Rocktenors

Rocktenors
Információk
Eredetmagyar Szigetszentmiklós, Magyarország
Alapítva2010
Aktív évek2010–napjainkig
Műfajpop-rock
KiadóSony Music, Edge Records
Tagok
Táborosi Márk
Mező Márió
Mező Zoltán

A Rocktenors weboldala
SablonWikidataSegítség

A Rocktenors egy 2010-ben alakult rockegyüttes, amely az RTL Klub által szervezett X-Faktor második szériájában indult, majd a hatodik helyig jutott, így ők lettek a széria legsikeresebb csapata.

Történet

2010-2011 - Kezdetek

Az együttest Mező Zoltán, Mező Márió és Táborosi Márk alapította 2010-ben.
Mindhárman a Sziget Színházban ismerkedtek meg, ahol korábban 6 évet dolgoztak színészként együtt. Kezdetben a "The 3 Rock Tenors" néven indultak. Első feldolgozásuk a Metallica "Nothing Else Matters" című dala volt,[1] amellyel később sikeresen túljutottak a X-faktor első selejtezőjén.[2] A csapat a táboron és a mentorházon túljutva, bekerült a legjobb 12 eladó közé, Geszti Péter mentoráltjaként.

Az együttes az első élő adásban Michael Jackson "Bad" című dalát dolgozta fel. A mentorok többségének tetszett a produkció, de Malek Miklós szerint 'Geszti Péter a Rocktenorsból kiölte a Rockot'.[3] A csapat végül sikeres párbajt vívott a nézők szavazatai alapján Queen "Show Must Go On" című dalával Gyurcsik Tibor ellen. Geszti Péter és Nagy Feró Gyurcsik Tibort küldte volna haza, míg Malek Miklós és Keresztes Ildikó a Rocktenorst.[4]

A második adásban az Adagio-t, egy 300 éves dalt dolgoztak fel.[5]

A harmadik adásban Rolling Stones “Satisfaction” című dalával próbálták meghódítani a mentorokat és a közönséget. Feró és Ildi túl soknak tartotta a srácok koreográfiáját, a rock paródiájának tartották és arra biztatták őket, hogy nyugodtan vállalják magukat, hiszen nincs szükségük mások utánzására.[6] A zenekar az Ikrek ellen párbajozott Queen "Who wants to Live forever" című dalával, melyet a zsűri szavazatai alapján ismét megnyert. Malek Miklós szerint a csapat a párbajban "Elsöprően énekelt".

A negyedik adásban az A-ha "Take On Me" egyik feldolgozását énekelték a Northern Kings nevű finn szimfonikus metál zenekartól. Ismét párbajhelyzetbe kerültek, ezúttal mentoruk másik csapatával, az Apollo 23-mal. A zenekar a párbajban Bon Jovi "Always" című dalát énekelte. Geszti Péter és Keresztes Ildikó a Rocktenorst küldte volna haza, míg Malek Miklós és Nagy Feró az Apollo 23-at, így a nézők szavazatai alapján nagy meglepetésre az Apollo 23 esett ki.[7]

Az ötödik élő adásban a Guns'n'Roses "Don't Cry" című dalával egyöntetűen meggyőzték a mentorokat és a nézőket.[8]

A hatodik adásban Santana & Chad Krueger "Into The Night" -ot énekelték, amellyel ismét sikeresen továbbjutottak, ezúttal a legjobb 6 közé.

A hetedik élő showban a zenekar önálló feldolgozását énekelte Balázs Fecó "Homok a szélben" című dalából. A zsűri pozitívan értékelte a produkciót. Malek Miklós szerint "Ez volt a legjobb, amit valaha nyújtottak a műsorban".[9][10] Ebben az adásban a csapat Tarány Tamás ellen elvesztette a párbajt az Aerosmith "I Don't wanna miss a thing" című dalával a zsűri szavazatai alapján.[11]

Élő adások és eredmények az X-faktorban

Adás # Dal Párbaj Eredmény
Selejtező Metallica "Nothing Else Matters" Továbbjutott
Tábor Top 150 Tóth Gabi "Elég Volt" Továbbjutott
Tábor Top 50 Alien Ant Farm "Smooth Criminal" Továbbjutott
1. élő - Top 12 Michael Jackson "Bad"/"Thriller" Queen "Show Must Go On" Továbbjutott (nézői szavazatok)
2. élő - Top 11 "Adagio" Továbbjutott
3. élő - Top 10 Rolling Stones "Satisfaction" Queen "Who Wants To Live Forever" Továbbjutott (zsűri)
4. élő - Top 9 A-ha/Northern Kings "Take On Me" Bon Jovi "Always" Továbbjutott (nézői szavazatok)
5. élő - Top 8 Guns'n'Roses "Don't Cry" Továbbjutott
6. élő - Top 7 Santana & Chad Krueger "Into the Night" Továbbjutott
7. élő - Top 6 Balázs Fecó "Homok a szélben" Aerosmith "I don't wanna miss a thing" Kiesett (zsűri)


A Rocktenors a döntő napján énekelte el első saját dalát a "Szabadság"-ot, amelyet Mező Márió írt.[12]

Az X-faktor élő adások végével a csapat országos turnéra indult a 2011-es év Top 6 versenyzőjével. Első koncertállomásuk december 21-én az Aréna volt, ahol több mint 8000 ember előtt léphettek színpadra.[13]

2012-2013 - Turnék, dalok

Az X-faktor országos turnéval a csapat Magyarország nagyobb városaiban lépett fel. A koncertsorozat ezek után egy 7 állomásos erdélyi turnéval ért véget. A zenekar közel 300 önálló koncertet adott, ezek között a legtöbbet Magyarországon és néhány fellépés erejéig külföldön is (Erdély, Szlovákia).[14]

Néhány feldolgozásuk - Guns'n'Roses "Don't Cry" és "Adagio" két válogatás albumon szerepelt, melyet 2011-ben adtak ki a műsor alatt. Első single lemezük 2012 nyarán jött ki "Ha menni kell" címmel. A zenekar harmadik dala, a "Szabadesés" 2013 januárjában jelent meg, melyet hivatalosan a Sony Music Magyarország egyik önálló válogatás lemezén adott ki. A dallal a 2013-as Eurovíziós dalfesztiválra is jelentkeztek.

