A Varsói Szerződés hivatalos nevén a Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződés egy kollektív védelmi szerződés, amely a közép- és kelet-európai szocialista országok védelmi katonai-politikai szervezete volt a hidegháború idején. Varsóban, Lengyelországban alapították meg 1955. május 14-én a Szovjetunió javaslatára. A Varsói Szerződés katonai és gazdasági kiegészítése volt a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának (KGST), amely a keleti blokk közép- és kelet-európai államainak a regionális gazdasági szervezeteként működött.
A Szovjetunió vezetése alatt létrejött Varsói Szerződés erőegyensúlyként vagy ellensúlyként jött létre az Észak-atlanti Szerződés Szervezetével (NATO) és a nyugati blokkkal szemben. Fennállása alatt a két szervezet között nem volt közvetlen katonai konfrontáció; ehelyett a konfliktust ideológiai alapon és úgynevezett proxy háborúkkal vívták szerte a világ nemzetközi hadszínterein.
1991. február 25-én egy magyarországi értekezleten bomlott föl, s ebben az évben a KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) is megszűnt. Maga a Szovjetunió is felbomlott 1991 decemberében és az egykori szovjet köztársaságok többsége röviddel ezután megalakította a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetét (CSTO). A következő 20 évben a Varsói Szerződés Szovjetunión kívüli országai mindegyike csatlakozott a NATO-hoz.
Előzmények
A Varsói Szerződés megalakítása az NSZK újrafelfegyverzése és a Nyugat-európai Unió megalakulása ellenlépéseként jött létre. A Szovjetunió csapatainak a partnerország területén történő állomásoztatásával igyekezett ellensúlyozni a NATO-t, és szorosabban magához vonni a közép- és kelet-európai államokat.
A Szovjetunió felmondta az Egyesült Királysággal és Franciaországgal a háború idején kötött segítségnyújtási szerződését, és 1955. május 14-én megalakította a Varsói Szerződést.
Kezdetek
A Varsói Szerződés megalakulását megelőzően a csehszlovák politikai vezetés félve az újrafegyverezett Németországtól, biztonsági egyezményt akart kötni Kelet-Németországgal és Lengyelországgal.[1] Ezek az államok kifejezetten tiltakoztak Nyugat-Németország újra militarizálása ellen.[2] A szovjet vezetés és sok európai vezető a vasfüggöny mindkét oldalán tartottak attól, hogy idővel Németország ismét katonai nagyhatalom lesz és fenyegetést jelent majd rájuk nézve. A német militarizmus ugyanis még friss emlékként élt a szovjetek és kelet-európaik körében.[3] A Szovjetunió 1955-ben nemcsak politikailag, hanem katonailag is jelen volt már valamennyi szatelitállamában, ezért a szerződés létrejöttét feleslegesnek tartották.[4] A Szovjetunió tartva Nyugat-Németország újrafegyverezésétől 1954-ben csatlakozási kérelmet nyújtott be a NATO-hoz, de ezt az Egyesült Államok elutasította.[5][6]Vjacseszlav Molotov javaslatot tett Németország újraegyesítésére bizonyos feltételek mellett, melyek között szerepelt a négy szövetséges ország fegyveres ereinek folyamatos jelenléte az országban és Németország semlegessége.[7] A javaslatot Dulles (amerikai), Anthony Eden (brit) és Bidault (francia) külügyminiszter is elutasította. A Németország újraegyesítésére vonatkozó javaslatokra már korábban is volt példa: 1952. március 20-án a német újraegyesítésről szóló, az úgynevezett „Sztálin-jegyzet” által kezdeményezett tárgyalások véget értek, miután az Egyesült Királyság, Franciaország és az Egyesült Államok ragaszkodott ahhoz, hogy az egyesült Németország nem lehet semleges, és szabadon csatlakozhat az Európai Védelmi Közösséghez (EDC) és felfegyverkezhet.[8]
Konferencia a varsói Miniszterek Tanácsa palotájában, ahol aláírták a Varsói Szerződés alapdokumentumát 1955. május 14-én
