Az első világháborús magyar vereség és az 1920-as trianoni békediktátum után Székelyföld Románia része lett. Az 1940-es második bécsi döntéssel a mai értelemben vett Székelyföld visszakerült Magyarországhoz (Aranyosszék Románia része maradt), 1944-ben szovjet és román csapatok foglalták el, az 1947-es párizsi békeszerződéssel pedig Székelyföld újra román fennhatóság alá került.
Románia 1950-es régiósításánál néhány település, illetve a székelyföldi megyékhez tartozó falvak külterületei Neamț (Csíkszéktől)[6] és Bákó (Csík- és Háromszéktől)[7][8] megyékhez kerültek. Erdély történelmi-etnográfiai régiói közül – figyelmen kívül hagyva Aranyosszéket, mely nagyrészt elrománosodott – jelenleg csak itt vannak a magyar anyanyelvűek többségben (arányuk 71,4% volt 2002-ben,[2] 71,72% 2011-ben[9]).
Földrajz
A történelmi Székelyföld területe Orbán Balázs szerint 12 800 km²,[10] mai értelemben vett területe (Aranyosszék nélkül) 12 450 km².[10] Az SZNT autonómia statútumában szereplő terület, illetve az általa készíttetett térkép szerint – amely tartalmazza az 1950-es régiósításnál elcsatolt területeket, és hozzászámolja az 1968-ban Hargita megyéhez csatolt Maroshévíz területét is (amely csak időszakosan volt Székelyföld része[11]) – 12 000 km². Kiterjedése észak–déli irányban 150 kilométer, kelet-nyugati irányban 140 kilométer (Aranyosszékkel együtt 200 km).
A Keleti-Kárpátok középső és délkeleti vonulatait, ennek hegyközi medencéit, valamint az Erdélyi-medence, ezen belül a Mezőség peremterületeit foglalja magába. A történelmi Székelyföld távolabbra szakadt különálló része volt ezenkívül Aranyosszék is az Erdélyi-középhegység lábainál, az Aranyos folyó alsó szakaszánál.
Az éghajlat az alacsonyabban fekvő részeken mérsékelt kontinentális, a magasabban fekvő részeken függőleges övezetességű hegyvidéki éghajlat. A viszonylag nagy tengerszint feletti magasság miatt az éghajlat jóval hidegebb, mint Románia legnagyobb részén. Az évi középhőmérséklet általában 7,1 és 7,6 °C körül mozog,[12] ennél valamivel magasabb a Mezőségen (9 °C), illetve jóval alacsonyabb a magasabb hegyekben (helyenként 2 °C alatt). A leghidegebb hónap (január) középhőmérséklete ‒3 és ‒10 °C között van, a legmelegebbé (július) pedig 10–19 °C. Az eddig mért legmagasabb hőmérséklet 40 °C volt, melyet Szabédon regisztráltak 1952-ben, a legalacsonyabb mért hőmérséklet pedig ‒38,4 °C volt, melyet Csíkszeredában mértek 1985 januárjában,[15] és ez a mai napig a romániai országos hideg-rekord.[16] Télen gyakori a hőmérsékleti inverzió: a hideg levegő bennreked az alacsonyan fekvő területeken, ezért a völgyekben és medencékben hidegebb van, mint a hegycsúcsokon (a legalacsonyabb hőmérsékletet is 750 méteres magasságban mérték).[12] A napsütéses órák száma 1500-2000 évente. Az évi átlagos csapadékmennyiség 500–600 mm a Mezőségen és a hegyközi medencékben, a hegységekben meghaladhatja az 1200 mm-t is. A csapadék jelentős része hó formájában hull, a hóréteg vastagsága meghaladhatja az 1 métert is. A legmagasabb hegycsúcsokon a hó egészen júniusig megmarad.[13]
Dr Herbich Ferenc: Székelyföld földtani térképe (1878)Fenyőerdő a Hargitán
Növényföldrajzi szempontból Székelyföld a Carpaticum flóratartományba tartozik. A tengerszint feletti magasság szerint több növényzeti öv különíthető el. 500 m alatt a természetes növényzetet a gyertyános–tölgyes öv alkotja, itt előfordul még a cserfa, szil, hárs, kőris. 500 és 1000 m között, a dombságok magasabb és a hegységek alacsonyabb részein a bükkerdők öve húzódik. 1000 m-nél magasabban a tűlevelű erdők öve található (ez az erdőövezet legfelső szintje, túlnyomórészt lucfenyő alkotja), amely nagy kiterjedésű területeket borít. A hegyközi medencék körül (a hőmérsékleti inverzió miatt) és a hegyek északi lejtőin a fenyőerdők már 600 m magasan is megjelennek. A legmagasabb hegységekben (Hargita, Hagymás-hegység) megtalálható az alpesi övezet is, jellemző növényei: közönséges boróka, fekete áfonya, havasi törpefenyő. A nagy növényzeti övezeteken kívül vannak sajátos növényzetű területek is (ilyenek például a vízpartok közelében az ártéri berkek).[17][18] Székelyföld legféltettebb természeti vagyona az erdő, amit már sok éve a politikai körökkel összefonódott érdekszövetségek termelnek ki.[19]
A milkóviai püspökség levelei között, melyek 1096–1228 között íródtak, található egy oklevél, amely arról szól, hogy a székelyek már 1089-ben a jelenlegi Székelyföldön laktak.[23] Az oklevél datálása vitatott.[24]
A székelyek honfoglalás utáni első – nem vitatott – említése II. István uralkodásának idejére esik, és az Olsava folyó melletti, 1116. évi csatával kapcsolatos. II. Géza idején, 1146-ban a Lajta folyó menti csatában szintén székelyekből és besenyőkből álltak a magyar sereg előhadai.[25] Ezek a tudósítások valószínűleg csak a nyugati határszél őrizetét ellátó székelyekre vonatkoztak.
A magyar királyság határai nem állapodtak meg a Kárpátoknál, már az 1200-as évek elejétől elkezdődött a havasokon túli területek egységbe szerveződése. Legkésőbb ekkor alakult meg – mintegy Székelyföld folytatásaként[26] – a mai Bodza megye és Prahova megye részein: Săcuieni megye (más néven: Saac, Săcueni, Secuieni (azaz székely).[27] (A székelyek megtelepedése ezen a vidéken kapcsolatba hozható a teuton lovagok 1221–1225 közötti délkelet-erdélyi várépítéseivel, de ugyanúgy lehetséges, hogy a székelyek területe a 11. század elejétől vagy akár a honfoglalás előttről, nemcsak a mai Székelyföldet, hanem Saac-ot is magába foglalta.[28])
Az erdélyi székelyek első ismert hadjárata 1210-ben Bodon elfoglalásával kapcsolatos. A hadjáratot a Türje nembeli Joachim szebeni ispán vezette, a Szebenből indított hadban (Saxonibus, Olacis, Siculís et Bissenis) szászok, oláhok, székelyek és besenyők vettek részt. A hadjárat leírása IV. Béla egy 1250. évi oklevelében maradt fenn, amely II. András egy régebbi oklevelének az átiratát is tartalmazza. A 13. század elején a székelyeknek Dél-Erdélyben Sebes, Kézd, Orbó és Daróc vidékén voltak népes telepeik. Az itt élő székelyek tömeges Székelyföldre települését a dél-erdélyi szászok kiváltságainak rendezése (Andreanum) váltotta ki. II. András 1224-ben az erdélyi szász hospeseket egységesen a szebeni ispán hatalma alá helyezte:[29]
… hogy az összes nép Szászvárostól kezdve egészen Barótig … egy nép legyen, és egy bíró által ítéltessék …
Egyidejűleg pedig a terület elhagyására kötelezte mindazokat a népelemeket, amelyek vonakodtak a szebeni ispán joghatóságát elfogadni. Az Andreánumban körülhatárolt területen élő székelyek ekkor települtek át a Háromszéki-medencébe, és magukkal vitték a helyneveiket is.[29] Az aranyosszéki székelyek levelei szerint elődeik a 13. század közepe előtt már Kézd vidékén éltek. Karácsonyi János áttelepülésüket V. István – feketehalmi tartózkodása alatti szolgálataik fejében juttatott – adományával magyarázta.
A Székelyföldre (Erdélybe) költözöttek kivételével a szétszórtan elhelyezkedő székely népelemek a 14. század végére elvesztették népi és területi önállóságukat. Beolvadásuk a Magyar Királyság középkori társadalmába nem tekinthető egységesnek. A baranyaivátyi székelyek IV. Béla idejéig 100 fegyverest tartoztak kiállítani, de utóbb a király úgy rendelkezett, hogy fejenként, mint királyi serviensek vonuljanak hadba. A bihariSzékelyszáz centurionatus a Váradi regestrum szavaiból kivehetően a várnépek egy századának felelt meg, amely társadalmilag nem tartozott a szabadok közé.[30]
A középkori Székelyföld társadalma
A 9. században a honfoglaló magyarokhoz csatlakozott székelyek, hasonlóan a többi keleti néphez, vérségi kötelékeken alapuló nemzetségi szervezetben éltek. Zárt közösségük miatt társadalmi felépítésük archaikus jellegzetességei a középkor alatt mindvégig fennmaradtak, a székelyeknél még a 16. század elején is kimutatható a nemzetségek és az azokon belüli ágak továbbélése. Földjeiket közösen birtokolták, szokásjoguk alapja a személyes szabadság és a közös tulajdon volt, közösségüket az oklevelekben universitasnak nevezték.
