Szamosőrmező (Őrmező) neve az egykor itt létezett Anonymus által is leírt gyepűkre utal. A település egykori lakosainak határőri (gyepűőri) foglalkozását őrzi nevében. Egykori lakosainak kötelességük volt e gyepűk őrzése. Ilyen gyepűk voltak például Vas vármegyében Felső- és Alsóőr, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében Őr, Zemplén vármegyében Őrmező és a Zilah melletti Őrhegy is.
Szamosőrmező nevében a Szamos előtag az itt folyó Szamosra utal.
Története
A település nevét az oklevelek 1469-ben említették először Ew(r) Mezew, majd 1492-ben Eormezeo néven.
A falu egykor nem mai helyén, hanem közvetlen az Egregy patak mellett feküdt, s Erdély legvégsőbb őrállomási helye volt. (Hodor leírása szerint Erdély a vajdák alatt csak Doboka vármegye széléig nyúlt.)
Őrmező lakosai az 1700-as évek háborús zaklatásai miatt költöztek fel mostani helyükre, mely biztonságosabb menedéket nyújtott.
Az 1400-as években a Drágfi és a Zombori családok birtoka volt.
1525-ben Zombori Péter és László saját birtokrészét a Drágfi család tagjainak zálogosította el.
1575-ig Károlyi Lászlóé volt, kitől hűtlenség miatt somlyói Báthory István elvette és rátóti Gyulafi Lászlónak adományozta.
A Sesul Morii határrészének meredek sziklafalába vésett Krisztus-kép, melyet a falu egykori tulajdonosa, báró Bornemissza Józsefné faragtatott oda a következő felírással:
„Nem isten, nem ember ezen kirajzolt kép, De isten és ember, kit jelent ez a kép”.
Petri Mór: Szilágy vármegye monographiájaIV.: Szilágy vármegye községeinek története (L-Z). [Budapest]: Szilágy vármegye közönsége. 1902. 173–177. o. Online elérés
.svg){kind=small}
