Az előadó a zenével már korán kapcsolatba került, mivel bátyja hatására már 4 évesen elkezdett gitározni, dalokat írni. Fejlődése során hatással volt rá a 60-as, 70-es évek zenéje, a rock, a pop, soul, R&B zenei stílus.
A nagyközönség előtt először 2005-ben mutatkozott be a TV2Megasztár című tehetségkutató műsorának második évadában. A műsorban a vigaszágas körig jutott, ahova a Blikk olvasói szavazták be. A tehetségkutató után önálló nagylemezzel debütált.
Első nagy sikere a Ne nézz így rám című dal volt. 2006-tól számos közös felvételben (Nélküled, Nekem ez jár) közreműködött Majka oldalán, de a legnagyobb sikert 2015-ben megjelent Mikor a test örexik című dal aratta. Joci ezután egy újabb önálló dallal jelentkezett, amit Caramellel és Szabó Zével közösen alkottak Elrejtett világ címen. Legutóbb szintén Majkával közösen jelentkeztek egy könnyed pop-funk dallal, melynek címe Senki más volt.
2016. december 8-án bejelentették, hogy a Dunaeurovíziós dalválasztó műsorába, A Dal 2017-be bejutott az Origo című dala, melyet saját maga adott elő. Először 2017. február 4-én, a nemzeti dalválasztó harmadik válogatójában lépett színpadra, ahol a zsűri és a nézők szavazatai alapján a második helyen végzett, és továbbjutott az elődöntőbe.[2]2017. február 10-én, A Dal első elődöntőjéből a zsűri és a nézők szavazatai alapján 45 ponttal az első helyen végzett, és továbbjutott a műsor döntőjébe. Február 18-án a döntőben a nézőktől ő kapta a legtöbb szavazatot,[3] így az ő dala képviselhette Magyarországot május 9-e és 13-a között Kijevben, az Eurovíziós Dalfesztiválon.[4] Az Eurovíziós Dalfesztiválon a magyar huszárhagyományt felelevenítő öltözetét Schilling Kolos tervezte.[5]
2017. május 11-én a 62. Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntőjében Pápai Joci a szavazatok és a nemzetközi zsűrik pontjai alapján bekerült a május 13-án megrendezett döntőbe, ahol nyolcadikként lépett színpadra. A szakmai zsűriktől és a közönségtől összesen 200 pontot szerzett, és a 8. helyen végzett.
A TV2Sztárban sztár című műsorának ötödik évadjában a harmadik helyen végzett.
2023 decemberében bejelentették, hogy távozik a TV2-től és a következő év második felétől az RTL-en lesz látható.[8] 2024-ben az RTLKalandra fal! című műsorát vezeti Majkával, továbbá az X-Faktor12. évadábanMiller Dávid műsorvezetőtársa.