A székelyek univerzitása hat nemzetségre, nemzetségeik pedig négy-négy ágra oszlottak. Nemzetségneveik magyar nevűek, közöttük pedig több magyar törzsnév – Jenő, Kürt – is előfordul.[30]
A 14. és 15. századi forrásokban viszont többször is a székelyek három neme tűnik fel – comes trium generum Siculorum, universos syculos trium generum – amit egyes kutatók (pl. Szádeczky is) a székelyek eredetibb három nemzetségére vonatkoztattak. Györffy György szerint viszont már a legkorábbi források világosan kimondják, hogy e három genus a székelyek három társadalmi rétege. Szerinte ezt támasztja alá a székely társadalmi szervezetet először leíró, 16. század eleji kódexbe másolt szövegrész is:[30]
A székelyeket három nembelinek (trium generum) mondják: a tehetősebbek (potiores) vagy primorok, a primipilusok köznyelven lófőnek vagy főlónak nevezettek (vulgo Loffew et Fewlo appellati), a közösségbe tartozók, egyszerűek és másoknak alávetettek (qui nomine Communitatis tenentur, simplices scilicet, et subditi aliorum).
A kódex további szövege szerint a székelyek három neme egyetemlegesen birtokolja az öröklött javakat, a primorok és primipilusok csak öröklött tisztség útján állnak a közösség felett, amely évenként szállt rájuk a hat nem szerint.[30]
Már Hóman Bálint is felfigyelt rá, hogy a primorok és primipilusok osztálya pontosan fedi a – későbbi – főnemesi és köznemesi osztályokat, de a társadalmi és vagyoni különbségek sokkal kevésbé szembeszökők, mint a nagyobb nemzetek gazdagabb társadalmában.
Györffy a hat nemet a három nemzetség tisztségviselő részeként azonosította, a székelyek társadalmát pedig – kívülről – szervezett társadalomnak tartja. Az ágak tiszti nemzetségek, a székely ágaknak a Székelyföld területi beosztásához nincs köze. A nemek és ágak eredete a 10. századi különböző honfoglaló törzsekből származó jobbágyréteggel (miles) azonosítja. Szerinte a székelység három genusa megfelel az István király törvényeiben foglalt szabadok három (comes – potior; miles – loffew; pauper - communitas) rétegének. A székely nemnek és ágnak tehát ugyanaz a társadalmi funkciója volt, mint a magyar nemesi, jobbágyi és udvarnoki genusoknak.[30]
Nem különbözött lényegesen a székelység közigazgatási szervezete sem a megyék – kezdetben nemzetségek – István király alatt kialakult szerkezetétől. A székelyek ugyanúgy ispán vezetése alatt állottak (Comes Siculorum), mint a megyék; hadnagy, később kapitány (maior exercitus) vezette a katonáskodásra kötelezetteket csatába, mint a vár jobbágyságát; bíró (judex regius, summus judex) ítélkezett a nép felett, mint a vármegyében. A két utóbbi tisztséget a lófők látták el, akik közül a székelyek évenként választottak tisztségviselőt. A lófők tették ki az ágakból kiállított századot (ágszáz-réteg), az ágak tehát a tisztségviselők ágai voltak.[30] – Szerepük hasonló lehetett a királyi várszervezet száznagyainak szerepéhez, akik a centurionatusoknak, a királyi szolgálónépek szervezési egységeinek az élén álltak.
A társadalom rétegeződését vagyoni tagolódása – hadizsákmányból származó és állat-vagyonbeli különbségek – is előmozdította. A 15. században a nemzetségi szervezet helyét az etnikai autonómiát bíró más népekre is jellemző, területi egység alapú székrendszer vette át. A hét székely szék egyeteme (Universitas Siculorum septem sedium Siculicalium) élén kezdetben továbbra is a székely ispán, a középkor végén (1462 után) pedig az erdélyi vajda állt. A népesség növekedésével a székek száma is nőtt vagy tagolódott (fiúszékek kialakulásával).
Az erdélyi székelyek, szászok és magyarok kiváltságos rétegei 1437 őszén a kápolnai unióban léptek szövetségre, ami egyben az erdélyi rendiség alapjait is megteremtette.
Kiváltságaikat a 16. századig tudták érintetlenül megőrizni. Az ekkor létrejövő Erdélyi Fejedelemség uralkodói egyre inkább próbálták megnyirbálni ezeket. Elsőként II. János magyar királlyal, a későbbi János Zsigmond fejedelemmel kerültek összetűzésbe, emiatt tört ki az 1562-es székely felkelés. A felkelés következményeként az uralkodó addig példátlan módon két várat (csúfnevükön Székelytámadt és Székelybánja) emelt Székelyföld területén, ezzel próbálván féken tartani a székelyeket. II. János magyar király az ellene lázadó székelyeket 1562 után jobbágysorba taszította.[31] Az erdélyi fejedelmek közül még a Báthoryak próbálkoztak az ősi jogok csorbításával. Ennek következménye volt, hogy Vitéz Mihályhavasalföldi román vajda 1599-es támadásakor a háromszéki, csíki, gyergyói, udvarhelyi székelység a román vajda mellé állt (Báthory András mellett állt az aranyos- és marosszéki székelység),[32] aki 1599. november 28-án kiadott kiváltságlevelében visszaadta minden kiváltságukat.[33] Vitéz Mihály legyőzése után végül Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem 1601. december 31-én Déván kiváltságlevelet állított ki, amelyben visszaadta a székelyek korábbi szabadságjogait,[34] melyet követően az erdélyi fejedelmek a szabadságjogokat nem próbálták megvonni.
Az Erdélyi Fejedelemség egyetlen székely fejedelme az udvarhelyi születésű Székely Mózes volt, aki 1603-ban Erdélyt felszabadította a Habsburg-uralom alól, de 1603. július 17-én az ErdélyMohácsának is nevezett, Brassó melletti csatában életét vesztette.[35] Halálát követően a székelyek nagy számban csatlakoztak Bocskai Istvánhoz, akinek sikerült Erdély függetlenségét visszaállítania.
1691-ben a Diploma Leopoldinum még elismerte a székelyek adómentességét, sőt ebben az oklevélben azt is leírják, hogy a székelyek a földkerekség legharciasabb népe, ugyanakkor hosszú távon szabályozta Erdély és benne a Székelyföld jogállását, népének mozgásterét.[36] Az utolsó erdélyi fejedelem, II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc 1711-es elbukásával a székelyek hamarosan megtapasztalhatták a Habsburgok elnyomó, magyarellenes politikáját. Az 1754–1769 közötti sorozatos adóreformok nyomán adómentességük ellenére önkényesen kivetett adókat kellett fizetniük.[37] Amikor Mária Terézia újraszervezte a határőrséget, az erőszakos sorozás a madéfalvi vérengzésbe torkollott (1764): a császári katonaság lemészárolt több száz székelyt, mert azok megtagadták a hadseregbe való bevonulást.[38] Ezek után többen átmenekültek a keleti határon Moldvába, vagy a Csíki-havasokban elbújva a románokéhoz hasonló viseletbe öltöztek, hogy ne kelljen több évre laktanyába vonulniuk, de magyar nyelvüket megtartották.[39] Ezek a jelenlegi gyimesi csángók. Amikor a Habsburgok megszerezték Bukovinát, akkor Hadik András huszárezredes összegyűjtötte a Moldvában szétszóródott székelyeket, és letelepítette őket Bukovina öt falujában. Így alakult ki a bukovinai székelység, melynek egy része a 19. század végén, 1883-ban költözött vissza a történelmi Magyarország területére,[40] maradékukat 1941-ben telepítették át a Délvidékre, majd onnan a Völgységbe, Tolna vármegyébe, a kitelepített svábok helyére.[41]
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc
Batthyány Lajos miniszterelnök 1848. május 19-én felhívást intézett a fegyveres székelységhez, hogy a szerbek és horvátok ellen Szegeden alakítandó magyar táborba jöjjenek. A miniszterelnök a csíkszentgyörgyiGál Sándort és Klapka Györgyöt indította bizalmas küldetéssel s nyomatott felhívásokkal a székelyek közé, mely felhívásokat a nép lelkesedéssel fogadott.[42] A székely nép lett Erdélyben az „egyetlen biztos védőgát, melyen a reakció áradata megtört”, s mely mindvégig híven kitartott a szabadság és az új alkotmány védelme mellett. A képviselőház 1848. szeptember 19-i ülésében határozatban kimondta, hogy „a székely katonaságot terhelő törvénytelen és sérelmes határőrrendszert megszünteti, s őket a haza más polgáraival ugyanazon katonai terhek alá tétetni rendeli”, ezzel jelezve, hogy a székelyektől nem csak áldozatot kívánják, hanem régi sérelmeiket is orvosolják.[42] Az 1848. október 16–18-án megtartott agyagfalvi Székely Nemzeti Gyűlésen mondta ki a mintegy 60 000 egybegyűlt, hogy kiállnak a magyar kormány és az Erdélyt Magyarországgal egyesítő törvény mellett. A békésen indult gyűlésen 17-én elterjedt a híre, miszerint a Partiumban román népfelkelők magyarokra támadtak, és ez arra sarkallta a jelenlévőket, hogy hadba szálljanak.[43] Az agyagfalvi gyűlés jelentette tehát a székely népfelkelés kezdetét, székelység csatlakozását az 1848–49-es szabadságharchoz.