1954 áprilisában Konrad Adenauer német kancellár először látogatott el az Egyesült Államokba, ahol találkozott Richard Nixonnal, Dwight D. Eisenhowerrel és John Foster Dulles-szal.[9] A ratifikálás késett, de az Egyesült Államok képviselői nyilvánvalóvá tették Németország számára, hogy az EDC-nek a NATO részévé kell válnia. A második világháború és a német megszállás emlékei még mindig erősen jelen voltak, ezért Franciaország is tartott Németország újrafegyverezésétől. 1954. augusztus 30-án a francia parlament elutasította a csatlakozást az EDC-hez, ezáltal megakadályozta a szerződés ratifikálását és az Egyesült Államok egyik Európával kapcsolatos fő célkitűzését: Németország fegyveres összekapcsolását a nyugattal.[10][11] Az Egyesült Államok külügyminisztériuma azonban új alternatívák kidolgozásába kezdett, melynek eredményeként végül 1954. október 23-án eldőlt, hogy a Német Szövetségi Köztársaságot felveszik a NATO-ba.[12] Nyugat-Németország 1955. május 9-én lett a szervezet tagja.[13]
A Szovjetunió 1954 novemberében új Európai Biztonsági Szerződés kért, hogy egy utolsó kísérletet tegyen arra, hogy az újrafegyverzett Németország ne álljon potenciálisan szemben a Szovjetunióval, de a tárgyalások sikertelenül zárultak.[14] 1955. május 14-én a Szovjetunió hét másik kelet-európai országgal közösen – „megerősítve az európai kollektív biztonság olyan rendszerének létrehozására irányuló vágyukat, amely az összes európai állam részvételén alapul, társadalmi és politikai rendszerüktől függetlenül” – létrehozta a Varsói Szerződést, válaszul a Német Szövetségi Köztársaság Észak-atlanti paktumhoz történő integrációjára, kijelentve, hogy: "a remilitarizált Nyugat-Németország és az utóbbi integrációja az észak-atlanti blokkba növeli a veszélyt egy újabb háború kirobbanására és fenyegetést jelent a békés államok nemzetbiztonságára. Ilyen körülmények között a békés európai államoknak meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket biztonságuk megóvása érdekében.[15]
Az NDK-nak a Szovjetunió engedélyezte, hogy saját haderőt hozzon létre és megalakult a Nemzeti Néphadsereget (Nationale Volksarmee).[16] A Szovjetunió a saját helyreállítására koncentrált, lefoglalta és átadta a legtöbb német ipari üzemet, és háborús jóvátételt követelt Kelet-Németországtól, Magyarországtól, Romániától és Bulgáriától a szovjet uralma alatt álló vegyesvállalatok segítségével. Ezenkívül kereskedelmi megállapodásokat vezetett be, amelyeket szándékosan az ország előnyére alakítottak ki. Moszkva irányította a szatellitállamokat irányító kommunista pártokat, melyek követték a Kreml utasításait. 1956 novemberében a Szovjet Hadsereg megszállta Magyarországot, a varsói Szerződés egyik tagállamát és leverte a magyar forradalmat. Ezt követően a szovjetek két oldalú, 20 évre szóló szerződéseket kötöttek Lengyelországgal (1956. december 17.),[17] az NDK-val (1957. március 12.), Romániával (1957. április 15.; később a szovjet csapatokat kivonták Románia területéről), és Magyarországgal (1957. május 27.),[18] biztosítva a szovjet csapatok jelenlétét ezekben az országokban.[19]
Szovjet T-54-es tank Prágában, Csehszlovákia megszállása alatt
36 éven keresztül a NATO és a Varsói Szerződés közvetlenül egyetlen fegyveres konfliktus sem viselt egymással szemben Európában. Az egyesült Államok és a Szovjetunió valamint a szövetségeseik olyan politikai stratégiát hajtottak végre, melynek legfőbb célja egymás megfékezése volt Európában, miközben a világ különböző pontjain a hidegháború nemzetközi hadszínterén a saját befolyásukért harcoltak. Ezek közé tartozott a koreai háború, a vietnámi háború, a disznó-öbölbeli invázió, a kambodzsai–vietnámi háború.[20][21] 1956-ban, miután Nagy Imrekormánya bejelentette Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből, a szovjet csapatok bevonultak az országba és leváltották a kormányt, majd leverték a magyar forradalmat, ami becslések szerint 2500 magyar állampolgár halálát okozta.[22]
A többnemzetiségű kommunista fegyveres erők egyetlen közös megmozdulása a Csehszlovákiába történő bevonulás volt 1968 augusztusában.[23] Albánia és Románia kivételével valamennyi tagállam részt vett az hadműveletekben. A Német Demokratikus Köztársaság csak minimális támogatást nyújtott. (Albánia pedig egy hónappal a beavatkozás után kilépett a szövetségből.)
