Peller Mariann Erzsébet (Budapest, 1983. július 30. –) magyar televíziós és rádiós személyiség, szinkronszínész és újságíró.
Életpályája
Pilisvörösváron nőtt fel. Eleinte jogász vagy ügyvéd szeretett volna lenni. A középiskolát külkereskedelmi szakon végezte, majd a Budapesti Gazdasági Főiskola nemzetközi kommunikáció szakán szerzett diplomát, médiamenedzsment szakirányon, mivel elsőre nem sikerült felvételije a színművészeti akkor induló tv-s szakára, de nem adta fel. 14 éves kora óta szerepelt, szakközépiskolában a Pomádéban Frenchyt alakította, ám saját bevallása szerint már 17 éves kora óta televíziós munkáról álmodott.
2005-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol 2009-ben végzett, Bárdos András osztályában Televíziós műsorvezető, rendező szakon.[1] Már az első és a harmadik évben is levelet kapott Vitray Tamástól, amiben biztatta és megjósolta, hogy az első lesz, aki munkát kap a szakmában. Szakdolgozatát Az Anya és a Poligámia avagy a dokumentumfilm és a fikciós tévéjáték készítésének összehasonlító elemzése címmel írta.[2]
2008 őszén debütált az RTL Klub-on a Fogd a pénzt és fuss! című játékában. A műsor ugyan megbukott, de a műsorvezető a Reggeli című adásban kapott új lehetőséget.[3]2010. augusztus 13-án a Rádió 1 Kukori című reggeli műsorába a hallgatók szavazták meg.[4]