Az 1848. év végén nagyot fordult Erdély, egyben Székelyföld sorsa, miután Bem tábornok, a híres lengyel szabadsághős lett az erdélyi csapatok fővezére. Miután kiverte az ellenséget, melyet a hírhedt Karl Urban ezredes vezetett, Bukovinába. Bem apó – ahogy a székelyek nevezték – hadműveleteiben főként Székelyföldre támaszkodott. Ennek harcias, hazaszerető, önfeláldozó népe volt az ő legfőbb erőforrása.[44] A harcokban tanúsított székely vitézséget a szabadságharc költője, Petőfi Sándor, örökítette meg:
Nem mondom én: előre székelyek!
Előre mentek úgy a hős fiúk, Ottan kíván harcolni mindegyik, Hol a csata legrémesebben zúg. Csak nem fajult el még a székely vér, Minden kis cseppje drága gyöngyöt ér Úgy mennek a halál elébe ők, Amint más ember a mennyegzőre mén; Virágokat tűznek kalapjaik Mellé s dalolnak a harc mezején. Csak nem fajult el még a székely vér,
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik utolsó székelyföldi színhelye Nyerges-tető volt, ahol 1849. augusztus 1-jénGál Sándor tábornok Tuzson János alezredes vezetése alatt 200 honvédjére bízta a csatát. A székelyek élethalálharcot vívtak Eduard Clam-Gallas osztrák tábornok vezette osztrák és orosz csapatokból álló ellenséges hadsereg ellen, de a kis számú székely hadsereg – önfeláldozó küzdelmük ellenére – vereséget szenvedett az ellenségtől egy kászoni származású ember árulásának következtében.[46]Kányádi Sándor így írt erről:
Végül csellel, árulással
délre körülvették őket, meg nem adta magát székely, mint a szálfák, kettétörtek. Elámult az ellenség is ekkora bátorság láttán, zászlót hajtva temette el
A szabadságharcot követő elnyomatást nehezen tűrte a székely nemzet. Kossuth Lajos állítólagos megbízottai 1851-ben a Székelyföldön titkos összeesküvést szerveztek, melynek célja volt Makk József 1848/49-es tüzérezredes és Gál Sándor székely honvédezredes vezérlete alatt fölkelést indítani s lerázni a zsarnokságot. Az összeesküvés nem maradt titokban, egy bukaresti keltezésű feljelentés következtében felfedezték, részeseit elfogták, osztrák császári haditörvényszék elé állították. 1853. október 11-én Török János, Horváth Károly és Gálffy Mihály felségárulás címén kötél általi halálra ítélték, és 1854. március 10-én Marosvásárhelyen kivégezték őket.[47] Nekik állíttatták a Székely vértanúk emlékművét, melyet Aradi Zsigmond szobrász készített, és 1875. június 27-én leleplezték le.
A közigazgatási átszervezéstől az első világháborúig
A hagyományos felosztás az 1867-es kiegyezést követő közigazgatási átszervezéssel szűnt meg, mivel a feudalizmus megszűntével a székelyek korábbi kiváltságai is értelmüket vesztették. A magyar országgyűlés 1876-ban szüntette meg a székelyek sajátos önrendelkezési jogait és jogi intézményeit, az addigi autonómiájukat teljesen felszámolta, a modernizáció és a reformok jegyében. Ekkor a területet a következő vármegyékre osztották: Csík vármegye, Háromszék vármegye, Udvarhely vármegye, és részben Maros-Torda vármegye.[48]
A századfordulón tervezetek születtek Erdély hiteléletének javítására, a szövetkezeti mozgalom kiterebélyesítésére, lépések történtek szociális-nemzeti szempontú telepítéspolitika bevezetésére. A legjelentősebb lépés a társadalmi élet és a kormányzat képviselőinek részvételével tartott 1902. évi tusnádi Székely Kongresszus volt, mely valójában komplex programot adott a Székelyföld fejlesztésére.[49]
Az első világháború kitörésekor még úgy nézett ki, Székelyföldet elkerülik a komolyabb összetűzések, de ez a helyzet 1916-ra megváltozott. A központi hatalmakhoz húzó romániai politikusok kisebbségben maradtak, és augusztus 27-én este 9 órakor, Bécsben átadták a Román Királyság hadüzenetét a monarchiának, az I. Károly örökébe lépett Ferdinánd király csapatai pedig az éj folyamán átkeltek a Kárpátok valójában őrizetlen hágóin. A hatóságok az első napon hozzákezdtek a veszélyeztetett zóna kiürítéséhez, felszólították a lakosságot a Maroson túli területek elhagyására – ami elsősorban a magyar és szász városi népességet és a Székelyföldet érintette –, a román csapatok augusztus 30-án bevonultak a kiürített Brassóba, majd a Székelyföld nagy részét is megszállták. A román csapatokat csak októberre sikerült teljesen kiszorítani Erdélyből.[50]
A két világháború között
A történelmi Székelyföld a mai Románia területén
Az őszirózsás forradalom után, a belgrádi fegyverszünet alapján a román hadsereg a Maros vonaláig kezdett előrenyomulni. Ekkor született meg az önálló Székely Köztársaság terve a wilsoni elvekre hivatkozva.[51][52] A Wilson-elv szerint – az első Székely Nemzeti Tanács támogatásával – Székelyföld önálló kis állammá vált volna úgy, hogy néhány vonatkozásban mégis Magyarországhoz tartozzon.[51] Haderejét a nagyrészt reguláris katonaságból épp átszerveződő Székely Hadosztály adta volna. A marosvásárhelyi székely nagygyűlés felkarolta a gondolatot, de a kolozsvári Magyar Nemzeti Tanács és a budapesti kormány megbízottja ellenezték, mert szerintük túl korai és időszerűtlen volt az ötlet.[53] A Székely Hadosztály megkísérelte Magyarországot is megvédeni a megszálló román csapatok ellen, azonban a gyenge felszerelés és a magyar kormány közömbössége miatt eredménytelenül,[54] mivel a Károlyi Mihály-kormány a pacifista eszméktől vezérelve feloszlatta a magyar hadsereget.[55] A Tanácsköztársaság idején megpróbálták helyrehozni a hibát, Felállították a Vörös Hadsereget és megtámadták a románokat (1919-es magyar–román háború), az offenzíva azonban csúfosan összeomlott, a román hadsereg pedig megszállta egész Magyarországot. A Székely Köztársaság terve végül ki sem bontakozhatott.[56]
A trianoni békeszerződés aláírása után az erőszakosan románosító nemzetpolitika hatására sorra jelentek meg a „Csak románul beszéljenek!” feliratok a közintézmények és hivatalok falán. A kisebbségek anyanyelvének használatát tiltó sorozatos akciókat tetőzte az 1936. március 27-től életbe lépett új közigazgatási törvény, amely már egyenesen szigorú és megtorló intézkedések egész sorát írta elő az anyanyelv használatáért. 1938-ban ugyan megszületett a Kisebbségi Statútum, de kevés jelentőséggel bírt. Némi elenyésző változás az anyanyelvhasználat terén 1938 után volt észlelhető, de ezt a sürgető intézkedést is csupán külpolitikai érdekek hatására hozták meg.[57]
Az 1948. január 25-én tartott népszámlálás adatai szerint a négy székely megyének (Maros, Udvarhely, Csík és Háromszék) összesen 740 381 lakosa volt. Udvarhelyen 97,3%, Háromszéken 87,7%, Csíkban pedig 86,9%-os volt a magyar anyanyelvűek aránya. A Mezőség felé terjedő, közel 330 ezres összlakosságú Maros megyében a magyarok csekély többségben voltak (50,8%).[61][62]
Az 1950. szeptember 6-án életbe lépett 1950/5. számú törvény, amely megszüntette a két világháború között francia mintára kialakított közigazgatási rendszert (falu–község/város–járás–megye), és bevezette a szovjet mintára szervezett területi felosztást (község/város/municípium–rajon–tartomány). A reformot előkészítő szakértői anyagot a román kommunista vezetés részére Moszkvában készítették elő, és a Szovjetunióból már románra fordítva küldték Bukarestbe.[63][64] A közigazgatási reform Erdély területén ugyanis 11 tartomány jött létre, ebből kilenc román többségű volt. A négy „székely megyét” két tartományra osztották: Sztálin tartomány Brassó székhellyel (a város nevét 1950-ben Sztálinvárosra változtatták) és Maros tartomány Marosvásárhely központtal. Csík megyét például úgy osztották ketté, hogy Gyergyó vidéke Maros tartományhoz, míg Csík és Udvarhely Sztálin tartományhoz került. A régi Maros megyéhez ugyanakkor a román Balázsfalvát és a vegyes, de román többségű Dicsőszentmártont csatolták.[65]
