Már kisgyermekként magába szívta az otthoni légkörrel a zene szeretetét, ezért nem volt meglepő, amikor az énekesi pályát választotta. Általános iskolai tanulmányait a Pestújhelyi úti Zenei általános Iskolában kezdte, Homor Istvánné zongora tanárnőnél. 1982 és 1986 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola klasszikus zongora szakán tanult Professzor Krause Annamáriánál. Első színházi szerepe a „Mennyből a telefon” című darabban volt a Fővárosi Operettszínházban Tímár Béla rendezésében, itt Clementinát alakította. 1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Versényi Ida és Kazán István osztályában. Ezután következett az „Evita” Eva Duarte szerepe, amit 1988-1993-ig folyamatosan játszott a Rockszínházban. 1988-ban Dorica szerepét formálta meg, a „Bestia” Ősbemutatóján Sík Ferenc rendezésében, majd 1989-ben az „Elveszett paradicsom” című darabban játszott a Nemzeti Színházban.
A televíziónézők számára akkor vált ismertté, amikor Eszter mentőgyakornokot alakította a Szomszédok című teleregényben 1989-ben. Saját elmondása szerint azért lett igazán sikeres a szerepben, mert egy hasonló karaktert kellett játszania, mint amilyen ő volt akkoriban. 1990-ben a „Nyomorultak” Fantine szerepe következett a Rock SzínházbanSzinetár Miklós rendezésében.
Malek Andi Soulistic együttes a neves énekesnő és a Jáger Bandi együttműködéséből jött létre 2016-ban. Malek Andrea és Jáger Bandi közös produkciójában, amely az örömzene és a tudatosság kombinációjára, valamint a népzene, a jazz és az r&b elemeinek sajátos ötvözetére épül, népszerű és régóta elfeledett magyar népdalok hallhatók, valamint saját szerzemények.
"Soulistic" név a lélek zenére, valamint a lélek és a zene közötti szoros kapcsolatra utal.