Valletta Malta sziget északkeleti partján, a Marsamxett öböl és a Nagy Kikötő közti Sceberras-félszigeten fekszik. A várost délnyugatra a félsziget másik részét elfoglaló Floriana határolja.
Vallettában mediterrán éghajlat jellemző. Az éves átlaghőmérséklet 20,5 °C, télen 10-15 °C, nyáron 25-30 °C között van. Az átlagos csapadékmennyiség 112,5 mm/hónap. A napsütéses órák száma átlagosan napi 8,16.
A Nagymesteri Palota épületeAz Auberge de Castille et Leon épülete, ma a miniszterelnök rezidenciája
A Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend1530-ban kapta meg Málta szigeteit, és a Nagy Kikötő melletti Castello a marét választotta székhelyéül. Azonban már az 1560-as években javasolták külföldi mérnökök, hogy a szemközti Sceberras-félszigetre, amelynek csak a csúcsát foglalta el a Sant'Elmo-erőd, erődítéseket kellene építeni, ugyanis a félsziget magasabban volt, mint Castello a mare, és a modern ágyúk már képesek voltak átlőni az öböl fölött.
1565-ben az törökök ostrom alá vették a Nagy Kikötő erődjeit (Sant'Elmo, Castello a mare, Senglea), és valóban, a Sceberrasról lőtték is a túlparti városokat. Ezért, amikor a Nagy ostrom véget ért, Jean Parisot de La Valette nagymester 1566. március 28-án megalapította a félszigeten az új várost, amelynek saját nevét, valamint a Città Umilissima nevet adta. Első építésze Francesco Laparelli olasz mérnök volt. A város elkészültét egyikük sem érte meg, De La Valette 1568-ban halt meg, Laparelli két évvel később. Az építkezést Ġlormu Cassar máltai építész folytatta, és végül 1571. március 18-án Pietro del Monte nagymester átköltöztette a lovagrend főhadiszállását az új városba.
A város modern megoldásokkal büszkélkedhetett, többek között föld alatti vízhálózata volt, bár friss vízért egészen 1618-ig Marsa vízfolyásaihoz kellett járniuk. 1573-ban megkezdődött a Szent János-társkatedrális építése, 1574-ben megnyitotta kapuit a Sacra Infermeria, Európa egyik legmodernebb kórháza. 1615-re Alof de Wignacourt nagymester 15 kilométeres vízvezetéket építtetett a Rabat-környéki forrásoktól, ezzel a város friss vízhez jutott. A 17. század első felétől a félsziget védtelen déli részén újabb erődítések épültek, amelyek tervezőjükről, Pietro Paolo Florianiról a Floriana nevet kapták. 1676-ban orvosi iskola nyílt a Sacra Infermeria keretén belül, 1732. január 9-én megnyitotta kapuit a szigetek első színháza, a Teatro Pubblico (a mai Manoel Színház elődje). 1761-ben megnyílt az első közkönyvtár, 1769-ben megalakult Málta egyeteme, 1786-ban pedig a Matematikai- és Tengerészeti Tudományok Iskolája.
A nagymesterek a város védelmére erődök sorozatát építették a két nagy öböl partjain: Floriana (1634–1721), a Ricasoli-erőd (Kalkara, 1670-től), Cospicua (1675-től), a Manoel-erőd (1726-tól) és a Tigné-erőd.
Valletta 1801-ben
1798. június 12-énFerdinand von Hompesch zu Bolheim nagymester átadta a szigeteket Napóleon tábornok francia seregének. A máltaiak felkelése miatt a Henri de Vaubois tábornok vezette franciák ide szorultak vissza, és éhezés és belső viszályok ellenére két évig tartották a várost az időközben portugál és brit segítséggel megerősített helyiekkel szemben. Végül 1800. szeptember 5-én feladták a várost. Málta brit koronagyarmat lett.
Bár Valletta maradt Málta székhelye, a jelentős fejlesztések a környék jobb adottságú városaiban zajlottak. Valletta így megőrizte lovagkori arculatát, a britek csupán néhány épületet emeltek, mint például a Királyi Operaházat. Az első jelentős fejlesztés a városban a vasút megépítése volt, amelynek végállomása a főkapu melletti árokban ma is látható. 1905-től villamosvonal kötötte össze a Három Várossal és Żebbuġ-dzsal. A fejlődés az első világháború alatti teljes foglalkoztatottságban érte el a csúcsát. A háború után rohamosan nőtt a munkanélküliség, a körülmények miatt 1919. június 7-én felkelés tört ki a városban, s a brit hadsereg közbelépése négy halálos áldozatot követelt. Nemzetgyűlés alakult, és sikerült kiharcolni az 1921-ben bevezetett új alkotmányt, amely a birodalmi ügyek kivételével teljes függetlenséget biztosított Máltának. A két világháború között megszűnt a villamos- és vonatközlekedés, helyette egyre nagyobb szerephez jutottak az autóbuszok.
