A ByTheWay egy magyarfiúegyüttes, a 2013-as X-Faktor 2. helyezettje és egyben a verseny 2. legsikeresebb csapata, mert 2017-ben Ricco&Claudia győzedelmeskedhetett.
A jelenlegi formáció a magyarországi X-Faktornegyedik évadában tűnt fel először, bár a korábbi szériákban így vagy úgy, de mindannyian szerepeltek már. A 2013-as évadban bejutottak az élő show-ba, mentoruk Szikora Róbert volt.
A név eredete
Az együttes neve az angol"by the way" kifejezésből származik. Magyar jelentése: mellesleg, egyébként, apropó. A nevet Sziki barátnőjének húga találta ki egy koncerten, ahol még a csapat első változatának tagjai voltak együtt.
Története
Patocska Olivér és Szikszai Péter már az X-Faktor 2011-es szériájában is kipróbálta magát, ám itt a válogatók során kiestek a versenyből még a tábor alatt. 2012-ben már "ByTheWay" néven a mentorházig jutott egy együttes, melyben 2 jelenlegi tag, Olivér és Péter már benne voltak, egy harmadik taggal - Rétvári Péter-, aki azóta kiszállt. A mentorok házában Nagy Feró úgy döntött, hogy nem viszi magával a fiúkat az élő showba. A versenyből való kiesés után azonban összeálltak Bencével és Ya Ou-val, akiket a táborban ismertek meg, és így alakult meg 2012. augusztus 18-án a négytagú felállása az együttesnek. 2014. augusztus 5-én Olivér bejelentette, hogy kiszáll az együttesből. A ByTheWay immáron három taggal folytatja tovább.[1] A csapat első nagylemeze 2014 októberében készült el, melyet decembertől lehetett kapni a boltokban. Az album elérte az aranylemez minősítést. 2016-ban elindultak A Dalban a Free to Fly című dalukkal.
A csapat 2017 novemberében bejelentette, hogy feloszlanak.[2] Búcsúkoncertjüket 2018. február 18-án tartották.
A 2013-as X-Faktorban
A négy tagú formáció a 2013-as X-Faktorban tűnt fel, és a mentorok házának megpróbáltatását is sikerrel vette. Szikora Róbert továbbjuttatta a csapatot az élő showba.
A negyedik döntőben a fiúk azonban az utolsó két hely egyikén végeztek, amire a produkcióik, valamint az igen rövid idő alatt megnőtt rajongótábor alapján nem számított senki. Így végül párbajozni kényszerültek Csordás Ákossal. A párbaj után a mentorok döntetlenre szavaztak, és a nézői szavazatok döntöttek, miszerint a ByTheWay-nek kellett távoznia a versenyből.
A magyarországi X-Faktor történetében először azonban egy énekes (Bozsek Márk) visszalépett a versenytől, így helyére visszatérhetett a műsorba a legutolsó kieső — a ByTheWay. Ezzel újabb esélyt kaptak a bizonyításra, és már a következő héten újból ott állhattak a színpadon.[3] Visszatérésük után minden adásban az 1. helyen végeztek, azaz ők kapták a legtöbb szavazatot a nézőktől.
Bejutottak a Fináléba, ahol 2. helyezést értek el, így a magyar X-Faktor legsikeresebb csapata voltak Ricco&Claudia 2017-es győzelméig.
Tagjai
Feng Ya Ou Ferenc (33 éves) - Született: Győr, 1991. június 9.
Szikszai Péter (37 éves) - Született: Pécs, 1986. december 5.
Vavra Bence (30 éves) - Született: Szeged, 1994. január 30.
Korábbi tagok
Patocska Olivér (32 éves) - Született: Budapest, 1992. május 4.