Az 1956-os forradalom hatására Erdélyben is szervezkedések kezdődtek, amelyet a Securitate hamar felszámolt, majd rengeteg magyar személyt elítéltek, sokan közülük a börtönben haltak meg, másokat szökés közben lőttek agyon,[68]1958. szeptember 1-jén pedig tíz személyt kivégeztek, közülük kilencen magyarok voltak, nagyobbrészt székelyek.[69]
1960-ban e tartomány területét megkurtították (Háromszéket elcsatolták), ekkor jött létre a Maros-Magyar Autonóm Tartomány. Az átszervezéssel a magyarok száma 473 000-re (61,1%) csökkent, a románok száma 147 000-ről 266 000-re nőtt az adminisztratív intézkedések nyomán.[70]
Az 1968-ban megejtett újabb közigazgatási átszervezés után megközelítőleg Hargita megye, Kovászna megye és Maros megye egy része alkotja a Székelyföldet. A „hivatalos”-nak mondott román népszámlálás adatai szerint 1977-ben Hargita megye lakosságának 85 százaléka volt magyar, míg Kovászna megyében 78,4 százalék. Maros megye székely székeit, a történeti Marosszéket és Nyárád mentét több román többségű régióval bővítették ki, így a székelység számaránya 44,3 százalékra esett vissza.[71]
Az ún. szocialista iparosítás és a termelőerők észszerű elosztása ürügyén megváltoztatták az erdélyi városok etnikai arányait, beleértve a székelyföldi városokat is, mindezt a román nemzetstratégia jegyében. Ezzel párhuzamosan különösen az 1980-as években erősödött fel a pályakezdő erdélyi – és köztük a székelyföldi – magyar értelmiség Regátba való telepítése.[72]Moldvából 800 ezer románt telepítettek Erdélybe, de Havaselvéről is sokan érkeztek. A tervszerű betelepítés Székelyföld városait sem kímélte, melynek első áldozata Marosvásárhely lett. Az erdélyi városokban az 1910-es népszámlálás adatai szerint a románok számaránya csak 19 százalék volt, ez néhány évtized alatt megváltozott. Székelyföld románosítása a megyeközpontok betelepítésével kezdődött, de a tömbmagyar térség etnikai fellazítására már nem került sor. A fejetlen gazdaságpolitika miatt eladósodott ország az 1980-as években rákényszerült a külföldi kölcsönök megadására, ezáltal a lelassult iparosítással párhuzamosan csökkent Székelyföld betelepítésének üteme is, ezt a román vezetés az iskolák elrománosításával próbálták „kiegyensúlyozni”. A székely megyeközpontokat a nyolcvanas években zárt városokká nyilvánították, ahová csak államalkotó románság telepedhetett.
Tiltakozó nagygyűlés a falurombolás ellen
1988-ban dolgozták ki a falurombolási tervet, melynek a 180 házból álló székely település, Bözödújfalu esett áldozatul, amelyet ugyanabban az évben vízzel árasztottak el.[71]
A rendszerváltás után
A román rendőrség és hadsereg jobbára tétlen szemlélő volt, majd kizárólag magyarokat tartóztattak le
1990 márciusában komoly etnikai zavargások voltak Marosvásárhelyen a románok és a magyarok között. A „fekete márciusnak” öt halottja (három magyar és két román) és körülbelül 300 sérültje volt, köztük Sütő András író. A román hadsereg csak harmadnap avatkozott be érdemben és fékezte meg az összecsapásokat, elkerülve így egy esetleges polgárháborút. Később több mint negyven embert ítéltek el, köztük csak két román volt, a többiek magyarok és magyar cigányok voltak.[73]
A rendszerváltás óta az ortodox és görögkatolikus román egyházi intézmények és az állami szervezetek (hadsereg, csendőrség, rendőrség) szervezése útján folytatódott, folytatódik a románosítás.[72] Az RMDSZ 1993-tól 1995-ig még ha bizonyos fontos kérdésekben nem is ért el előrelépést, de egy autonomista, magyar érdekek mentén megfogalmazódó politikát követett, de 1995–1996-ban ennek vége szakadt,[74] annak ellenére, hogy önmeghatározása szerint:
a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a romániai magyarság önrendelkezési jogának elvi alapján áll, mindazzal együtt ami ebből következik.[74]
Szőcs Géza, az RMDSZ első három évének egyik meghatározó politikusa szerint a szervezet addigi alapvető belülről vezéreltségét, kívülről való irányítottság váltotta fel. Amíg Domokos Géza volt az RMDSZ elnöke, az erdélyi és egyben a székelyföldi magyar politika homogén vonásokat mutatott fel. Ilyen a Bukarest-centrikusság, a konfliktuskerülés, a román politika legitimálása a Nyugat irányában, ami ellen az autonóm magyar erőket képviselő Szőcs Géza és a mögötte felsorakozók folyamatos harcot vívtak, míg a 1992. október 25-én a kolozsvári nyilatkozat elfogadásával elvi síkon kiütéses győzelmet nem arattak.[74]
Az RMDSZ kormányzati szerepvállalása 1996-tól az autonómiatörekvések ügyét negatív irányban befolyásolta:
ugyanis elvileg összeegyeztethetetlen egy önkormányzásra törekvő közösség közképviseletének országos kormányban, kormányzásban való részvétele akkor, amikor a saját önkormányzását nem tudja gyakorolni (…) a kormányprogramban nem szerepel az autonómiatörekvések elemzése és az erre vonatkozó törvényes keretek létrehozása.
– „Zsákutcában az autonómiánk!” – Botos László interjúja dr. Csapó József szenátorral, Európai Idő, 1997. szeptember 20.[75]
Autonómiaügyben a 2000-es évekig nem történt komolyabb előrelépés a román és az RMDSZ-politikában, annak ellenére, hogy erre megvolt az igény. 2003-ban megalakult a politikai pártok fölött álló, közképviseleti elven szerveződő EMNT,[76]Tőkés László, és SZNT[77]Csapó I. József vezetésével, hogy Székelyföld autonómiáját a jog és a demokrácia eszközével vívja ki, alkalmazva a nemzetközi jog kínálta lehetőségeket.[78] Utóbbi az autonómia eléréséért több megmozdulást is szervezett, mint a székely szabadság napja (2013. március 10.)[79] vagy a Székelyek Nagy Menetelése (2013. október 27.),[80] illetve további tömegmegmozdulásokat szervez a cél érdekében.[81] 2004-ben több település is kiírta a népszavazást az autonómiáról, de ezeket a határozatokat a kormánymegbízottak (prefektusok) megtámadták[82] és elérték érvénytelenítésüket,[83] így végül az SZNT 2006-ban nemhivatalos népszavazást tartott: 254 település 395 008 szavazatra jogosult polgárának nyílt lehetősége szavazni Székelyföld autonómiájáról, az igenek részaránya 99,31% volt.[84] A 2009-ben 25 település által kiírt autonómia népszavazás is a 2004-es sorsára jutott.[85] Ugyanakkor az RMDSZ középvezetők, megyei, illetve települési önkormányzati vezetők a 2010-es években már az autonómia szükségessége mellett foglaltak állást,[86][87][88] illetve a küszöbön álló romániai közigazgatási reform tervét kihasználva népszavazás kiírását kezdeményezték Székelyföld mint fejlesztési régió (ebben az esetben Hargita, Kovászna és a teljes Maros megyéről volt szó),[89][90][91] illetve mint közigazgatási régió létrehozásáért,[92] de eddig a román hatalom minden kezdeményezést megtámadott a kihelyezett kormánymegbízottjai révén.[93][94][95][96]
Székelyföld (Aranyosszék nélkül) a jelenlegi megyehatárokkal (2014)
Bákó
0
0
1
Brassó
0
0
3
Hargita
9
4
58
Kovászna
4
2
37
Neamț
0
0
3
Maros
5
1
32
Székek szerint:
