Baksa László (Budapest, 1986. április 27. –) magyar válogatott vízilabdázó, kapus.
Pályafutása
Mivel dundi kisfiú volt és a szülei nagyon szerették volna, ha mozog egy picit és lefogy. Nyolcévesen édesapja csalta le a Népligeti Sportuszodába, és a Ferencváros előkészítő csoportjában kezdett el úszni. Tízéves volt, amikor átkerült a vízilabdásokhoz, Kádas Géza tanította a sport alapjaira. Tetszett neki a sport, szeretett edzésre járni, csupán egy dolog nem tetszett: maga az úszás. Így amikor feltették a kérdést, hogy ki szeretne beállni a kapuba, Baksa keze lendült a legmagasabbra. Végigjárta az összes korosztályt, a serdülőcsapattal magyar bajnok is lett, bár csak két mérkőzésen szerepelt.[1][2]
A 2001–2002-es szezontól lett a felnőtt keret tagja, ahol olyan meghatározó válogatott játékosok mellett lett tartalékkapus, mint Aleksandar Šoštar, Szécsi Zoltán vagy Pelle Balázs. 2003-ban a Merész András vezette ifjúsági válogatottal a Szerbia és Montenegró-i nemzeti csapat mögött ezüstérmet szerzett az isztambuli Európa-bajnokságon, majd Vad Lajos irányítása alatt a 2004-es máltai junior Európa-bajnokságon bronzérmet ünnepelt. 2005-ben Faragó Tamás-díjjal, illetve az év legjobb utánpótlás víziladázójának járó Héraklész-díjjal tüntették ki. 2005. december 12-én lett először a magyar válogatott kerettagja, első mérkőzését pedig 2006. július 26-án, egy Horvátország elleni barátságos mérkőzésen játszotta.
A súlyos anyagi problémákkal küzdő anyaegyesületét 2006 nyarán hagyta el, és a Szegedhez igazolt. A Tisza-parti egyesülettel a klub fennállásának legnagyobb sikereit ünnepelte: 2009-ben LEN-kupát szereztek, 2011-ben elhódították Magyar Kupát, 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben is a magyar vízilabda-bajnokság bronzérmeseiként zártak, valamint 2012-ben bejutottak a vízilabda Bajnokok Ligájának legjobb nyolc csapata közé.[3] A 2013-as szezontól a Gyöngyösi András által irányított német Spandau 04 játékosa.[4] Csapatával az idény végén megnyerte a német bajnokságot.[5]
Sikerei, díjai
- Egyéni
- Faragó Tamás-díj (2005)
- Héraklész-díj (2005)
- Klubcsapatokkal
- Válogatottakkal
Jegyzetek
- ↑ Büszkeségünk: Baksa László. fradipolo.hu. [2013. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 26.)
- ↑ Baksa: Csak úszni nem szerettem…. ftc.hu, 2005. december 9. [2013. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 26.)
- ↑ Történelmi BL-siker, ott vagyunk a 8 között!. Szeged Beton VE, 2012. február 26. [2012. március 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 2.)
- ↑ Baksa László: a Spandaunál sem rövid távra tervezek. delmagyar.hu, 2013. június 11. (Hozzáférés: 2013. október 1.)
- ↑ Német bajnok Baksa László és a Spandau. vlv.hu, 2014. május 24. (Hozzáférés: 2014. május 29.)
Források