1994-ben született Miskolcon, szülei második fiúgyermekeként. Általános iskolai tanulmányait a Kazinczy Ferenc Általános és Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Iskolában végezte. 2012-ben érettségizett a Diósgyőri Gimnázium hatosztályos, emelt szintű angol osztályában. Gimnáziumi évei alatt rendszeresen játszott a - dr. Lénárt Attila vezette - Diákszínpadon.
Zenei tanulmányait a miskolci Egressy Béni Zeneiskolában folytatta. 2007. szeptemberétől Földessy Margit Színitanodájába járt.
Színpadon már 9 éves korában a Miskolci Nemzeti SzínházIsten pénze című darabjában debütált. Ezt követően a Carmenben, A Kölyök című musicalben (a címszereplőt) és a Valahol Európában (Csóró szerepében) játszott.
2010-ben a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Szegény gazdagok és a Robin Hood musicalek ősbemutatóiban kapott szerepet, az előbbiben Kálmán, az utóbbiban William szerepét játszotta. Kálmán szerepét a 2010/2011-es évadban a József Attila Színházban is játszotta.
Ezen kívül rendszeresen vett részt magyar és nemzetközi énekversenyeken, valamint fellépett musical rendezvényeken, jótékonysági gálákon.
2007 és 2010 között négyszer nyerte el a MOL Tehetségtámogató program egyéves ösztöndíját, mely tehetséges fiatal művészek és ifjú tudósok szakmai fejlődését segíti.
2013-2018 októbere között a Budapesti Operettszínház tagja volt.[1]Az elfújta a szél című musical egyik férfi főszerepében mutatkozott be, majd ugyanebben az évben megkapta a Rómeó és Júlia musical férfi címszerepét, a musicalirodalom első 19 éves Rómeójaként.[2]
Számos főszerepet játszott a Budapesti Operettszínház színpadán, többek között a Mozart!, Miss Saigon, Isten pénze, Szép nyári nap, Fame, Marie Antoinette musicalekben.
2016-ban diplomázott klasszikus ének szakirányon a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében.
Színházi pályafutása mellett a The SunCity Rockets nevű zenekar frontembere, melyet 2015 nyarán alapított zenésztársaival.[3]
↑A zenekar főprofilja az elektronikus és hangszeres zene ötvözete, valamint a költői szöveg és a fiatalos hangok harmóniája. Első daluk és videóklipjük 2016 áprilisában jelent meg, Now we run címmel.