A hidegháború vége
A Varsói Szerződés tagállamainak vezetői találkozója Kelet-Berlinben, 1987 májusában
1991. február 25-én a szervezet budapesti ülésén aláírták a szerződés katonai szervezetének megszűnéséről szóló dokumentumot. Ennek nyomán 1991. április 1-jén hivatalosan megszűnt a Varsói Szerződés katonai szervezete, majd három hónap múlva Prágában, 1991. július 1-jén a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete is. 1991. december 25-én a Szovjetunió is felbomlott.[26]
Román Szocialista Köztársaság (a Varsói Szerződés egyetlen független állandó nem szovjet tagja, amely az 1960-as évek elejére megszabadult a szovjet szatellit státusztól)
Megfigyelők
Mongólia: 1963 júliusában a Mongol Népköztársaság felvételi kérelmet nyújtott be a Varsói Szerződéshez a 9. cikkely alapján. A kialakulóban lévő kínai-szovjet konfliktus miatt Mongólia megfigyelői státuszban maradt.[27] Az első alkalom volt, hogy nem a szovjetek, hanem egy másik tagállam, Románia blokkolta a csatlakozást.[28][29] 1966-ban a Szovjetunió beleegyezett, hogy csapatokat állomásoztasson Mongólia területén.[30]
Kezdetben a Kínai Népköztársaság, Észak-Korea és Észak-Vietnam is megfigyelői státusszal rendelkezett, de Kína 1961-ben kilépett az albán-szovjet szakadás következtében, melyben Kína Albániát támogatta a Szovjetunióval szemben.[31]
Intézményei
A Varsói Szerződés hitelesített alapdokumentumaKatonai vezetők találkozója 1980 májusában
Politikai Tanácskozó Testület (PTT)
A szervezet legfőbb politikai szerve, amely formálisan valamennyi politikai, gazdasági és kulturális szervet felügyelt.
Egyesített Titkárság
1976-ban állították fel, és a tagállamok képviselőiből állt. Minden kérdésben együttműködött a PTT-vel és a KGST-vel, különböző bizottságokat egyesített.
Külügyminiszterek Bizottsága
1976-ban állították fel, ajánlásokat dolgozott ki külpolitikai kérdésekben.
Katonai Tanács
1969-ben alakult, a szerződő feleknek erősebb beleszólási jogot biztosított.
Csapatok létszáma a NATO (kék) és a Varsói Szerződés (piros) államaiban 1973-banEgy 1981-es szovjet "nagy hetes" fenyegetésplakát, amelyen a Varsói Szerződés katonáinak felszerelése látható
Főparancsnokok
A Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek főparancsnokai (oroszul: Главнокомандующие Объединёнными вооружёнными силами стран-участниц Варшавского договора)
A Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek törzsfőnökei (oroszul: Начальники штаба Объединённых вооружённых сил стран-участниц Варшавского договора)
A NATO és a Varsói Szerződés határai 1949 és 1991 között
A „barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést” a későbbiekben kétoldalú szerződésekkel egészítették ki, melynek értelmében a tagállamok hozzájárultak ahhoz, hogy szovjet csapatok állomásozzanak a területükön. Védelmet, támaszt kínált a kisebb államoknak, a Szovjetunió számára pedig biztonsági övezetet jelentett nyugati határán.
A kétoldalú megnemtámadási egyezmények helyébe többoldalú védelmi szervezet lépett. A tényleges hatalmi viszonyokon keveset változtatott, de a Szovjetuniónak cserelehetőséget nyújtott a NATO feloszlatása fejében. Egyúttal lehetőséget teremtett a szovjeteknek, hogy rendezze a népi demokráciákban állomásozó csapatai státuszát, ami az 1956. őszi válság után elkerülhetetlenné vált.
A Szovjetunió befolyása a Szerződés legerősebb hatalmaként meghatározó volt. A marxista-leninista felfogás igazságos és jogtalan háborút különböztetett meg. Előbbi célja a támadások elleni védekezés, és „valamely nép felszabadítása a kapitalizmus rabszolgasága alól.”
Az évek során egyre fontosabb szerepet kapott a szocializmus megőrzésének kollektív felelőssége. Eszerint ha a szocializmus az egyik szerződő államban veszélybe kerül, akkor a többi országnak nemcsak joga, hanem kötelessége is a szocializmus megőrzése a szövetség révén (ezt tartalmazza a korlátozott szuverenitás elvét kimondó Brezsnyev-doktrína). A Varsói Szerződés igazi értelme tehát az volt, hogy az egyes országokban elhelyezett szovjet csapatok segítségével olyan politikai, gazdasági és katonai helyzetet biztosítson, amely a legjobban megfelel a szovjet hatalmi és katonai törekvéseknek.[32]
A Szovjetunió utódjaként Oroszország és néhány posztszovjet állam csatlakozott a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéhez (CSTO). 1996-ban pedig megalakult a Sanghaji ötös, melyet Üzbegisztán 2001-es csatlakozása után Sanghaji Együttműködési Szervezetnek (SCO) neveztek át.
