-győztesnek számított (nem számítva a világbajnokságba számító Indy 500 futamokat). A következő idényt is győzelemmel kezdte, utána azonban csak csapattársának, Jack Brabhamnek segített világbajnoki címének megvédésében. 1961-ben Brabham távozása után ő lett a csapat első számú pilótája. Futamot nyerni csak az 1962-es monacói nagydíjon tudott újra. 1964-ben megalapította saját csapatát. Az amerikai érdes modorú Teddy Mayerrel összefogva a türelmes és népszerű Bruce rendkívül sikeres, profi módon vezetett vállalkozást hozott létre, amely arról lett híres, hogy műszaki tökélyre törekedett. 1968-ban csapatához csábította barátját a világbajnoki címvédő Denny Hulme-ot. Amíg Hulme a Formula–1-ben remekelt, addig Bruce az amerikai Can-Am sorozatban játszott meghatározó szerepet. Időnként a Formula–1-ben is feltűnt, 1968-ban megnyerte a belga nagydíjat és a bajnokok versenyét.
Halála
1970. június 2-án az angliai Goodwoodban egy új Can-Am kategóriájú versenyautót próbált ki. Az egyik kanyarban kocsija kicsúszott és Bruce-t holtan emelték ki a roncsok alól.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Bruce McLaren című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.