Szék
Város
Ebből municípium
Község (központ)
Az SZNT által javasolt székek
Bardóc-Miklósvár
1
0
8
Csík
3
1
23
Gyergyó
3
2
16
Kézdi
1
1
11
Maros
5
1
32
Orbai
1
0
6
Sepsi
1
1
15
Udvarhely
3
1
23
Történelmi székek
Székelyföld az 1770-es években
A székelyek közigazgatási területeit félezer éven át (1400–1876) székeknek nevezték (sedes), és ezek ugyanazt a szerepet töltötték be, mint a vármegyék. Megkülönböztették az eredetileg alakult fő- vagy anyaszékeket és a később ezek keretében alakult fiúszékeket (sedes filialis). Az első oklevelek általában csak földnek (terra) vagy területnek (districtus), vagy egyházi felosztás szerint esperességnek (dioecesis) nevezik a későbbi székeket.[97][98]
A területi szervezkedés a pásztoréletről a földművelésre való áttérés korára, azaz a 13. század elejére tehető. A területi nevek meghatározása ingatag, és több mint egy évszázad alatt alakult ki. Ahogy a szomszédos szászoknál is váltakozott a meghatározás: használták a terra, districtus, comitatus szavakat, de a 14. század folyamán általánossá vált náluk a szék (sedes) elnevezés, mely mintául szolgált a székelyeknek, akik szintén a szék-rendszert vették át. Ez a 14. század végén kezdődött, s lassanként általánossá vált.[99]
A legfőbb, központi, úgynevezett anyaszék Udvarhely volt, amely eredetileg Telegd néven szerepelt 1235-ben mint esperesség, majd mint terület. Telegdszékként V. István király egyik oklevelében említik,[100]Udvarhelyszék néven 1448-ban fordul elő először.[98] A széknek két fiúszéke volt, a délnyugati részen Bardócszék, nyugati részén Keresztúrszék.[101]
A második főszék Marosszék (sedes Maros), amely a 15. század elején (1408–1410) szerepel először oklevelekben. Azonban székhelye, Székelyvásárhely (később Marosvásárhely) előfordul már 1344-ben.[102]
1562-ben egyesült Háromszék néven három szék. Ezekből Sepsi (Sebus) már 1224-ben előfordult mint terület (terra Sicolorum terre Sebus)II. András király ama kiváltságlevelében, melyben a szászoknak önkormányzatot adott.[103] A Sepsiszék nyugat felé nyúló része fiúszékké alakult Miklósvárszék néven.[101] Társszéke, Kézdi szintén már az Árpád-korban szerepel, s hogy népes lehetett, mutatja az, hogy V. István király onnan telepítette be az újonnan alakított Aranyosszéket,[104] amely 1291–93-ban már 29 helységet számlált. Kézdiszék néven 1427-ben említik először. A két szék között terült el Orbaiszék, amelyet oklevélben először csak 1419-ben említettek.[98]
Háromszék felett északra nyúlt el hosszan a határszélen, a Kárpátok és a Hargita hegylánca között, az Olt folyó völgyében Csíkszék, melyet 1324-ben említenek először oklevélben. Széknek először 1419-ben említik. Később társult hozzá két fiúszék: északon Gyergyószék és délkeleten Kászonszék, de ugyanakkor Csíkszék Al- és Felcsíkra tagolódott.[98][101]
Az összes székely székek száma tehát hét fő- és öt fiúszék. Ha a székelyek összességéről volt szó, mindig csak hét székről van írásos emlékezés. Oklevelekben „a hét szék székelyei” gyűjtőnév alatt szerepelnek, vagy mint „három nembeli székelyek” (trium generum Siculi), vagy összefoglalva „a hét szék három nembeli székhelyei” (universitas trium generum Siculorum septem sedium).[98]
Az autonóm régió területe a jelenlegi Kovászna és Hargita megyék területét, valamint a Maros megyéhez tartozó történelmi Marosszék területét foglalná magába. A Statútum 1. sz. melléklete tartalmazza Székelyföld autonóm terület határait és településeit. A székek hagyományos közigazgatási területek az alábbiak szerint:
„a) Kézdiszék, amelynek területe a hozzá tartozó településeket foglalja magába; székhelye Kézdivásárhely;b) Orbaiszék, amelynek területe a hozzá tartozó településeket foglalja magába; székhelye Kovászna;c) Sepsiszék, amelynek területe a hozzá tartozó településeket foglalja magába; székhelye Sepsiszentgyörgy;d) Csíkszék, amelynek területe a hozzá tartozó településeket foglalja magába; székhelye Csíkszereda;e) Udvarhelyszék, amelynek területe a hozzá tartozó településeket foglalja magába; székhelye Székelyudvarhely;f) Gyergyószék, amelynek területe a hozzá tartozó településeket foglalja magába; székhelye Gyergyószentmiklós;g) Marosszék, amelynek területe a hozzá tartozó településeket foglalja magába; székhelye Marosvásárhely;h) Miklósvár- és Bardocszék, amelynek területe a hozzá tartozó településeket foglalja magába; székhelye Barót.”[105]
Ezen a közigazgatási felosztás szerint a történelmi Aranyosszék nem tartozna a mai értelemben vett Székelyföldhöz, ellenben olyan településeket foglalna magába, amelyek közigazgatásilag nem tartoztak korábban a történelmi Székelyföldhöz, de többségben magyarok lakják. Ilyenek a történelmi Felső-Fehér vármegyepeselneki járásának települései: Alsórákos, Apáca, Egrestő, Előpatak, Felsőrákos, Hídvég, Petek, Mikóújfalu, Peselnek, Sepsibükszád, Szárazpatak, Torja és Ürmös; jelenleg Maros megyéhez tartozó települések, mint Balavásár, Beresztelke, Gernyeszeg, Marossárpatak, Nagykend, Sáromberke és Szentdemeter. Ugyanakkor a statútum melléklete tartalmaz olyan jelenleg Hargita megyéhez tartozó települést is, amely nem volt folyamatosan a történelmi Székelyföld része és ahol a magyarok kisebbségben vannak (Maroshévíz),[11] de nem tesz említést az 1950-es régiósításkor Neamț megyéhez csatolt településekről (például Gyergyóbékás község és az abból kivált falvak), illetve a Bákó megyéhez csatolt Gyimes és Gyimesbükk településekről,[4] utóbbiaknak számottevő csángó-magyar lakossága van.[106] A statútumban foglaltakkal ellentétben a 2009 nyarán kiadott Székelyföld térkép[107] mindezeket a településeket magába foglalja, és ezzel a térképpel kezdeményezték ugyanaz év őszén a svájci székhelyű Nemzetközi Szabványügyi Szervezetnél(International Organization for Standardization; ISO) Székelyföld ISO 3166-2 földrajzi régiókódjának megigénylését, a 2009. szeptember 5-i székelyudvarhelyi Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen hozott határozat alapján.[108]
Székelyföld fő politikai erőit az erdélyi magyar pártok adják, azaz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A 2012-es választások szerint Székelyföldön az RMDSZ-nek van a legnagyobb támogatottsága, követi őt az EMNP, amelynek kevéssel nagyobb támogatottsága volt, mint az MPP-nek.[111][112][113][114][115] A 2012-es helyhatósági választásokon mindegyik nagyobb román párt szerzett néhány mandátumot a megyei tanácsokban, illetve a városi önkormányzatokban.[113][116]
A három magyar pártból jelenleg csak egynek van Székelyföldön a székhelye: az MPP-nek Székelyudvarhelyen.[117] Régebb az RMDSZ-nek is a székelyföldi Marosvásárhelyen volt a központi székhelye,[118] de Kolozsvárra költöztette.[119]
A Székely Nemzeti Tanács bár nem párt, hanem közképviseleti szervezet, céljai és az azok eléréséért folytatott politikája fontos Székelyföld szempontjából. Minden székely település képviseletének szavatolásáért az 1500 magyar nemzetiségű lakosnál kisebb település a széki székely tanácsba egy küldöttet jelölhet. Az 1500 magyar nemzetiségű lakosnál nagyobb települések, minden újabb 3000 magyar nemzetiségű lakos után egy-egy küldöttet jelölhetnek.[120] Az SZNT ugyanakkor nyitott minden párt felé, amelyik támogatja Székelyföld autonómiáját és cselekvően részt vesz annak elérésében.
