A trappisták a római katolikus egyházhoz tartozó, a ciszterciek eredeti, szigorú szabályait követő szerzetesrend tagjai. A rend hivatalos latin neve: Ordo Cisterciensium Strictioris Observantiae (O.C.S.O.) vagy Ordo Cisterciensium Reformatorum (O.C.R.). A trappista elnevezés a monostor völgyébe vezető szűk bejárati csapóajtóról (’La trappe’) származik.[1]
A trappisták 1892-ben váltak ki végleg a ciszterci rendből és alakultak önállóvá.
Életmódjuk
A reformált életmódjuk miatt a legszigorúbb szerzetesrendnek tartják. Aszkézis, imádság, önmegtagadás, fizikai munka és csend jellemzi a napjaikat. Húsmentes böjti fegyelmet tartanak. A szerzetesek egyszemélyes cellákban élik az életük nagy részét, rendkívül egyszerű körülmények között. Festetlen, fehér, lenvászonból készült hosszú, széles ujjú habitust viselnek, amit csuklya és egy vállruha (skapuláré) egészít ki.
A fizikai munka hagyományos ágai a mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás – olyannyira, hogy a rendről sajtot és sört is elneveztek.
A hagyományos, felső erjesztésű sörök közé tartozó trappista söröket tekintik az apátsági sörök elitjének. Ezt a nevet az egész világon csak hét trappista kolostorban főzött sör viselheti. Ezek közül hat főzde Belgiumban:
Magyarországhoz legközelebb Banja Luka vidékén (Samostan Marija-Zvijezda) és Ausztriában működik trappista kolostor; Csehországban 2001-ben alapítottak egyet.
Henri J. M. Nouwen: Idegen a paradicsomban. Genesee-i napló. Beszámoló egy trappista kolostorból; ford. Kaposi Tamás; Sarutlan Kármelita Nővérek, Pécs, 2002 (A Kármel látóhatára) ISBN 963-00-9441-X
Az Annuario Pontificio 1000-nél több pápai jogú női szerzetesrendet és kongregációt tart nyilván. Közülük itt csak a legrégebbiek, legnépesebbek, illetve a Magyarországon működő irányzatok szerepelnek, amelyekhez majdnem minden esetben több, jogilag önálló szerzetesi intézmény is tartozik.