2015. december 19-én a Hungary’s Got Talent fináléjában bejelentették, hogy 2016. szeptemberében elindul az X-Faktor hatodik évadja. A műsor első ajánlója december 19-én jelent meg az RTL honlapján.
2016. június 8-án hivatalosan bejelentették a hatodik évad mentorait: Tóth Gabi mellé került a korábban esélyesnak tartott Gáspár Laci énekes, dalszerző, valamint Puskás Péter énekes, színész, és ByeAlex énekes.[2] A korábbi zsűriből, csak Tóth Gabi tért vissza a műsorba, akinek ez már a harmadik évada volt ítészként. Alföldi Róbert és Szikora Róbert kettő, míg Little G egy évadot vállalt a műsor zsűrijében. A műsorvezetői feladatokat továbbra is Istenes Bence látta el, immár harmadik alkalommal.[3]
További alkotók
Schiwert-Takács László – kreatív főszerkesztő
Rákosi Tamás – producer
Herman Péter – producer
Műsorok felvételről
Válogatók
Ebben az évadban is már tizennégy éves kortól jelentkezhettek a versenyzők. A producerek öt országban, több mint száz városban keresték a műsor következő nyertesét.[4] A válogatások felvételei június 11-én kezdődtek meg Budapesten az RTL székházában és június 25-én fejeződtek be.[5][6] A forgatások összesen hat napig tartottak.[7] Az első válogató 2016. szeptember 24-én került adásba.
A Tábor
A Tábor 2016. október 22-én és 23-án került adásba. Ebben az évadban a korábbiaktól eltérő módon a nézők dönthették el, hogy melyik zsűritag melyik kategória mentora lesz az évad hátralévő részében.[8]
Mentorok háza
A mentorok háza 2016. október 29-én és 30-án került adásba.
Megjegyzés: az élő adásokba jutott versenyzők nevei vastag betűvel lettek kiemelve.
1
Puskás Peti eredetileg Petics Kristófot választotta ki a mentorházból, ám a versenyzőt botrányos viselkedése miatt kizárták. A magyarországi X-Faktor történetében most először fordult elő, hogy egy előadót kizártak a versenyből.[9] Helyére a korábban a Mentorok házából kiesett Mata Ricsi került.[10]
2 A The Crossroads együttes Jaggers néven folytatta a versenyt az első élő adásban.
Élő műsorok
Összesített eredmények
Az első élő adás 2016. november 5-én került képernyőre, ekkor derült ki, hogy a Fiúk mentora, Puskás Peti, kit választott a botrányos viselkedése miatt kizárt Petics Kristóf helyére. A hatodik évadban változott az élő műsorok szabályrendszere: az első három héten a versenyzők kettesével estek ki: a legkevesebb szavazattal rendelkező versenyző számára automatikusan véget ért a verseny, az előtte lévő kettő pedig párbajozott és a mentorok (szavazategyenlőség esetén a nézői szavazatok) döntötték el, hogy ki legyen a második kieső az adott élő show-ban. A negyedik élő show-tól már csak egyesével estek ki. A döntő a korábbi évadoktól eltérően csak egynapos volt. Az új szabályrendszer mindössze hét élő adást jelentett az évadban.
– Lányok (Tóth Gabi)
– Az előadó továbbjutott
– Fiúk (Puskás Peti)
– A versenyző benne volt az utolsó kettő/háromban, párbajoznia kellett.
– Zenekarok(ByeAlex)
– A versenyző benne volt az utolsó háromban, de a legkevesebb szavazatot kapva azonnal kiesett.
ByeAlex: Gorbunov Dmitrij — saját versenyzőjét védve
Puskás Peti: Ham ko Ham — saját versenyzőjét védve
Tóth Gabi: Ham ko Ham — a másik versenyzőt jobban szerette volna látni a Fináléban
Gáspár Laci: Gorbunov Dmitrij — a csapat többet fejlődött a versenyben
Mivel a zsűri nem tudott döntésre jutni a kérdésben, a nézői szavazatok alapján a verseny a Ham ko Ham számára ért véget.[16]
7. hét – Finálé (december 17)
A döntőben csak a nézői szavazatok számítottak. A magyar X-Faktor történetében először fordult elő, hogy a döntő egynapos volt. Az utolsó adásban jelentette be a műsorvezető, hogy 2017 őszén elindul a műsor hetedik évada.
Téma: a válogatón előadott dal, duett a mentorral (1. kör); egy elő nem adott párbajdal, a győztes dala (2. kör)
A nézők döntése értelmében a hatodik széria győztese Opitz Barbara lett.[17] Mentora a 28 éves Tóth Gabi volt, aki ezzel a magyar X-Faktor történetének első női és legfiatalabb mentora, akinek a mentoráltja nyerni tudott.