Andelic Jonathan (művésznevén: Jota) magyar dalszerző, előadó, az X-Faktor, A Dal 2021 és A Dal 2022 tehetségkutató műsorok döntős versenyzője. Főként pop, gospel és funky stílusú dalaiban személyes gondolatait, élményeit osztja meg.
Élete
Jota ötéves korában kezdett zongorázni, majd zenei tanulmányait az Eszterházy Károly Egyetem ének-zenetanár és karvezetés szakán fejezte be.
14 éves kora óta ír dalokat. Első, és egyik legismertebb, "Jézus, leborulok" c. dalát - amelyet 15 évesen írt - országazerte éneklik gyülekezetekben, és az énekes liturgia szerves részét képzi. "Vágyom rád" c. dalával, 2018-ban elnyerte a legjobb zene- és szövegírónak ítélt Ez az a dal díjat. A békéscsabai Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanára volt. Rendszeres fellépője és tanára a Debreceni Nyári Dicsőítő Iskolának. A nem csak hazai, hanem nemzetközi szinten is jelentős, valamint elismert zenei fórum több befutott, ismert "Jota" dalt is a repertoárja részeként tart számon, ezek közül a legismertebbek: "Vágyom rád", "Egyedül Jézus az Úr", "Élő víz", "Róma 8".
Előadóművészként szóló és zenekari produkciókban egyaránt szerepel. Saját produkciói mellett rendszeresen fellép Little G Weevil, Ferenc Péter Peet és Gyárfás István koncertjein.
Dalszövegeiben az élethez, mély emberi érzésekhez, hithez kapcsolódó élményeit osztja meg. Zenéjét leginkább a dinamikus pop, gospel és funky stílus jellemzi.
A nagyközönség először a X-Faktor (ötödik évad) televíziós show-műsorban találkozhatott Jotával, ahol a Let it be című Paul McCartney-dal zongora-ének feldolgozásával azonnal a zsűri és a nézők szívébe lopta magát. Áldom című dalával a legtöbb közönségszavazatot kapva A Dal 2021 tehetségkutató műsor döntőjébe jutott, majd "A Dal 2021 Akusztik Versenyének Győztese" díjat is elnyerte. Ezt követően A Dal 2022 verseny döntőjéig jutott "Elhiszem még" című dalával.
Források
|
---|
Évadok | |
---|
Műsorvezetők | |
---|
Mentorok | |
---|
Győztesek | |
---|
Neves versenyzők | |
---|
Kapcsolódó szócikkek | |
---|
- Zeneportál
• összefoglaló, színes tartalomajánló lap