Tizenhét évesen vett részt első versenyén. Az 1950-es évek végén több alkalommal is megnyerte a Tour de France elnevezésű autóversenyt Olivier Gendebien navigátoraként.
Következő versenyén, 1960-ban a belga futamon a tizenötödik helyről rajtolva lett pontszerző. Nyolc kör hátrányban ért célba a győztes Jack Brabham mögött és lett hatodik. Rajthoz állt a francia valamint a brit nagydíjon is, ám egyik futamot sem fejezte be.
Az ezt követő években a sorozat több európai versenyén szerepelt, majd az 1968-as szezont a Cooper versenyzőjeként versenyezte végig. Az idény hét futamán indult, Monacóban harmadik, Spa-ban hatodik lett. Öt pontjával végül a tizenhetedik helyen zárta az összetett értékelést.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Lucien Bianchi című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.