1927 és 1929 között a Nemzeti FC profi labdarúgója volt. 1927-ben egy alkalommal a magyar válogatottban is szerepelt. 1929-ben szerződött Újpestre, ahol 1932-ig két bajnokságot nyert a csapattal. Ezt követően Svájc szerződött az FC Lugano együtteséhez, ahol később játékos-edző is lett.
Edzőként
1936 és 1953 között hat svájci csapat vezetőedzője. Legnagyobb sikere két svájci kupagyőzelem 1945-ben és 1953-ban. 1953 és 1955 között a luxemburgi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. 1955-ben hazatért és először a budapesti Haladás (MAFC) edzője lett. 1956-57-ben az MTK (Vörös Lobogó), 1957-58-ban a Pécsi Dózsa vezetőedzője volt.
1960 és 1962 között a magyar válogatottnál dolgozott, mint edző. Az 1960-as római olimpián a csapat szövetségi kapitánya volt, de szakvezetője volt ebben az időszakban a B és utánpótlás válogatottnak is.
1962-63-ban a bolgár válogatott szövetségi kapitánya volt. 1964 áprilisában, idény közben váltotta az MTK kispadján Kovács Imrét és a KEK döntőben már ő vezette a csapatot, ahol végül a megismételt, második mérkőzésen 1-0-ra ki kaptak a Sporting Lisszabontól.
1966-67-ben a keletnémet Dynamo Berlin vezetőedzője volt. 1968-ban nyugdíjba vonult és évekig az MLSZ Tanácsadó Testületének nyugdíjas tagja volt.
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
