Kemény Dénes (vízilabdázó)
Kemény Dénes (Budapest , 1954 . június 14. –) válogatott vízilabdázó, edző, állatorvos. Országos hírnevét a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként szerezte, amellyel 2000 és 2008 között három olimpiai bajnokságot nyert. Edzői munkája mellett tanít, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának címzetes egyetemi docense.[ 1] A magyar válogatottat tizenöt éven keresztül, 1997 és 2012 között vezette. Előtte Olaszországban dolgozott. 2012-től 2018-ig a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke volt.
Sportolói pályafutása
A BVSC-ben kezdett vízilabdázni.[ 2] 1971-ben még ifjúsági játékosként a Budapesti Spartacus játékosa lett.[ 3] 1973-ban Duisburgban tagja volt a junior Európa-bajnoki címet nyert magyar csapatnak.
1980-tól a Tatabányai Bányász vízilabdázója volt. 1981-ben és 1982-ben második volt a bajnoki góllövőlistán.[ 4] [ 5] 1984-től az FTC-ben játszott. 1985 novemberétől 1986 februárjáig az ausztrál Footscray Melbourne csapatában és Victoria állam válogatottjában vendégszerepelt.[ 6] A magyar bajnokságban 338 mérkőzésen szerepelt. 1987-től 1991-ig az olaszországi Como játékosa volt.
1974-től 1986-ig összesen tizenhét alkalommal szerepelt a magyar felnőtt válogatottban. Az 1977. évi szófiai Universiadén a magyar csapattal ezüstérmet nyert.
OB I-es statisztikája
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos . Segíts te is a kibővítésében!
Mérkőzései a válogatottban
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos . Segíts te is a kibővítésében!
Időpont
Helyszín
Ellenfél
Gólok
Eredmény
Kiírás
1.
1974. április 14.
Belgrád , Jugoszlávia
Hollandia
1
8–3
TV kupa
2.
1977. február 27.
Budapest , Magyarország
Szovjetunió
0
11–7
barátságos
3.
1977. április 30.
Hvar , Jugoszlávia
Románia
1
7–6
Hvar kupa
4.
1977. május 20.
Kolozsvár , Románia
Görögország
0
12–6
Román kupa
5.
1977. május 21.
Kolozsvár , Románia
Jugoszlávia
0
7–4
Román kupa
6.
1977. május 22.
Kolozsvár , Románia
Bulgária
0
9–3
Román kupa
7.
1978. október 22.
Budapest , Magyarország
Szovjetunió
0
6–5
barátságos
8.
1981. február 28.
Budapest , Magyarország
Szovjetunió
0
5–7
barátságos
9.
1981. július 23.
Madrid , Spanyolország
Hollandia
1
7–4
nemzetközi torna
10.
1981. július 24.
Madrid , Spanyolország
NSZK
0
5–9
nemzetközi torna
11.
1981. július 24.
Madrid , Spanyolország
Szovjetunió
0
10–10
nemzetközi torna
12.
1981. július 26.
Madrid , Spanyolország
Spanyolország
7–9
nemzetközi torna
13.
1986. május 22.
Tbiliszi , Szovjetunió
Jugoszlávia
10–7
Grúz újságíró-szövetség nagydíja
Edzői pályafutása
1978-ban Budapesten állatorvos-doktori oklevelet, 1990-ben a Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézetében vízilabdaedzői, 1998-ban vízilabda-mesteredzői oklevelet szerzett. Sporttevékenysége mellett 1986-ig Magyarországon, 1996-ig Olaszországban gyakorlati és kutató állatorvosként is tevékenykedett. Visszavonulása után a Como játékosedzője, majd 1997-ben a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya lett. Ezt követően a sportág történetének egyik legeredményesebb szövetségi kapitányává vált. 1999-ben, 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban az év szövetségi kapitányává választották. 2000-ben, a sydney-i olimpiát követően a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át (polgári tagozat). 2003. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat), 2004-ben az athéni olimpia után a vízilabda-válogatott címvédéséért a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést kapta. 2006. december 9-én Prima Primissima díjban részesült. 2008. augusztus 29-én, a pekingi olimpiát követően az immáron háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány a Parlament kupolatermében dr. Sólyom László köztársasági elnöktől , Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől és Szili Katalintól , az Országgyűlés elnökétől a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét (polgári tagozat) vehette át. 2008 novembere óta Budapest díszpolgára . A miskolci Egyetemváros szomszédságában 2009-re felépült sportuszodát róla nevezték el. 2011. május 6-án az Úszó Hírességek Csarnokának tagjává avatták.[ 18] [ 19] 2012 szeptemberében bejelentette, hogy a vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként nem hosszabbítja meg lejáró szerződését.[ 20] 2013 májusában a Magyar Edzők Társaságának alelnöke lett.[ 21] 2013-tól tagja a FINA edzői bizottságának,[ 22] melynek alelnöke, majd 2022 júliusától elnöke lett.[ 23]
Kapitánysága alatt a magyar válogatott eredményei
Kemény Dénes tenyérnyomata a róla elnevezett miskolci Kemény Dénes Városi Sportuszoda bejáratánál
Olimpiai bajnok (2000 , 2004 , 2008 )
Világbajnok (2003 )
Világbajnoki 2. helyezett (1998 , 2005 , 2007 )
Világbajnoki 4. helyezett (2011 )
Világbajnoki 5. helyezett (2001 , 2009 )
Európa-bajnok (1997 , 1999 )
Európa-bajnoki 2. helyezett (2006 )
Európa-bajnoki 3. helyezett (2001 , 2003 , 2008 , 2012 )
Világkupa-győztes (1999)
Világkupa 2. helyezett (2002, 2006)
Világkupa 3. helyezett (1997)
Világliga-győztes (2003, 2004)
Világliga 2. helyezett (2005, 2007)
Világliga 3. helyezett (2002)
Sportvezetőként
2012 decemberében megválasztották a Magyar Vízilabda-szövetség elnökévé,[ 24] mely megbízatását 2016-ban további négy évre meghosszabbították.[ 25] 2018. május 29-én bejelentette, hogy lemond: a szeptemberi vízilabda-világkupát követően távozik a Magyar Vízilabda-szövetség elnöki tisztségéből.[ 26]
Díjai, elismerései
Jegyzetek
↑ Címzetes egyetemi docens kinevezés
↑ Budapest serdülő II.B o. vízilabda bajnokság első három helyezett csapatának névsora. Úszósport, 11. sz. (1966. november) 23. o.