Második single lemezük 2013. november 20-án jelent meg "Szív Nélkül" címmel az Edge Records kiadásában.[15]

A Dal 2017

2017-ben az Ősz című dalukkal bekerültek A Dalba.[16]

Színház

A zenekar tagjai párhuzamosan színészi karrierjüket is építik külön-külön. Továbbra is a Sziget Színház tagjai, játszanak többek között a "Jézus Krisztus Szupersztár", "Hair", "József és a színes szélesvásznú álomkabát", "István, a király" musicalekben és számos operettekben: "Csárdáskirálynő", "Leányvásár"...[17][18] A Thália Színház 2013-ban bemutatott "Starfactory" darabjában Zoli és Márk is szerepel.[19] Márk és Márió 2012 decemberében bekerültek a PS Produkció "Vámpírok bálja" című musicaljébe, amit a Magyar Színházban játszanak.[20] Zoli 2012-ben került be a Madách Színház "Macskák" című produkciójába Mefisztulész szerepébe.[21]

Színházzal turnéztak többek között Ausztriában, Németországban és Svájcban.

Lemezek

Típus Megjelenés Album Dal Kiadó
Válogatás
2011/12/14
X-Faktor – A 10 legjobb
Don't Cry
Sony Music Hungary[22]
Válogatás
2012/11
X-Faktor – Love – 10 szerelmes dal
Adagio
Sony Music Hungary[23]
Kislemez
2012/05/15
Ha menni kell
Ha menni kell
Sony Music Hungary[24]
Válogatás
2012/06/15
X-Faktor 2011 – Az első saját dalom
Ha menni kell
Sony Music Hungary[25]
Válogatás
2013/02/01
Eurovíziós Dalfesztivál 2013 – A Sony Music jelöltjei
Szabadesés
Sony Music Hungary[26]
Kislemez
2013/11/20
Szív nélkül
Szív nélkül
Edge Records (HMR Music Kft.)[27]
Kislemez
2014/04/04
Szabadság
Szabadság
Edge Records (HMR Music Kft.)[28]

Jegyzetek

  1. Ennivalóra sem volt pénze a Triónak - Blikk. blikk.hu. [2013. október 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 5.)
  2. Rocktenors az első válogatón. sztarfigyelo.com. [2013. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 5.)
  3. X faktor 2011 Első élő adás - zene.hu. zene.hu. [2012. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 5.)
  4. Drámai Pillanat az X-faktorban. zene.hu[halott link]
  5. 300 éves Adagioval érkezett a Rocktenors. x-faktorhirek.blogspot.hu[halott link]
  6.  3. adás döntő - Sztárfigyelő. sztarfigyelo.com. [2013. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés ideje: 2013-10-05.)
  7. Mindenki meglepetésére kiestek a szépfiúk - life.hu. life.hu[halott link]
  8. A Rocktenors a Guns'n'Roses dalát adta elő. zene.hu[halott link]
  9.  Hetedik Élő Show - Homok a szélben (Videó). rtlklub.hu. [2013. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva].
  10. Homok a szélben - Faktoronline. faktoronline.com. [2013. október 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 5.)
  11. A Rocktenors esett ki az X-faktorból. doily.hu
  12.  Rocktenors első saját dala: Szabadság (Videó). youtube.
  13. Kilencezren éltették az X-eseket. rtlklub.hu. [2013. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 5.)
  14. Rocktenors Jelenlegi és Régi fellépései. facebook
  15. Rocktenors - Hivatalos Weboldal. rocktenors.hu. [2014. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  16. http://www.mediaklikk.hu/2017/01/04/szabalyszeges-miatt-zartak-ki-a-dalbol-szabyestet/
  17. Sziget Színház Repertoár. sziget szinhaz. [2013. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 5.)
  18. A Sziget Színház Társulata. sziget szinhaz. [2013. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 5.)
  19. Starfactory - Thália Színház. Thália. [2013. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 5.)
  20. Vámpírok Bálja Szereposztás. vampirokbalja.hu. [2010. január 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 5.)
  21. Madách Színház Szereposztás - Macskák. Madách Színház. [2013. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 5.)
  22. X-Faktor – A 10 legjobb. [2013. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 5.)
  23. X-Faktor – Love – 10 szerelmes dal. [2012. augusztus 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 5.)
  24. Ha menni kell. itunes.com. (Hozzáférés: 2012. május 15.)
  25. X-Faktor 2011 – Az első saját dalom. itunes.com. (Hozzáférés: 2012. június 15.)
  26. Eurovíziós Dalfesztivál 2013 – A Sony Music jelöltjei. deezer.com. (Hozzáférés: 2013. február 1.)
  27. Szív nélkül. iTunes. (Hozzáférés: 2013. november 16.)
  28. Szabadság. iTunes. (Hozzáférés: 2014. április 4.)

További információk

  • [1] Rocktenors - Facebook Hivatalos Oldal
  • [2] Rocktenors - Twitter
  • [3] Rocktenors - Myspace
  • [4] A Rocktenors az Operaházban
  • [5] "Akinek sikerült fent maradnia, az sztár" - Interjú a Rocktenorssal és az Apollo 23-mal

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!