Az őszirózsás forradalom, egyes forrásokban 1918-as polgári demokratikus forradalom[1] az első világháború elhúzódása miatt elégedetlenkedő katonák és civilek utcai tüntetésekkel, felvonulásokkal és sztrájkokkal kezdődő felkelése volt Budapesten és a nagyvárosokban 1918. október 30–31-én. Nevét a katonák tábori sapkáján az uralkodói névjellel ellátott sapkarózsa helyére tűzött, a felkelés jelképévé vált őszirózsáról kapta.
A forradalom győzelmével Magyarország kivált a világháborúban katonai vereséget szenvedett és a nemzetiségi mozgalmak felerősödése miatt felbomlott Osztrák–Magyar Monarchiából, és államformája először alakult köztársasággá (korabeli elnevezésben népköztársasággá).
A történetírás az eseményeknek a „polgári demokratikus forradalom” elnevezést adta.
Története
Forradalmárok, katonák egy vörös csillagos transzparenssel 1919-ben
Az őszirózsás forradalom előzményei közé tartozik, hogy az 1918. április 8-ai római konferencián az antant elfogadta az Osztrák–Magyar Monarchia emigráns nemzetiségi politikusainak azon követelését, hogy a Monarchia helyén, Közép-Európában francia orientációjú kis nemzetállamok jöjjenek létre. Szeptember közepére a hadszintereken szinte mindenhol az antant került fölénybe, az államok között megkezdődnek a békekötésre irányuló egyezkedések, a hivatalos propaganda azonban továbbra is a győzelem esélyét terjesztette. A hátországot áruhiány és infláció sújtotta, a spanyolnátha tizedelte a lakosságot. 1918. október 16-án a császár az ún. „Völkermanifest” kiáltványában bejelentette szándékát, hogy Ausztria szövetséges állammá alakuljon át, melyben minden nemzet saját külön állami közösséget alkothat letelepülési területén, és felszólította a különböző nemzeti közösségeket, hogy alakítsák meg saját tanácsukat. A harmadik Wekerle-kormány a magyarországi átalakításokat ellenezve még aznap bejelentette, hogy Ausztriához ettől kezdve csak a király személye köti. Károlyi Mihály 12 pontos feliratban javaslatot nyújtott be, amelyben Magyarország teljes függetlenségét kívánta megvalósítani (politikai, katonai gazdasági függetlenség), továbbá az ország területi integritásának megörzését a béketárgyalások útján, demokratizálódást, általános választójogot, a nemzetiségi kérdés rendezését, sajtó és gyülekezési szabadságot, szociális segítséget a rászorulóknak, földreformot, a politikai üldözések befejezését, az élelmiszerkészletek kivitelének leállítását, a külföldön lévő katonák hazahívását a határok megvédésére. Erről pár nappal később törvényjavaslatot is benyújtott.[2]
Hiába fogadta el azonban a magyar kormány 1918. október 20-án a „magyar szent korona országainak függetlenségéről" (perszonálunió) szóló határozatot, mert ekkorra már a kormány tehetetlen volt az elégedetlenséggel szemben, amit Tisza István október 17-i beszéde is növelt a háború elvesztésének, és gyakorlatilag a csak feltétel nélküli békekötés lehetőségének beismerésével. Wekerle ezt belátva október 23-án lemondott, a országgyűlés utolsó, forradalom előtti ülésén.
Közben a király a magyarországi helyzet normalizálására József főhercegethomo regiusszá, magyarország megbízott kormányzójává nevezte ki október 26-án.
1918. október végén sorban kiváltak a Monarchiából az egyes nemzetállamok: 28-án kimondták a Csehszlovák Köztársaság megalakulását (melyhez 30-án Szlovákia is csatlakozott), 29-én Horvátország jelentette be kiválását, 30-án pedig az önálló Ausztria új kormánya alakult meg. Ifj. Andrássy Gyula október 27-én jegyzéket intézett Wilson amerikai elnökhöz, amelyben különbékét kért. Ebben elismerte a csehszlovákok és a délszláv népek önrendelkezési jogát, s bejelentette a Németországgal kötött katonai szerződés felbontását. Október 29-én a Monarchia fegyverszünetet kért az olasz hadvezetéstől. A fegyverszüneti küldöttség október 31-én érkezett meg Padovába, az olasz főparancsnokság székhelyére, ahol november 3-án a Monarchia küldöttsége aláírta a fegyverszüneti okmányt, ezzel azonban csak Ausztria fejezte be részvételét az I. világháborúban, a Magyarországra vonatkozó fegyverszüneti előírásokról még Franchet d’Esperey tábornokkal, a balkáni antant haderőparancsnokával kellett tárgyalni.
A tüntető munkás- és katonatömegek azonosultak a Magyar Nemzeti Tanács céljaival és felháborodtak azon, hogy József főherceg Károlyi helyett Hadik János grófot nevezte ki miniszterelnökké. Megakadályozták a Nemzeti Tanácsra már felesküdött katonaság elszállítását Budapestről és követelték Károlyiminiszterelnökké történő kinevezését.
Október 30-án délután és éjjel – a Magyar Nemzeti Tanács utasítására, de saját kezdeményezésű akcióktól sem mentesen, a Csernyák Imre repülőszázados vezetésével alakított forradalmi testület, a Katonatanács egységei elfoglalták Budapest stratégiai pontjait. Az esti órákban Budapesten két elszállításra váró menetszázad fellázadt és a sapkarózsájuk helyére őszirózsát tűztek majd egyesülve a fővárosban állandó tüntetésben lévő forradalmi tömeggel megakadályozta a menetszázadok frontra indítását. A Conti utcai (ma: Tolnai Lajos utca) börtönből kiszabadították a politikai foglyokat. Az események hatására Hadik János hajnal háromkor lemondott. Október 31-én reggel József főherceg (a király beleegyezésével) Károlyi Mihályt, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét nevezte ki miniszterelnöknek, aki egy úgynevezett „népkormányt” alakított a Magyar Nemzeti Tanács három pártjának (Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt, Polgári Radikális Párt, Magyarországi Szociáldemokrata Párt) képviselőiből (lásd: Károlyi Mihály-kormány).