2006. március 15.: Székely Nagygyűlés Székelyudvarhelyen. A tömeggyűlésen 20 000 ember követeli Székelyföld autonómiáját. A résztvevők közfelkiáltással egy kiáltványt fogadnak el, amely lényegében egy közösségi akaratnyilvánítás az autonómia mellett.[78]
2006. október 7.: a SZNT nemhivatalos népszavazást tart. 254 település 395 008 szavazatra jogosult polgárának nyílt lehetősége szavazni Székelyföld autonómiájáról. 209 304 állampolgár ment el szavazni, ebből 207 864 mondott igent az autonómiára, a nem szavazatok száma 1108 volt, érvénytelen 300. Százalékban kifejezve tehát, az igenek részaránya 99,31%, az elutasító szavazatoké 0,52%, az érvényteleneké pedig 0,14%.[78]
Néhány székelyföldi településen kitűzték a székely zászlót. A Hargita megyeiprefektusátiratban figyelmeztette az MPP-s polgármesterrel rendelkező Gyergyószentmiklósipolgármesteri hivatalt e zászló levételére,[121] ennek ellenére egyre több székelyföldi önkormányzat épületére került ki a székely zászló, majd a további prefektusi feljelentések hatására[122][123][124] – melyet a székely közösségi jelkép elnyomásaként lehetett értelmezni, mivel Romániában jogi akadálya a zászlók kitűzésének jelenleg sincs[125][126] – 2013 elejétől kezdve a magyarországi,[127][128] majd felvidéki[129][130][131] és délvidéki[132] települések önkormányzatai, illetve a magyar parlament[133][134] is kitűzték a székely zászlót kifejezve ezzel is a „jelkép-harc”-ban való szolidaritásukat.[135][136]
Több székelyföldi település önkormányzata népszavazási írt ki 2009. március 15-ére. A referendumon arról kérdeznék meg a polgárokat, hogy akarják-e, hogy a jelenlegi megyehatárok úgy módosuljanak, hogy az illető települések a létrehozandó Székelyföld autonóm közigazgatási egységhez tartozzanak.[137] A népszavazásokat nem tartották meg a kijelölt dátumon, ugyanis a prefektusok mindegyiket megtámadták a bíróságon, ahol ezeket alkotmányellenesnek minősítették.[138]
2009. szeptember 4.: önkormányzati nagygyűlést tartottak Csíkszeredában, majd rá egy napra Székelyudvarhelyen, előbbit az RMDSZ, utóbbit az SZNT szervezésében. Székelyudvarhelyen elfogadták Székelyföld Autonómia Statútumát, amelyet a Székelyföldi önkormányzatok is elfogadnak. Ekkor fogadták el Székelyföld hivatalos jelképeinek az SZNT által már használatba hozott zászlót, címert, illetve a Székely Himnusz is hivatalos himnusza lett Székelyföldnek.[108][142] Ugyanekkor mutatták be Székelyföld jelenlegi térképét, amelyen a leendő autonóm terület közigazgatásilag 8 székre van felosztva (Maros, Udvarhely, Sepsi, Orbai, Bardoc-Miklósvár, Csík, Gyergyó, Kézdi). Ezen a területen zajlott a véleménynyilvánító népszavazás is.[143][144][145]
2013. március 10.: A székely vértanúk emléknapját, amikor a marosvásárhelyi Postaréten megemlékezést szoktak tartani az ott kivégzett székely vértanúkról (Bágyi Török JánosGálffy Mihály és Horváth Károly), akik a Makk-féle összeesküvés részeseiként kívánták az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját újra fellobbantani, az SZNT székely szabadság napjának[146] nyilvánítására hívta fel a székelyeket[147] és ezzel a megemlékezés egyben demonstráció lett Székelyföld autonómiájáért, melyen körülbelül 30 000 ember vett részt. A postaréti megemlékezés keretében beszédet mondott Tőkés László, Mark Gafarott Monjo, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt képviselője, aki a katalánok szolidaritásáról biztosította a tömeget. Ugyanakkor Dél-Tirol kormányzója, Luis Durnwalder és a Baszk Nemzeti Párt elnöke, Andoni Ortuzar levélben köszöntötte az egybegyűlteket és népeik szolidaritását fejezték ki a székelyekkel. A Magyar Közösség Pártjának elnöke, Berényi József és Szlovéniabukaresti nagykövete, Jadranka Sturm-Kocjan is levélben biztosította az egybegyűlteket támogatásukról, utóbbi arról is, hogy tiszteletben tartják az uniónak a kisebbségek védelmére vonatkozó törvényeit.[79][148][149] A megemlékezés után a demonstrálók a Maros megyei prefektúra épületéhez vonultak, ahol Románia kormányához címzett beadvány adtak át a prefektusnak, jelezve autonómiaigényüket:
a marosvásárhelyi Postaréten, a Székely Nemzetgyűlések hagyományainak folytatásaként összegyűlt székelyek, valamint a velük szolidaritást vállaló erdélyi magyar közösségek képviselői kinyilvánítjuk: igényeljük Székelyföld területi autonómiáját![149]
A marosvásárhelyi megmozdulással egy időben több magyarországi, nyugat-európai és észak-amerikai nagyvárosban is demonstrációkat tartottak.[150][151][152][153] A marosvásárhelyi nagyszámú részvétel, illetve a Székelyek Nagy Menetelésén való szintén magas részvételre való tekintettel 2014 márciusában is megszervezésre kerül a demonstráció, melyre a szervezők legalább 100 000 embert várnak.[81][154]
A Székelyek Nagy Menetelése szimpátiatüntetése a budapesti Műcsarnok előtt, 2013. október 27-én
2013. október 27.: Székelyek Nagy Menetelése, a BrassótBákóval összekötő 11-es országút 54 kilométeres székelyföldi szakaszán menetelést és ebből kialakuló élőláncot szerveztek,[155][156] az 1963-as Washingtoni Menetelés, illetve a balti államok és a katalánok élőláncai mintájára[157] tiltakozásul a Romániában tervezett közigazgatási átalakítás ellen, és egyúttal Székelyföld területi autonómiája mellett tüntettek.[80] A tömegrendezvény 14 helyszínére Erdély egész területéről érkeztek tüntetők, székely és magyar zászlók ezreivel. A tüntetés mellett Budapesten és több más magyarországi településen is szimpátia-tüntetést tartottak.[156][158][159] Európa és Észak-Amerika több nagyvárosában is szolidaritási megmozdulások voltak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háromszéki tüntetésével párhuzamosan.[160][161][162][163] A menetelésen olyan európai közösségeknek a zászlaját is kitűzték, amelyek a székelység támogatásaként jelentek meg az autonómia eléréséért folytatott küzdelemben. A helyszínen baszk, katalán, skót és dél-tiroli zászlókat is lehetett látni.[80][164] A meneteléssel a SZNT és a hozzá csatlakozott erdélyi magyar pártok és szervezetek példátlan összefogással[165][166][167] az egységes, autonóm Székelyföld iránti elkötelezettségüknek adtak nyomatékot. Adataik szerint mintegy 120 ezren vonultak a tömegben, bár a román hatóságok ezt a számot csak 15 ezernek állították be.[168][169][170] Ugyanakkor incidens is köthető az eseményhez: az eseményre bérelt és előre kifizetett vonat mozdonya, amelyik Csík vidékéről szállította volna a székelyeket a menetelésre – a hivatalos közlés szerint elromlott.[171][172][173] Sokan ezt a román állam befolyásának tulajdonították, mellyel próbálták szabotálni, megakadályozni részvételt.[170][174] Híradások szerint sikertelenül, mivel a szervezők és vezető politikusok felhívása nyomán a menetre tartók hathatós segítségével és nagyon gyors önszerveződésnek köszönhetően autókkal, buszokkal indultak a menetelésre a pórul jártak.[172][173][175][176] A menetelés résztvevői kiáltványban erősítették meg, hogy élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követelik Székelyföld államon belüli önkormányzását.[177] A székelyföldi menetelést az eseményt megnyitó egyik ökumenikus istentisztelettel együtt a Duna Televízión és a Kossuth Rádióban is élőben közvetítették.[178]
Székelyföld a Kurultájon - 2014
Népesség
Etnikai térkép
A 2011-es népszámlálási adatok alapján, az SZNT által behatárolt területen Székelyföld népessége 810 367 fő.[9]
A lakosság etnikai összetétele a következő: 581 159 fő (71,72%) magyar, 183 511 fő (22,65%) román, 32 809 (4,04%) roma és 12 888 (1,59%) egyéb nemzetiségű.[106][179]
Székelyföldön a legtöbben a római katolikus felekezethez tartoznak, de nagyszámú református és unitárius székely lakossága is van. A román nemzetiségűek főképp görögkatolikusok voltak, de a kommunista hatalom 1948-ban betiltotta a görögkatolikus egyházat, és a híveket görög keletieknek (ortodoxoknak) nyilvánították.[180] Nagy részüket be is kebelezte a román ortodox egyház, de egy kevesen megmaradtak hitüknél. Ugyanakkor a székelyföldi ortodoxok számát a kommunista időben Moldvából és Havasalföldről betelepített románok is növelték.[72]
Székelyföld művészete szorosan kötődik a magyar kultúrához, hisz annak része is. Kialakulásának időpontját nehéz megállapítani, de feltehetően a honfoglalás korában alakult ki. A székelykultúra, művészet tényleges kifinomulása a középkorra tehető. A székelység művészete sokáig nem különült el a Magyar Királyság többi részének művészetétől, nem ismerhető fel a „székelység”. Kezdeteiben az 1791-ben alakított Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság még nem is kezelte külön, az 1885-ben létrejövő Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), majd az 1888-ban alapított Erdélyi Magyar Irodalmi Társaság még mindig nem székelyként, hanem erdélyi magyarként gyűjtötte össze a helyi értékeket. Az EMKE könyvtárakat (több mint kétszázat) és népdalosköröket alakított irodalmi tevékenysége mellett. Ugyanebből az időből származnak az első olyan erdélyi társaságok, amelyek már nem pusztán erdélyiek, hanem azon belül is székelyek, mint a Székely Szövetség, vagy a Székelyföld nyugati csücskében, Marosvásárhelyen létrejövő Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság. A Magyar Királysággal újra egybeforró Erdélyben az erdélyi egyesületek hangsúlyozni kívánták a Magyarországgal való egységet, ez pedig alkalmat adott arra, hogy most már magán Erdélyen belül is megjelenjenek a különböző tájegységi szerveződések.
