1943 augusztusában mutatkozott be a Ferencváros első csapatában. A következő idényben magyar kupagyőztes lett a csapattal, a bajnokságban pedig a második helyen végeztek. A II. világháború utáni első bajnokságban szintén másodikak lettek. Két bajnoki érem nélküli idény után 1947-1948-ban harmadikok, a következő idényben bajnokok, majd másodikak lettek a bajnokságban. Az 1948-1949-es bajnokcsapat tagjainak jelentős részét kényszerrel átigazolták Újpestre (Deák, Henni) és a Kispestből alakult Bp. Honvédhoz (Budai, Kocsis). 1952-ben az akkor Bp. Kinizsi néven szereplő Ferencvárosban fejezte be az aktív labdarúgást. Összesen 302 mérkőzésen szerepelt a Fradiban (228 bajnoki, 47 nemzetközi, 27 hazai díjmérkőzés) és 6 gólt szerzett (4 bajnoki, 2 egyéb).
A válogatottban
1945 és 1950 között 13 alkalommal szerepelt a válogatottban.
Edzőként
1956-ban a szegedi Haladásnál kezdte edző pályafutását, ahol egészen 1957 tavaszáig dolgozott.1957 tavasztól 1963 tavaszáig Tatabányán tevékenykedett. Eközben 1959 és 1960 között az olimpiai válogatott pályaedzője volt, amely a római olimpián bronzérmet szerzett. 1963-ban az olimpia válogatott szövetségi kapitánya lett. Két olimpián keresztül állt a csapat élén. 1964-ben, Tokióban és 1968-ban Mexikóvárosban is a válogatott aranyérmes lett.
Az 1965-ös és 1966-os bajnoki idényben az MTK vezetőedzője volt. 1967-től 1969-ig három idényen át a Ferencváros dolgozott, ahol két bajnokság, majd egy bronzérem volt a mérlege. Az 1967-1968-as Vásárvárosok kupájának a döntőjéig vezette a csapatot, ahol végül mindössze egy góllal maradtak alul az angol Leeds Uniteddel szemben. A következő idényben, a BEK-ben indult volna az ereje teljében lévő csapat, de a politika közbe szólt, mert a Varsói Szerződés országainak csehszlovákiai bevonulása miatt a magyar csapatokat visszaléptették az európai kupaküzdelmektől.
1970 és 1974 között a Tatabányai Bányász trénere volt. 1972-ben az MNK döntőig vezette a csapatot, majd sorozatban kétszer nyerték meg a Közép-európai kupát. 1974 és 1976 között a Honvéd vezetőedzője lett, 1977-től egy idényen át a Salgótarjáni BTC-nél dolgozott.
1979-ben ismét az olimpiai válogatott szövetségi kapitánya lett. Csapatát, az akkor fénykorát élő Diósgyőri VTK-ra építette. A hazai mérkőzések a diósgyőri stadionban kerültek megrendezésre. Az előselejtezőn 1979. áprilisában, idegenben kikaptunk Romániától 2-0-ra, de a diósgyőri pályán sikerült a fordítás és a 3-0-s győzelem a magyar csapat továbbjutását jelentette. A magyar csapat ezt követően Csehszlovákiával és Lengyelországgal került egy csoportba. Az első csoportmérkőzésen, Lengyelország ellen Wroclawban 1-0-s vereséget szenvedett a csapat. Az ezt követő két hazai mérkőzésen kiválóan játszva győzőtt: Lengyelország, 2-0, Csehszlovákia 3-0. A csapat mérlege 5 mérkőzésen: 3 győzelem és 2 vereség, 8 rúgott gól, és 3 kapott gól. Hazai pályán veretlen maradt a csapat, még gólt sem kapott, de idegenben épp ellenkezőleg gólképtelen volt és kétszer kikapott. 1980. április 13-án ezek után került sor Prágában a mindent eldöntő Csehszlovákia elleni mérkőzésre, ahol a 3-2-es vereség a házigazdák továbbjutását jelentette, akik Moszkvában az olimpiai aranyérmet is megszerezték. 1979-ben Kovács Ferenc lemondása után 6 mérkőzésen át a válogatott szövetségi kapitánya is lett 1980-ig.
1980 és 1985 között a Tatabánya, a Volán, a Debrecen, majd ismét a Tatabánya vezetőedzője volt, ahol 65 évesen befejezte edzői pályafutását.
Összesen 625 bajnoki mérkőzésen ült a kispadon, ezzel második az örökranglistán. (2008. szeptember 19-ig az első volt)
Sikerei, díjai
Játékosként
Ferencváros
Magyar bajnokság
bajnok: 1948-1949
2.: 1943-1944, 1945, 1949-1950
3.: 1947-1948
Magyar kupa (MNK)
győztes: 1944
az FTC örökös tagja: 1974
Magyar Köztársasági Sportérdemérem ezüst fokozat (1949)[2]
A Magyar Népköztársaság kiváló sportolója (1951)[3]
Emléktáblája áll Budapesten a Tizedes utca 3. szám alatt, egykori lakóházán. (2015)[4]
Jegyzetek
↑Az FTC nevei: 1949-1950: ÉDOSZ, 1951-1956: Bp. Kinizsi volt
↑"Az árulók felett aratott győzelem tette lehetővé, hogy ma sportgyőzelmeket ünnepelhetünk": A kitüntetettek. Népsport, V. évf. 192. sz. (1949. szeptember 26.) 1., 3. o.
↑Összeállították a Magyar Népköztársaság kiváló sportolóinak névsorát. Népsport, VII. évf. 83. sz. (1951. április 27.) 1–2. o.
Győri életrajzi lexikon. 2. átd. kiad. Szerk. Grábics Frigyes, Horváth Sándor Domonkos, Kucska Ferenc. Győr: Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár. 2003. 192. o. ISBN 9632121155