Kraszna (románul: Crasna; németül: Krassmarkt) település Romániában, Szilágy megyében, Kraszna község központja. Az egykori, 1876-ban megszűnt Kraszna vármegye névadója és székhelye. Ma községközpont, Máron, Ráton és Krasznahosszúaszó tartozik hozzá.
Szilágysomlyótól 11 km-re délkeletre, Zilahtól 19 km-re nyugat-délnyugatra fekszik a Partiumban. A helységet kettészeli a Kraszna folyó.
Neve a szláv krasna (kb. ’szép’) melléknévből eredeztethető,[1] ám az is elképzelhető, hogy a települést átszelő Kraszna folyó áradáskor vörösesbarnára váltó színére utal.
Első említése 1213-ból Karasna alakban ismert, de szerepel a Váradi regestrum 1217 és 1235 közötti felsorolásában is. 1341-ben Valkóvárhoz tartozott, s birtokosaként egy bizonyos Dancs mestert iktattak be.
1454-ben a Bánfi családnak, Chahol Jánosnak és a Kusalyi Jakcs családnak voltak birtokai a településen. 1479 és 1498 között a losonczi Bánfiaké volt, akik 1491-ben osztoztak meg rajta. 1522-ben Bánfi Miklós Báthory István vajdának adta 15 bánfihunyadi jobbágytelekért. 1534-ben a Báthory István vajda elhunyt, 1537-ben fiait, Andrást, Kristófot és Istvánt iktatták be Kraszna birtokába. Nem sokkal később, 1548-ban húguk, Báthory Anna, Drágffy Gáspár, majd Drugeth Antal özvegye is elzálogosította itteni birtokait a három Báthory-fivérnek. 1550-ben a Losoncziaknak a Báthoryakkal folytatott birtokpere kapcsán Ferdinánd király arra intette a Báthoryakat, hogy hagyjanak fel a Losoncziakkal folytatott birtokperekkel, s adják vissza azok erdélyi és magyarországi birtokait. 1562-ben II. János magyar király utasítására a nagyváradi káptalan elküldte embereit Pethenyeffalwa-ra és felszólította a peres feleket az ügyintézésre.[2] 1576-ban Kraszna város tizedét Báthory István a Bánffyaknak adományozta.
1648-ban II. Rákóczi György és neje, Báthory Zsófia birtoka volt.
Egykori várát a 17. században még lakták. A trianoni békeszerződésig Szilágy vármegye Krasznai járásához tartozott.
Municípiumok Zilah (Zalău) (megyeszékhely) Városok Szilágycseh (Cehu Silvaniei) Szilágysomlyó (Șimleu Silvaniei) Zsibó (Jibou) Községek Almásbalázsháza (Bălan) Almásszentmihály (Sânmihaiu Almașului) Alsóbán (Bănișor) Alsóegregy (Românași) Alsófüld (Fildu de Jos) Alsóvalkó (Valcău de Jos) Aranymező (Băbeni) Benedekfalva (Benesat)
Blenkemező (Poiana Blenchii) Cigányi (Crișeni) Csákigorbó (Gârbou) Csizér (Cizer) Debren (Dobrin) Drág (Dragu) Felsőegregy (Agrij) Felsőszék (Sâg) Galgó (Gâlgău) Gyümölcsénes (Plopiș) Halmosd (Halmășd) Haraklány (Hereclean) Hidalmás (Hida) Ipp (Ip) Kárásztelek (Carastelec) Karika (Creaca) Kémer (Camăr)
Középlak (Cuzăplac) Kraszna (Crasna) Krasznahídvég (Măeriște) Krasznahorvát (Horoatu Crasnei) Kusaly (Coșeiu) Létka (Letca) Magyarkecel (Meseșenii de Jos) Magyarzsombor (Zimbor) Márkaszék (Marca) Nagyderzsida (Bobota) Nagyilonda (Ileanda) Nagykeresztes (Cristolț) Nagylózna (Lozna) Náprád (Năpradea) Nyirsid (Mirșid) Oláhbaksa (Bocșa) Oroszmező (Rus)
Ördögkút (Treznea) Sarmaság (Sărmășag) Semesnye (Șimișna) Szamosudvarhely (Someș-Odorhei) Szilágybagos (Boghiș) Szilágykövesd (Chieșd) Szilágynagyfalu (Nușfalău) Szilágyperecsen (Pericei) Szilágysámson (Șamșud) Szilágyszeg (Sălățig) Szurduk (Surduc) Váralmás (Almașu) Vármező (Buciumi) Varsolc (Vârșolț) Zálha (Zalha)
Megyei jogú városok
Zilah (Zalău)
Városok Szilágycseh (Cehu Silvaniei)
Szilágysomlyó (Șimleu Silvaniei)
Zsibó (Jibou)
Községek
Almásbalázsháza (Bălan)
Almásszentmihály (Sânmihaiu Almașului)
Alsóbán (Bănișor)
Alsóegregy (Românași)
Alsófüld (Fildu de Jos)
Alsóvalkó (Valcău de Jos)
Aranymező (Băbeni)
Benedekfalva (Benesat)
Blenkemező (Poiana Blenchii)
Cigányi (Crișeni)
Csákigorbó (Gârbou)
Csizér (Cizer)
Debren (Dobrin)
Drág (Dragu)
Felsőegregy (Agrij)
Felsőszék (Sâg)
Galgó (Gâlgău)
Gyümölcsénes (Plopiș)
Halmosd (Halmășd)
Haraklány (Hereclean)
Hidalmás (Hida)
Ipp (Ip)
Kárásztelek (Carastelec)
Karika (Creaca)
Kémer (Camăr)
Középlak (Cuzăplac)
Kraszna (Crasna)
Krasznahídvég (Măeriște)
Krasznahorvát (Horoatu Crasnei)
Kusaly (Coșeiu)
Létka (Letca)
Magyarkecel (Meseșenii de Jos)
Magyarzsombor (Zimbor)
Márkaszék (Marca)
Nagyderzsida (Bobota)
Nagyilonda (Ileanda)
Nagykeresztes (Cristolț)
Nagylózna (Lozna)
Náprád (Năpradea)
Nyirsid (Mirșid)
Oláhbaksa (Bocșa)
Oroszmező (Rus)
Ördögkút (Treznea)
Sarmaság (Sărmășag)
Semesnye (Șimișna)
Szamosudvarhely (Someș-Odorhei)
Szilágybagos (Boghiș)
Szilágykövesd (Chieșd)
Szilágynagyfalu (Nușfalău)
Szilágyperecsen (Pericei)
Szilágysámson (Șamșud)
Szilágyszeg (Sălățig)
Szurduk (Surduc)
Váralmás (Almașu)
Vármező (Buciumi)
Varsolc (Vârșolț)
Zálha (Zalha)