Amikor a katonai vezetés fegyverszünetet kért az antanttól, az Osztrák–Magyar Monarchia széthullott és teljes káoszba süllyedt. Az állam összeomlott. Az őszirózsás forradalom győzelme után az új állam törvényhozó szerve a Magyar Nemzeti Tanács lett, Károlyi Mihály vezetésével.
Károlyi programja az ország függetlenségéről és a választójog demokratikus reformjáról szóló törvények megalkotása, amnesztia a politikai okokból bebörtönözötteknek, sajtószabadság, egyesülési és gyülekezési jogok biztosítása, a parasztok földhöz juttatása, munkaügyi és népjóléti intézkedések, szociális törvények létrehozása volt. A nemzeti függetlenséget nem trónfosztással, hanem perszonálunióval képzelte el.
November 2-án a budapesti helyőrség tisztjei a parlament előtt esküt tettek az új kormányra. November 13-án IV. Károly királyeckartsaui nyilatkozatával lemondott a trónról, és eleve elismerte az ország új államformájáról születendő döntést. November 16-án kikiáltották az (első) Magyar Népköztársaságot, ami ekkor még nem „szocialistaköztársaságot” jelentett, hanem csupán a „nép” előtaggal kívánták nyomatékosítani az új berendezkedés és az addigi „úri” Magyarország közti különbséget. Emiatt az 1918. november 16-tól1919. március 21-éig tartó időszakot Első magyar köztársaság néven szokás számon tartani a magyar történelemben. (Korabeli fényképek tanúsága szerint egyes transzparenseken a „Magyar Köztársaság” felirat is szerepelt.)
Károlyiék politikai támogatottsága azonban nem volt stabil, 1919 január közepén a kormány lemondott és megalakult a Berinkey-kormány, a Magyar Nemzeti Tanács Károlyit ideiglenes köztársasági elnökké választotta. 1919. március 20-án a kormány megkapta a békeszerződés döntésének dokumentumait (Vix-jegyzék), mely a román csapatok előrenyomulását és egy dél-magyarországi semleges zóna kialakítását irányozta elő. A feltételeket elfogadhatatlannak ítélték. Ezért új kormány alakítását tervezték a kommunisták bevonásával. A „szocialista” kormány megalakítása érdekében tárgyalásokat kezdtek a kommunistákkal a szociáldemokrata és kommunista pártok egyesüléséről. Úgy tűnt, sikerült megállapodni az új kormány összetételéről, és a Berinkey-kormány lemondott, de közben Garbai Sándor szociáldemokrata és Kun Béla kommunista vezetők kikiáltották a TanácsköztársaságotMárcius 21-én. Károlyi úgy gondolta, hogy továbbra is köztársasági elnök marad, de mivel az új kormány közleményében az ő lemondását is közölte, megadta magát a körülményeknek és külföldre távozott.
Az őszirózsás forradalom árnyoldalai
A forradalmi zűrzavarban számos törvénytelenség történt úgy Budapesten, mint vidéken, de már a lánchídi csata során (október 28.) meghaltak hárman és kb. 55-en megsebesültek.[7]
Október 31-én délután Tisza István Hermina úti villájába ismeretlen kilétű fegyveres katonák hatoltak be, elzavarták a villa őrzésére kirendelt csendőröket, majd rövid szóváltás után agyonlőtték Tiszát, Károlyi legfőbb politikai ellenfelét.[8]
Fosztogatások, majd a még működő hatóságok által kezdeményezett megtorlások is voltak Eperjesen (100-nál több halott), a felvidéki Galgócon (27 fosztogató letartóztatása), a Muraközben (134 áldozat), a bánságiKula, Melence, Törökbecse községekben (68 áldozat), Bihar megyében (90 áldozat), Facsádon (Krassó-Szörény megye). Egy Lugosról felszálló repülőgép több bombát is dobott a fosztogató román parasztokra (104 áldozat). De történtek atrocitások Jósikafalván (Kolozs megye, 40 áldozat), Munkácson (7 halott), Látrányban (Somogy megye), Adonyban (Fejér megye, 7 halott), Miskolcon (200 letartóztatás) és Nyíregyházán (1000 letartóztatás, 75 haláleset) is.[9]
Galéria
„
Trónra lépésem óta mindig arra törekedtem, hogy népeimet minél előbb a háború borzalmaitól megszabadítsam; amely háború keletkezésében semmi részem nem volt. Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet szabad fejlődésének, mely iránt változatlan szeretettől vagyok áthatva. Ennél fogva minden részvételről az államügyek vitelében visszavonulok és már eleve elismerem azt a döntést, mellyel Magyarország jövendő államformáját megállapítja.
Kelt: Eckartsau ezerkilencszáz tizennyolc, november hó tizenharmadikán.
↑„Törvényjavaslat az osztrák birodalmi tanácsban képviselt királyságokkal, országokkal fennálló közjogi kapcsolat megszüntetéséről” In: Juhász Nagy Sándor: A magyar októberi forradalom története Cserépfalvi, Budapest, 1945, 168. o.
↑Bús Fekete László: Katona forradalmárok, szerzői kiadás, Budapest, 1918