↑ Az 1971. évi vízilabda bajnokságok eredményei. Úszósport, 1. sz. (1972. január) 5. o.
↑ Számok a vízilabda bajnokságról. Úszósport, XX. évf. 12. sz. (1981. december) 4. o.
↑ Számok a vízilabda bajnokságról. Úszósport, XI. évf. 1. sz. (1983) 17. o.
↑ A Népsport jelenti. Népsport , XLI. évf. 266. sz. (1985. november 6.) 9. o.
↑ Országos vízilabda bajnokságok 1974. Úszósport, 11. sz. (1974) 2. o.
↑ OB 1975. Úszósport, 11. sz. (1975) 3. o.
↑ Országos vízilabda bajnokság 1976. Úszósport, 11. sz. (1976) 2. o.
↑ A bajnokság csapatai és játékosai. Úszósport, XX. évf. 1. sz. (1981. január) 20. o.
↑ Számok a vízilabda bajnokságról. Úszósport, XX. évf. 12. sz. (1981. december) 1. o.
↑ Számok a vízilabda bajnokságról. Úszósport, XI. évf. 1. sz. (1983) 15. o.
↑ Három adat játékosainkról. Úszósport, XII. évf. 1. sz. (1984)
↑ Az 1984. évi rövid vízilabda bajnokság értékelése. Úszósport, XIII. évf. 11. sz. (1984) 3. o.
↑ Az 1984/85. évi vízilabda bajnokság adatai. Úszósport, XIV. évf. 11. sz. (1985) 3. o.
↑ Számok és játékosok. Úszósport, XV. évf. 10. sz. (1986) 18. o.
↑ Az 1986/87. évi vízilabda bajnokság adatai. Úszósport, XVI. évf. 9. sz. (1987. szeptember) 1–2. o.
↑ hvg.hu: Kemény Dénest beválasztották a Hírességek Csarnokába , 2010. november 5. (Hozzáférés: 2010. november 5.)
↑ Kemény Dénes beköltözött a Hírességek Csarnokába . hvg.hu, 2011. május 7. (Hozzáférés: 2011. május 8.)
↑ Kemény Dénes nem folytatja kapitányként . hvg.hu, 2012. július 21. (Hozzáférés: 2012. július 21.)
↑ Molnár Zoltán a Magyar Edzők Társaságának elnöke (magyar nyelven). mno.hu, 2013. május 29. (Hozzáférés: 2013. május 29.)
↑ FINA: Gyárfás a kommunikációt irányítja, Kemény az edzői bizottságban . nemzetisport.hu, 2013. július 29. (Hozzáférés: 2013. július 29.)
↑ FINA: először lett magyar elnöke a vízilabda technikai bizottságának és edzőbizottságának. www.nemzetisport.hu (2022. július 3.) (Hozzáférés: 2022. július 3.)
↑ Kemény Dénes az új elnök! (magyar nyelven). nemzetisport.hu, 2012. december 16. (Hozzáférés: 2012. december 16.)
↑ Kemény Dénes további négy évig az MVLSZ elnöke
↑ Vízilabda: Kemény Dénes ősszel távozik az elnöki székből - Nemzeti Sport, 2018.05.29.
↑ http://www.ishof.org/
↑ Új díszpolgáraink: Gergely Ágnes, Kemény Dénes és Schiller Péter http://13.kerulet.ittlakunk.hu - 2014. május 30.
Források
Csurka Gergely–Mezei Dániel: Kemény évek ; Sensus, Bp, 2002
Endrei Judit: Kemény üzenetek. Beszélgetések Kemény Dénessel a magyar vízilabda válogatott szövetségi kapitányával ; Endrei Könyvek, Szentendre, 2011
Magyar válogatott keretek