Gerhard Berger 14 Formula–1-es szezont teljesített, a legjobb világbajnoki eredménye két harmadik helyezés. Ez idő alatt tíz nagydíjat nyert, 48-szor végzett dobogón, 12-szer indult az első rajtkockából, és 21 alkalommal futotta a verseny leggyorsabb körét, kettővel többször, mint a barátja, Ayrton Senna. A pályafutása során 210 versenyen indult, amivel a Formula–1 legtapasztaltabb versenyzői közé tartozik. Magáénak mondhatja azt a különlegességet, hogy ő érte el a Benetton csapat első futamgyőzelmét, majd a 11 évvel későbbi utolsót is.
Pályafutása
A Formula–1 előtt
Gerhard Berger egy szállítási vállalkozó fiaként született egy tiroli kisvárosban, Wörglben. Már korán érdeklődést mutatott a motorok és az autók iránt. Az iskola befejezése után, apja sürgetésére, beiratkozott egy kereskedelmi iskolába, de hamar abbahagyta a tanulást, hogy beálljon apja mellé autószerelő-tanulónak. Berger célja az autóversenyzés volt, de előtte részt kellett vennie a sorkatonai kiképzésen.
A Formula–1-ben
Az ATS, az Arrows és a Benetton csapatnál
Berger 1986-ban, Detroitban
Miután Berger számos versenyt nyert az Európai Formula–3 sorozatban, 1984-ben, idény közben leszerződtette az ATS csapat, és a hazája nagydíján debütálhatott. Már élete második versenyén, az olasz nagydíjon pontszerző helyen ért célba, de nem kapott pontot, mivel a csapata csak egy autót indított a sorozatban, és a szabályok értelmében csak az a versenyző volt jogosult pontszerzésre, aki elkezdte az évet. A következő szezont már végigversenyezte az Arrows istállónál. Az igazi áttörést az 1986-os év jelentette, amikor a kimagaslóan erős BMWturbómotorokkal és Pirelli abroncsokkal szerelt Benetton autójával a San Marinói Nagydíjon dobogóra állhatott, majd az első futamgyőzelmét is megszerezte a mexikói nagydíjon.
Az első ferraris korszak
Berger 1988-ban, Kanadában
1987-ben már a Ferrari csapat színeiben indulhatott, de a sorozatos technikai problémák megfosztották a jó szereplés lehetőségétől. Az autó az idény végére följavult, Portugáliában megszerezte az első pole-pozícióját, majd az évad utolsó két versenyét megnyerte. Így 1988-ra már a vb-cím esélyesei közé lépett, de ez volt az az év, amikor a Prost és Senna által vezetett McLarenek verhetetlenek voltak, 16 futamból 15-ön győztek. Egyedül Bergernek sikerült rajtuk kívül futamot nyerni, az olasz nagydíjon. A Michele Alboretóval aratott kettős győzelem némi gyógyírt jelentett az olasz csapatnak az Enzo Ferrari két héttel korábban bekövetkezett halála miatt érzett fájdalomra.
1989-ben a Willamstől átszerződő Nigel Mansell lett Berger csapattársa. Ám az autó ismét nem volt versenyképes, ráadásul Imolában, a hírhedt Tamburello-kanyarban komoly balesetet szenvedett, csak nagy szerencsével tudott élve kimenekülni kigyulladó járművéből. Nem szenvedett komoly sérüléseket, így hamar visszatért, és meg is nyerte a portugál nagydíjat. Ezenkívül azonban csak két második helyet tudott szerezni, ami mindössze a 7. helyre volt elég az összetettben.
A McLarennél
Berger McLarene 1991-ből
Senna és Prost viszonyának megromlása miatt utóbbi a Ferrarihoz szerződött, így Bergernek lehetősége nyílt az akkori mezőny legjobb csapatához, a McLarenhez igazolni. A bemutatkozása meglehetősen viharosra sikeredett, mivel a szezon első nagydíján jobb rajthelyre kvalifikálta magát, mint Senna. Ezután ritkán fordult elő, hogy Berger a brazil előtt végzett, 1990 és 1992 között csak háromszor nyert futamot. 1991-ben Senna engedte maga elé Japánban, a következő évben, Kanadában és Ausztráliában pedig az összes jelentős rivális kiesése kellett a győzelemhez.
1993-ban a Ferrari visszahívta Bergert, hogy segítsen helyreállítani a csapat régi fényét. Nagy szerepe volt Jean Todt csapatfőnök szerződtetésében, lerakva a későbbi sikerek alapjait. Az autó ismét messze volt a tökéletestől, a megszerzett egy dobogós hely és 12 pont csak a 8. helyre volt elég a pilóták között. Ez volt Berger legrosszabb év végi eredménye, amióta 1986-ban a Benettonhoz szerződött. 1994-ben súlyosan megviselte a barátja, Ayrton Senna és a honfitársa, Roland Ratzenberger halála, de a német nagydíjon győzni tudott, ami óriási eredmény volt a csapatnak, tekintve, hogy 1990 óta nem nyertek futamot. Az év végén Berger a 3. helyen zárt Schumacher és Hill mögött. Utoljára 1995-ben versenyzett a Ferrarinál, számos dobogós helyezést elérve. A kanadai nagydíjon a világbajnoki címért küzdő Hill megelőzésével bizonyságát adta, hogy még mindig remek versenyző.
Az utolsó évek a Benettonnál
Michael Schumacher érkezésével Berger nem látta biztosítottnak a kellő támogatást a Ferrarinál, így 1996-ban a Benettonhoz igazolt, ahol az első győzelmét szerezte. A csapat sajnos az árnyéka volt a korábbi önmagának, csak két dobogós helyre futotta az évben. 1997-ben, a német nagydíjon Berger megszerezte élete és a Benetton eddigi utolsó futamgyőzelmét, ami azért különösen értékes, mert betegsége és az édesapja halála miatt a három megelőző versenyt kihagyta. Az utolsó nagydíján, a Jerezben megrendezett európai nagydíjon épphogy lemaradt a dobogóról, csak pár másodperccel végezve a Schumacher és Villeneuve ominózus ütközése után élete első győzelmét arató Mika Häkkinen mögött. Az évad végén bejelentette a visszavonulását. A pletykák, miszerint 1998-ra visszatér a Ferrarihoz, hamisnak bizonyultak.
Visszavonulása után
A Formula–1 népszerű figurájaként 2000 és 2003 között gyakran volt látható a bokszutcában, mint a BMW versenyigazgatója, felügyelve a gyár 2000-es visszatérését a sportágba. 2004. április 25-én, tíz évvel Ayrton Senna halála után háromkörös bemutatót tartott Imolában egy JPS Lotus 97T-vel, azzal az autóval, amivel Senna versenyzett az 1985-ös évben.
2006 februárjában megvásárolta a Scuderia Toro Rosso 50%-os tulajdonrészét Dietrich Mateschitztől, aki ugyanekkora részt vásárolt a Berger apja által 1961-ben alapított közúti fuvarozó cégből, a Berger Logistikből.