A második világháború után Erdélyt ismét elszakították Magyarországtól. A kialakuló helyzetben az erdélyi magyar – és azon belül székely – művészet nehéz helyzetbe került, de mindezek ellenére erősen tartotta és tartja jellegzetességét, amely megkülönbözteti az anyaországi és erdélyi magyar művészettől.[190] Erre példát találhatunk az irodalomban, ahol általában sajátos humor és észjárás jellemzi,[191] de leginkább attól lesz székely irodalom, hogy a székely kultúrához és a Székelyföldhöz kötődik tematikájában. De kiemelhetjük akár építészetét vagy népművészetét, amelynek jellegzetessége is megkülönbözteti Erdély többi részétől, vegyük csak példának a székelykapus házak sorát, a fatornácos székely parasztházat vagy a korondi, illetve csíkdánfalvi kerámiát.[192]
Kiemelkedő székely tudósok Apáczai Csere János filozófiai és pedagógiai író, teológus, a hazai művelődés, tudományosság és nevelésügy úttörője, a Magyar encyclopaedia (1655) megalkotója és megjelentetője, aki közt szolgáló tevékenységében harmóniát teremtett erdélyi, magyar, európai és egyetemes emberi értékek között és Kőrösi Csoma Sándor, aki utazó, nyelvtudós, könyvtáros, a tibetológia megalapítója és a tibeti–angol szótár megalkotója volt.
Mivel Székelyföld nem alkot közigazgatási egységet, hanem több megyéhez tartozik, ezért a megyei beosztáshoz igazodó romániai tanügyigazgatási rendszerben nincs önálló oktatási rendszere. A magyar közoktatásnak nincs biztosítva sem a szakmai intézményi háttere, sem a szakmai felügyelete. Az oktatási hatóság felső szintjein és a megyei tanfelügyelőségeken részben a mindenkori politikai helyzettől függően vezetői funkciókban biztosítva van a magyar képviselet.[198] Az alap- és középfokú oktatási intézmények jórészt az illetékes megyei tanfelügyelőségek felügyelete alá tartoznak. A magyarországi eredetű tanulmányi versenyek, közös projektek, magyarországi nyomtatású tankönyvek és munkafüzetek[199] révén a tanintézetek jellegzetesen elkülönülnek más, román, illetve szórványban levő vegyes (román és magyar) tannyelvű oktatási intézményektől, ahol minden magyarokat érintő döntést megelőzően kompromisszumot kell kötni a román többséggel.[200]
Az általános iskolákban rendszeresen megszervezik a helyi tanulmányi versenyeket, és bekapcsolódnak a magyarországi versenyekbe is (Zrínyi Ilona Matematikaverseny,[201][202] Kárpát-medencei Rovásírásverseny[203] stb). Ugyanakkor egy-egy kistérséghez tartozó iskolák saját vetélkedőket is szerveznek (Nagyapó mesefája mesemondó verseny,[204] Bekecsaljai tantárgyverseny). A magyarság tömbjellegéből adódóan Székelyföldön ritka a vegyes tannyelvű (magyar és román tagozat egyazon intézményben) óvoda, illetve iskola, amely ma leginkább csak Marosvásárhelyre jellemző.[205] A legnevesebb székelyföldi középiskolák a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, a Márton Áron Főgimnázium, a Székely Mikó Kollégium, a Tamási Áron Gimnázium és a Salamon Ernő Gimnázium. A román–magyar tagozatos középiskolák közül neves az Egyesülés Főgimnázium(Colegiul Național „Unirea”), amely az egykori Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium épületében van, mely épületet 2005-ben a római katolikus egyháznak visszaszolgáltattak. Jelenleg szervezik a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium újraindítását, mivel az önkormányzat nem tartotta be a bérleti szerződésben foglaltakat.[206] Neves a román tannyelvű Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium(Colegiul „Alexandru Papiu Ilarian”) az egykori Felsőbb Leányiskola épületében, amely 1919. október 3-i megnyitásától az első román tannyelvű középiskola volt a Felső-Maros vidékén. Mindkét román tannyelvű középiskola Marosvásárhelyen van. Két tagozatosként kiemelhető a szintén marosvásárhelyi Művészeti Líceum és Sportlíceum.
A csíksomlyói zarándokok a Somlyó hegyek nyergében
Székelyföld legkiemelkedőbb és legtöbb embert megmozgató ünnepe a csíksomlyói búcsú, melyet a kommunizmus éveiben is megtartottak. A rendszerváltás után nemcsak az erdélyi, de a világ keresztény magyarságának ökumenikus közös nemzeti kegyhelyévé és találkozóhelyévé vált a búcsú, melyet minden év pünkösdkor több százezer résztvevő jelenlétében tartják meg a Csíksomlyó melletti Kissomlyó-hegy és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben.[210] 2008-tól, a Székely Gyors különvonat indulása óta, második székelyföldi zarándokhellyé vált a gyimesi volt határ melletti kontumáci kápolna és emlékhely, illetve a felújított őrház. A vonat gyimesbükki volt határállomásra érkezése óta minden pünkösdkor szabadtéri szentmisét mutatnak be az ezeréves határnál.[211]
A pünkösdi búcsúhoz köthető hagyomány a „keresztalja” otthoni fogadása. Ilyenkor több százan várják virágokkal és ajándékokkal a székelyföldi településeken a csíksomlyói búcsúból hazatérő keresztalját, vagyis a falu „küldötteit”, akik abban az évben is megjárták a pünkösdi búcsút.[212]
Az évente megszervezett Ezer Székely Leány Napja a székely népviselet, néptánc és népzene hagyományőrző találkozója, amelyre rendszerint július első vasárnapján kerül sor Csíkszeredában. Az évről évre megrendezett találkozó lehetőséget teremt a székely népviselet és népművészet értékeinek bemutatására, megőrzésére, népszerűsítésére. Az esemény seregszemlével kezdődik, Csíkszereda főterén felvonulnak a székely falvak népviseletbe öltözött leányai és legényei, népi játékok bemutatásával, körtánccal szórakoztatják az összesereglett közönséget, majd együtt vonulnak ki a csíksomlyói nyeregbe Csík különböző vidékeiről és a Székelyföld távolabbi tájairól sajátos népviseletükben érkező, néptáncukat, népzenéjüket és népdalaikat magukkal hozó hagyományőrző csoportok.[213][214][215]
A földterület megoszlása művelési áganként:[218] szántó 23,5%, legelő 19,2%, kaszáló 15,4%, szőlős 0,2%, gyümölcsös 0,5%, erdő 33,1%, vízfelület 0,6%, egyéb 7,5%. Legfontosabb termesztett növények: burgonya (különösen elterjedt, mivel jól bírja a hűvös éghajlatot), búza, kukorica, rozs, árpa, cukorrépa.
Bányászat
A bányászat szempontjából a legjelentősebb a parajdi sóbánya. A szintén jelentős hargitafürdői kaolinitbányát 2000-ben,[219] a balánbányai rézbányát 2006-ban[220] zárták be. 2013-ban felmerült, hogy Gyergyótölgyesen uránbányát nyitnának, de ez ellen tiltakozások indultak a sugárszennyezés veszélye miatt.[221]
Ipar
Az Azomureș vegyipari kombinát (Marosvásárhely)A csíkszeredai sörgyár
Ércfeldolgozó és vasüzeme a lövétei vasbányászatra is támaszkodó szentegyházi volt, melyet 2009–2010-ben modernizáltak,[222] ennek ellenére a 2011-es privatizáció után bezárták.[223] A balánbányai rézfeldolgozó üzeme a bánya 2006-os bezárásával egyidejűleg szűnt meg.[220]
Székelyföld területének jelentős részét erdő borítja, ezért a fakitermelés és feldolgozás (fűrészáru, bútorgyártás) az egyik legfontosabb iparág. Kiemelhetőek a szentegyházi, székelyudvarhelyi, csíkszeredai, galócási gyárak.