A második világháború során a lakosság nagyon sokat szenvedett. Olaszország hadbalépésének másnapjától egészen a fegyverletételig bombázták a Nagy Kikötő környékét. Egy ejtőernyősökkel végrehajtott támadás tervét is elkészítették, de feltehetően reménytelennek itélték, ezért végül meg sem próbálták. 1941 májusától a tengeri utánpótlás is akadozott, ezért éhínség tört ki. 1942 telén és tavaszán volt a legszörnyűbb a pusztítás, a városból alig maradt épen valami. Augusztus 15-én végre megérkezett az utánpótlás a Nagy Kikötőbe, szeptember 29-én itt írták alá az olasz flotta megadását, és októberre a brit légierő uralta Málta légterét. Ettől kezdve a szövetségesek vezetői lakták be a várost és környékét, hogy előkészítsék a szicíliai partraszállást. 1945. január 30. és február 3. között Vallettában találkozott Franklin D. Roosevelt amerikai elnök és Winston Churchill brit miniszterelnök, hogy előkészítsék a Szovjetunióval folytatott tárgyalásokat.
1946-ban megalakult a Nemzetgyűlés, 1947-től az új kormány székhelye lett a város. A háborútól kezdve lakossága folyamatosan csökken. 1964-ben lett a független Málta fővárosa. 1980-ban az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. 1993 óta Málta 68 helyi tanácsának egyike. 1998-ban erődítései a Lovagi erődök Málta kikötőiben néven javasolt világörökségi helyszín részei is lettek.[2]2010-től nagyszabású építkezés kezdődött a florianai oldalon (City Gate Project), ahol a főkapu lebontásával új épületegyüttes, köztük a parlament és egy szabadtéri színház épül. Az egykori Porta San Giorgio (Szt. György-kapu) helyét 2011. május 15-én átadták a forgalomnak, a teljes építkezés befejezését 2013-ra tervezték.[3]
Vallettát héttagú helyi tanács irányítja. A jelenlegi, hetedik tanács 2013 márciusa óta van hivatalban, 4 nemzeti párti és 3 munkáspárti képviselőből áll.[4]
Szent Domonkos-plébániatemplom[6] (San Duminku, St. Dominic): az egész új város első plébániatemploma. Az eredeti, Ġlormu Cassar-féle templomot az 1693-as földrengés döntötte romba, az új templomot 1889-ben szentelték fel
Egyéb látnivalói
Auberge de Castille: ma a miniszterelnök palotája
Barakka kertek: szép kilátás nyílik innen a Nagy Kikötőre és a Három Városra
Liberty Bell (Alsó Barakka kertek)
Sant'Elmo-erőd: jelenleg felújítási munkák miatt zárva
Erődítések
Kultúra
Valletta színházaival és múzeumaival Málta talán legfontosabb kulturális központja. Ezen kívül Málta egészének támogatásával beadja a nevezését a 2018-as évre az Európa kulturális fővárosa címre.[7]
Band clubjai:
King’s Own Band Club[8] (1874): 1901-ig L-Istilla majd Prince of Wales Band Club néven működött. 1936. december 8-án ők adták elő elsőként nyilvánosan Málta nemzeti himnuszát
La Vallette Band Club
Múzeumok
Málta állami múzeumait a Heritage Malta[9] üzemelteti.
St John's Co-Cathedral Museum
Grandmaster's Palace Armoury Museum
Malta War Museum (Fort St. Elmo)
National Museums of Archaeology (Auberge de Provence)
Royal Opera House: 1942. áprilisában lebombázták, azóta rom. Jelenleg komoly tervek vannak a romok beépítésére, a városkapunál épülő parlamenttel közös komplexumként
Kosárlabda: Valletta Ballers: a másodosztály középmezőnyébe tartozik
Labdarúgás: Valletta Football Club[12] (1943): négy korábbi városi csapat egyesüléséből jött létre. Az élvonal egyik legsikeresebb csapata, 19-szeres bajnok. Az egyetlen csapat, amely ugyanabban az évben a labdarúgó-szövetség mind a hat trófeáját el tudta nyerni (2000/2001). Valletta St. Paul: egy korábbi csapat nevén alakult. Jelenleg a Division One tagja Valletta Stars: egy korábbi csapat nevén alakult. Jelenleg a Division One tagja Valletta Rovers: ifjúsági klub
Rögbi: Valletta Lions Rugby Football Club[13] (2007)
Röplabda: Valletta Volleyball Club: szinte egyeduralkodók a sportágban, 2010-ben a bajnokságot és a kupát is elhódították
Közlekedés
A városba autóval – néhány rész kivételével – már csak engedéllyel lehet behajtani, a szomszédos Floriana szélén található parkolókból azonban néhány perc alatt megközelíthető. A városkapu előtti St. James-árokban lévő buszpályaudvarra fut össze Málta autóbusz-vonalainak jelentős része. A máltai nemzetközi repülőtér 5 kilométerre található, a Valletta Waterfront (kikötői terminál) pedig sétálva is elérhető.
↑Malta Public Transport. publictransport.com.mt. [2015. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 26.)
Források
Local councils: Valletta (máltai és angol nyelven). Department for Local Government. [2010. május 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 24.)
Blouet, Brian. The story of Malta, 3. átdolgozott kiadás (angol nyelven), Malta: Progress Press (1981)