A 2008-as bukaresti NATO-csúcstalálkozón az egykori szovjet tagállamok közül Grúzia és Ukrajna ígéretet kapott, hogy idővel mindkét ország a NATO tagja lesz.[34][35] Hamarosan háború robbant ki Oroszország és Grúzia között.[36] Néhány év elteltével a majdanieseményeket követően, 2014-ben Oroszország annektálta a Krím-félszigetet, majd a kelet-ukrajnai háború nyomán, 2022. február 24-én megtámadta Ukrajnát és megszállás alatt tartja az ország egy részét.[37]
Nagy Imre: Snagovi jegyzetek. Gondolatok, emlékezések 1956-1957, Gondolat Kiadó – Nagy Imre Alapítvány, Budapest ISBN 963 9610 55 0
További információk
Záróközlemény a Varsói Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segélynyújtási Szerződésben résztvevő államok Politikai Tanácskozó Bizottságának ülésszakáról. A Varsói Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segélynyújtási Szerződés tagállamainak nyilatkozata; Állami Politikai Kiadó, Bukarest, 1956
Útmutató "A szocialista tábor hadseregei a magyar néphadsereg fegyverbarátai" c. téma feldolgozásához; Zrínyi Honvéd Kiadó, Bp., 1958
Nicolae Ceauşescu: Beszéd a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának plenáris ülésén. 1968. június 19. / A Román Kommunista Párt Központi Bizottság plenáris ülésének határozata a Románia Szocialista Köztársaság küldöttsége által a Varsói Szerződésben részt vevő államok Politikai Konzultatív Bizottsága moszkvai tanácskozásán kifejtett tevékenységről; Politikai Kiadó, Bukarest, 1968
Puja Frigyes: Miért van szükség a Varsói Szerződésre?; Kossuth, Bp., 1970 (Napjaink kérdései)
Együtt. Képek a Varsói Szerződés tagállamai hadseregeinek életéből; összeáll. Döndő Rezső; Zrínyi, Bp., 1975
Hűség az internacionalizmushoz. 1955–1975. Részletek Kádár János 1974. március 28-i beszédéből; Zrínyi, Bp., 1975
Az egyesített fegyveres erők. 20 éves a Varsói Szerződés; Zrínyi, Bp., 1975
A Varsói Szerződés húsz éve; Kossuth, Bp., 1975
Barátok, fegyvertársak; Zrínyi, Bp., 1976
A Varsói Szerződés szervezete. 1955–1975. Dokumentumok; szerkesztőbizottság Marjai József et al.; Kossuth–Zrínyi, Bp., 1976
Sterl István: A béke védőpajzsa. A Varsói Szerződés; MHSZ, Bp., 1978
A Varsói Szerződés, 1955-1980. Kronológia és bibliográfia; előszó, kronológia Pataki István, bibliográfia Kiss Dezsőné, Herendi Károly; ZMKA Tudományos Könyvtár, Bp., 1980
Haber Péter–Gyenes Mihály: Egyesített fegyveres erők. A Varsói Szerződés negyedszázada; MN Politikai Nevelőmunka Anyagi és Módszertani Központ, Bp., 1980
Pataki István–Sterl István: Negyedszázad a szocializmus és a béke szolgálatában; Zrínyi, Bp., 1980
Serfőző László: Védőpajzs; Zrínyi, Bp., 1980
Hollósi István: 25 éves a Varsói Szerződés; TIT, Bp., 1980 (Hadtudományi füzetek)
A Varsói Szerződés Szervezete. 1955–1980. Dokumentumok; szerkesztőbizottság Roska István et al.; Kossuth, Bp., 1981
Az NDK Nemzeti Néphadserege – szövetséges partner a Varsói Szerződésben; Militärverlag, Berlin, 1984
Szövetség a béke és biztonság védelmében. 30 éves a Varsói Szerződés; összeáll. Hatvani Károly; Reflektor, Bp., 1985
A Varsói Szerződés Szervezete. 1955–1985. Dokumentumok; szerkbiz. Roska István et al.; Kossuth, Bp., 1986
Csabai György–Szántó Mihály: Átváltozások, 1989–1999. A Varsói Szerződéstől a NATO-tagságig; Zrínyi, Bp., 2001 (A Magyar Honvédség 150 éve)
Für Lajos: A Varsói Szerződés végnapjai – magyar szemmel; Kairosz, Bp., 2003 (Az én történelmem)
Dobák Imre–Endrődi Ferenc: A magyar rádióelhárítás nemzetközi együttműködésének története, 1955–1990; közread. a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar; NKE Rendészettudományi Kar, Bp., 2014
M. Szabó Miklós: A Magyar Néphadsereg és a Varsói Szerződés csapatainak részvétele Csehszlovákia megszállásában. 1968. augusztus 20–október 31.; Dialóg Campus, Bp., 2019