A székelyföldi gyógyszergyártás színhelye Marosvásárhely, ahol 1985-ben az Armedica gyárral indult, melyet 1998-ban Gedeon Richter Romania SRL kivásárolta a román államtól a cég 50,98%-os többségi részesedését. 2003-ban a Gedeon Richter Romania SRL beolvadt a nyilvánosan működő SC Armedica SA. részvénytársaságba, megtörtént a társaság zártkörűvé alakítása és a neve Gedeon Richter Romania SA-ra változott. A többszöri tőkeemelések során a Richter tulajdonrészesedése 98,96%-ra emelkedett. A gyógyszergyár 2006-ban 39 termékével volt jelen a román piacon, legfontosabb termékcsoportjai: a szív- és érrendszeri, valamint a központi idegrendszerre ható készítmények, antibiotikumok tabletta, kenőcs, illetve oldat formájában.[234] A bel- és külföldi piaci kereslet növekedése valamint a piaci pozíció megszilárdítása szükségessé tette 2007-ben, egy modern logisztikai központ létrehozását. Ez 13 000 m² beépített területet jelent Koronkán, közvetlenül a város mellett, amiből 5200 m² a raktárépület.[235]
Kereskedelem
Csíki sör
Székelyföld export–import egyenlege (nettó exportja) a rendszerváltás után negatív lett, és azóta is az maradt. A külföldi tőkerészvétellel bejegyzett vállalkozások számára 2012-ben a legvonzóbb Marosszék, kevésbé vonzó Háromszék volt.[236]
Székelyföld fő exporttermékei a fa- és fűrészáru, a mezőgazdasági termékek, élőállatok,[237] illetve a két utóbbi feldolgozásából gyártott élelmiszeripari termékek. Utóbbiak hatékony értékesítésére székelyföldi kezdeményezések nyomán létrejöttek a Székelyföldi termék és a Székely termékvédjegyek, melyek a minőségi székelyföldi és székely termékek kereskedelmét segítik elő Székelyföldön, Romániában, illetve az Európai Unió országaiban. A védjegyes termékek sikeresek minden országban, ahova eljutottak. Magyarországon a Cora hipermarketekben tartottak rendszeresen „székely heteket”,[238][239] ahol ezeknek a védjegyes termékeknek óriási sikerük volt.[240]
A vasúti közlekedés az utóbbi két évtizedben jelentősen visszaszorult a közúti közlekedéshez képest. Ennek oka, hogy vasutak működtetése gyakran veszteséges, kevés a vasútvonal és sok város között nincs közvetlen vasúti összeköttetés (például Székelyudvarhely és Csíkszereda között a távolság közúton 48 km, míg vasúton 250 km). Ugyanakkor a keskeny nyomtávú vonalakon általában megszűnt a közlekedés (ilyen volt a Nyárád völgyében haladó, MarosvásárhelytSzovátával összekötő vasút).[251]
A mai értelemben vett Székelyföld jelenlegi vasúti hálózata összesen 500,98 km hosszú, ebből 218 km villamosított vonal. Ebből 209 km (villamosított 174 km) Hargita megye,[277] 116 km (villamosított 44 km) Kovászna megye,[278] 61,6 km normál nyomtávú és 105,4 km túlnyomórészt üzemen kívüli keskeny nyomtávú[279][280][281] (villamosított 0 km) Maros megye,[282] 8,98 km (villamosított 8,98 km) Bákó megye[282] területén fekszik.
Vízi közlekedés
Székelyföldön nincsenek hajózható folyók vagy nagyobb tavak, ezért vízi szállítás gyakorlatilag nem létezik.
Légi közlekedés
Egy Wizz Air gép a marosvásárhelyi nemzetközi repülőtéren
Jelenleg egy új nemzetközi repülőtér épül a Brassó melletti Vidombákon, melynek átadását 2022-ben tervezik. Ez a repülőtér gazdasági és turisztikai előnyökkel járna a repülőtérhez nagyon közel (kevesebb, mint 30 km) levő Kovászna, de ugyanakkor Hargita megye számára is.[287]
A kosárlabda terén jelentős csapat a BC Mureș, amely az első ligában játszik és a 2006/2007-es évadban országos szinten a kilencedik helyen végzett. Szintén jelentős volt a Sepsi BC, amely kétszer ezüstérmet szerzett a román ligában, de megszűnt 2012-ben.[326] Helyét a Sepsi SIC vette át.[326][327]
Kézilabdában jelentős csapat az első divízióban szereplő Székelyudvarhelyi KC, amely a 2011–2012-es idényben az előkelő, európai kupa szereplést is jelentő 3. helyen végzett.
A Hargita Megyei Tanács 2012-ben Csicsói-Hargitára tervezett magashegyi sportkomplexumot, amely felkeltette a Magyar Olimpiai Bizottság érdeklődését is. A Csicsói-Hargita tengerszint fölött 1700 méteren fekvő platóján létrehozandó komplexum három focipályát, sportcsarnokot, teniszpályákat, lövőtérrel ellátott sífutópályát, 200–250 személy befogadására alkalmas szálláshelyet és vendéglőt foglalna magában. A tervek szerint a sportkomplexumban magyarországi élsportolókkal közös edzőtáborokat szerveznének, valamint fizikai alapozótáborokat kajak-kenusok, öttusázók vagy akár vívók számára.[328]
A leghíresebb labdarúgócsapat a ASA Marosvásárhely volt, ebben a csapatban játszott 1970 és 1984 között Bölöni László. Ez volt az egyedüli székelyföldi csapat, amelyik játszott az első ligában és az UEFA-ban is. A csapat 2005-ben szűnt meg anyagi okok miatt.
2013 szeptemberében elindult a Székelyföld Labdarúgó Akadémia, amely az első határon túli szakmai partnere a Puskás Akadémiának.[329]
↑Az 1952 és 1960 között fennálló Magyar Autonóm Tartomány területe nagyjából megfelelt a történelmi Székelyföldnek (Aranyosszék nélkül).
↑ abSzékelyföldről röviden. szekelyfoldert.info, 2012. szeptember 26. (Hozzáférés: 2014. január 5.)
↑Stefano Bottoni. Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). Csíkszereda: Pro-Print Könyvkiadó, passim. o. (2008). ISBN 9789738468801
↑Parcul Național Călimani (román nyelven) (php). Parcul Național Călimani. [2014. január 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 12.)
↑Parcul Național Cealhău (román nyelven). Parcul Național Cealhău. (Hozzáférés: 2014. január 12.)
↑Benkő József: Milkovia, sive antiqui Episcopatus Milkoviensis (latin nyelven). Kurzböck, Bécs, 55-57. o. (1781)
↑Constantin C. Giurescu. Județele dispărute din Țara Românească în seria: Arhiva pentru Știința și Reforma Socială vol. II (román nyelven), 8. o. (1930)
↑ abKristó Gyula. Magyarország története 895-1301. Osiris Kiadó, Budapest (2006)
↑Apró történetek. kanadaihirlap.com, 2013. április 1. (Hozzáférés: 2014. január 25.)
↑Stefano Bottoni. Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 21. o. (2008). ISBN 9789738468801
↑Az 1948. január 25-i népszámlálás adatai. Bukarest, 1948. április 16. Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban MOL), XIX-J-1-k (Külügyminisztérium, Románia 1945–1964, adminisztratív iratok), 10. doboz. Sz. n. 34/pol. Maros megyében magyar többségűek voltak Marosvásárhely és Szászrégen városok, valamint a marosi, a nyárádszeredai, a mezőbándi járás. A román lakosság többséget alkotott a szászrégeni és a maroshévízi, valamint a tekei és a mezőrücsi járásban.
↑Stefano Bottoni. Sztálin a székelyeknél – A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 22. o. (2008). ISBN 9789738468801
↑Arhivele Naționale Istorice Centrale (ANIC), fond Comitetul Central al PCR (fond CC PCR), Cancelarie, dosar 32/1950 és 81/1950.
↑Stefano Bottoni. Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 22-23. o. (2008). ISBN 9789738468801
↑Stefano Bottoni. Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 25. o. (2008). ISBN 9789738468801
↑Stefano Bottoni. Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 42-44. o. (2008). ISBN 9789738468801
↑Stefano Bottoni. Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 333-335. o. (2008). ISBN 9789738468801
↑Stefano Bottoni. Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 418-420. o. (2008). ISBN 9789738468801
↑Székely Oklevéltár: Siculi terre Sebus (Sepsi, 1224. 1252.); districtus Sebes (1349.). Siculi de Kezd (1272. 1291.); universitas Siculorum de Telegd (1270. 1279.); diaecesis de Telegd (1280.), Siculi de Udvarhel (1301.), Siculus de Chyk (1324.); Siculi super terra Oronos (Aranyos, 1289.), Siculi de juxta Aranyos (1331.); Siculi de Orbou (1396,).
↑A térképet a „Magyar Élettér Alapítvány készítette az SZNT törvénytervezetének megfelelően, a Szent István által alapított Erdélyi Római-katolikus Egyházmegye 1000 éves évfordulóján, Trianon 90. évének július havában a T3 nyomdájában Sepsiszentgyörgyön”.
↑Székelyföld összesített adatai CCI MS (román nyelven). cciams.ro. [2008. december 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 27.)Hargita megye: Helyi erősségek. Hargita Megye Tanácsa. [2014. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 27.)Calitatea solurilor CV (román nyelven). apmcv.ro. [2008. január 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 27.)
↑Alertă: Ni se fură „Mocănița”! (román nyelven). turdainfo.ro, 2011. november 21. [2016. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 12.)
↑ abHarta interactivă CFR (román nyelven). cfrcalatori.ro, 2012. augusztus 28. [2015. július 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 12.)
.png)
.png)
.svg)
.png)
.JPG)
.JPG)
.JPG)
.svg)
.JPG)
.JPG)
.jpg)
.JPG)
.JPG)
_-_spre_Comand%C4%83u.jpg)
.JPG)
.jpg)
.JPG)
.JPG)
.JPG)
.svg){kind=small}
